Archívum

 

„TÉESZ CSASZTUSKA”

„TÉESZ CSASZTUSKA”

 

 

 

 

 

 

 

„TÉESZ CSASZTUSKA”

 

   Édesapám irodalmi hagyatékának egy részét még jelenleg is őrzöm. Valamennyi kéziratot pár éve már átadtam a Veszprémi Laczkó Dezső Múzeumnak, amiket már digitalizáltam, hogy nálam is maradjanak belőle. Szándékaim és ígéretem szerint a többinek is ez lesz majd a sorsa, hogy biztonsággal megmaradjanak az utókor számára kutathatóan.

Tegnap éppen valamit kerestem, amikor rátaláltam egy 1971 – ben, még TSZ tag korában írt versére, amelyben rigmusba foglalja az akkori eseményeket.

A kéziratot két példányban találtam. Az egyiknek a címe Téeszinduló, a másik pedig az írásom címében található Téesz csasztuska. Mivel életében nem találkoztam ezzel a verssel, nem is tudtam Édesapámtól megkérdezni, hogy melyik címet szánta véglegesnek. Beszkenneltem mindkét kézirat fotóját, hogy a tisztelt olvasó is láthassa a szándékot. Egyébként a szövegben nincs eltérés, csak a címben:

 

TÉESZ CSASZTUSKA

Megy a gőzös, megy a gőzös… dallamára

 

Dunántúlon, Tiszántúlon sok téesz van,

De igazi, de igazi az csak egy van.

Az is itt van Szentkirályon,

Szakács Pista téesz elnök áll a gáton.

 

Téesz – szekér, téesz szekér kátyúban volt,

Szakács Pista jaj de sokat gondolkodott.

A kalapját félre csapta,

A szekeret a kátyúból kirántotta.

 

Uj tavasz van, uj barázdát szánt az eke,

Kivirágzott mindenkinek a jókedve.

Három falu egybe vágva,

Gubicza Feri annak a komendánsa.

 

A Somfai Laci agyát sokat törte,

Hogy a tagság pénztárcáját hogyan tömje.

Hogyha pénz kell, szalad máris,

Sok forinttal megtelik a bugyelláris.

 

Huszár Zoli a nagy téesz csúcs – titkára

A tagságnak ügyeit jól dirigálja.

Az igazság itt tanyázzon,

A Kánaán földje legyen Szentkirályon.

 

 

Nagy Bálint

 

Bakonyszentkirály, 1971

 

   A versben szereplő személyekről, legalábbis egy részéről Farkas Árpi Barátom jóvoltából, utólagos engedelmével írásomhoz mellékelek egy fényképet is.(A napokban osztotta meg a Facebookos oldalán, onnan másoltam ki).

A Bakonyszentkirályiak, Csesznekiek, Bakonyoszlopiak és Dudariak fel fogják ismerni a fotón lévő személyeket, legalábbis az idősebb korosztály mindenképpen.

Gondoltam, hogy ez a kis emlék számukra visszaidézi azokat az esztendőket, amikor ebben a közösségben végezték munkájukat, vagy legalábbis valamelyik családtagjuk révén volt némi betekintésük a paraszti világból kollektivizált világba.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2020. 02. 26. Szerda Reggel 7:45

 

A kézirat fotói ezen a linken megnézhetők: https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/3154136657954289


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2020. február 27. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 432


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint