VIZES – CUKROS KENYÉR
Gyermekkori emlékeimből.
Évek óta valamilyen formában gyakran találkozom ezzel a visszatérő témával. Nem is lenne vele probléma, ha egyesek, akik talán nem éltek abban az időben, amikor ez a fogalom még mindennapi szinten jelen volt, legalábbis az én Szülőfalumban Bakonyszentkirályon mindenképpen. Gúnyolódnak rajta, hogy szociális probléma, rettentő és ciki étel és ezek még a legfinomabb jelzők, amiket felemlítettem.
Gyermek és ifjúkorom arra az időre esett, amit úgynevezett Rákosi, majd utána Kádár korszaknak is szoktak nevezni, különféle jelzőkkel illetve ezt is. Nem szégyelltem soha, most pedig már egyenesen és büszkén vállalom azt, hogy én parasztcsaládba születtem és töltöttem a boldog gyermekkoromat még akkor is, hogy nem éltünk éppen fényűzőnek mondható életet. Édesapám az ezerkilencszázötvenes években „kétlaki” volt. Hajnalban keltek és páran a falunkból gyalog nekiindultak a Zörög hegyen át a Cuha völgyi kőbányába és 6 – 14 óra között keményen dolgozták végig a műszakot. Utána, ahogyan Áldott emlékű Édesapám szokta mondani, ugyanazon az útvonalon fáradtan, de mégis nótaszóval jöttek vissza. Gyorsan megette az Édesanyám által főzött ebédet, majd indult ki a földekre, végezni a paraszti munkát. Van, aki manapság is szégyenkezve beszél róla és finomabb megfogalmazással mezőgazdasági munkának nevezi.
Pénz csak a kőbányából állt a házhoz legtöbb esetben. Mert a földeken megtermelt gabona, zöldség és egyebek biztosították az élelmezésünkhöz szükséges javakat. Állatokat neveltek, amiből egész éven át megvolt a kellő mennyiségű hús alapanyag, zsír. A gabonából liszt lett, amiből kenyér, de sorolhatnám sokáig még, hiszen akik ezzel foglalkoztak tudják, akik meg városokban, azok mindent a boltból vettek meg, nem élték át ezt az időszakot. Éppen ezért az igényeink is a lehetőségeinkhez igazodtak és gyermekként is tudomásul vettük, hogy ami van, azt kell megbecsülnünk. Több írásomban is foglalkoztam már az akkori falusi élettel, de egy rövidke epizódot azért most is felelevenítek abból, amit már közzétettem, mert témába vágó:
„Emlékszem egyszer az udvaron játszadozva, alaposan megéhezve beszaladtam a konyhába ezekkel a szavakkal:
-Megéheztem Idesanyám! Kenjen egy kis zsíros kenyeret!
A kérésemre Anyám, főzőkanállal a kezében halkan így válaszolt:
-Nincsen kisfiam. Kevés a zsírunk a vindőbe. Főzéshez sem elég.
Szomorú szívvel tudomásul vettem Édesanyám válaszát és csendben kiballagtam az udvarra tovább játszani. Már régen elfelejtettem az előbbi epizódot, amikor egyszer csak látom mosolyogva felém közeledni. Kezében egy szelet zsíros kenyér, a tetején zöldhagymával megszórva, amit felém nyújtott e szókkal:
-Egyél kisfiam! Egyél! Nesze itt van, megkentem!
Szótlanul elvettem a kenyeret és mohón falni kezdtem. A puha házikenyér, zsírral a tetején, hagymával megszórva akkor mindennél ízletesebbnek tűnt a számomra.”
Ezt a kis epizódot is azért említettem meg, mert a mai gyerekek, kevés kivétellel talán el sem hiszik, hogy ilyen is létezett, mikor számukra a zsíros kenyér nem tartozik azok közé, amit manapság kérésükre megkennének a szülök. Persze tisztelet a kivételnek, mert ma is vannak olyan mélyszegénységben lévő családok, akiknek még a napi egyszeri étkezés is gondot okoz, beleértbe a zsíros kenyér tálalása a gyermekeinknek.
Vizes – cukros kenyér a visszaemlékezésemnek a címe, mégis szükségesnek tartottam azt, hogy egy kis háttér információt is nyújtsak a valamikori falusi világ hétköznapjaiból. Természetesen mikor nálunk is még jobban híjával voltunk a zsírnak, akkor sem okozott problémát, mert jóízűen elfogyasztottuk a vizes – cukros kenyeret és nagyon is ízlett az emlékeim szerint. Ráadásul az akkori kenyerek tényleg finomak és tartósak voltak, nem úgy, mint a mai, gyorsított technológiával készített pékáruk.
Gúnyolódjanak csak tovább azok, akiknek ez a szegényesnek tűnő eledel manapság ciki és le - retrózva nevetgélnek rajta, lenézik, számomra a gyermekkorom világát idézik meg ma is, amikor a 73. évem felé járok. Zsíros kenyeret egyébként rendszeresen fogyasztok, mert szeretem, főleg a kolbász, vagy pecsenyesütés közben megmaradt finomságot kenyérre kenve, mégha nem is teszek rá a són kívül semmit. Melléje egy kis finom, saját magunk által készített gyógyteát, vagy egy pohár tejet.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2020. 09. 14. Hétfő Délelőtt 9:35
