A BAKONYSZENTKIRÁLY – CSESZNEK – VESZPRÉMVARSÁNY REFORMÁTUS
EGYHÁZKÖZSÉG ISMERT
LELKÉSZEI 1613 – TÓL NAPJAINKIG.
Anyai ágon a Veszprémvarsányi evangélikus Édesanyám, apai ágon pedig a Bakonyszentkirályon született Édesapám révén én reformátusnak lettem megkeresztelve. Családunknak van egy ehhez kapcsolódó szomorú története is, mert Édesapám idősebb testvére Nagy Gyula, aki felszentelt lelkész volt, Krisztusi kort megérve 1943 – ban sajnos 33 évesen meghalt. A családi legendárium szerint egy időben körülbelül fél éven keresztül segédlelkészként szolgált a gyülekezetben is, de ennek még hivatalos nyomára nem bukkantam.
Falum története mindig is érdekelt, pedig 1980 – ban már elköltöztem onnan, először Zircre, majd 33 éves ottlétem után jelenleg már Gyulán élek, Decemberben lesz nyolc éve. Rövid történetekben szoktam megosztani, az általam megélt eseményeket, vagy kutatásaim alapján derítem fel, a régmúlt eseményeit. A Református Templommal, a hitélettel kapcsolatos történések is szép számmal kerültek már feldolgozásra általam. Többek között megírtam az 1925 – ben elkészült és megszólaltatott nagyharang történetét is, amely itt elolvasható:
ISMÉT SZÓLT A REFORMÁTUS TEMPLOM NAGYHARANGJA BAKONYSZENTKIRÁLYON
1924 – ben Bakonyszentkirály ( Veszprém Megyében van Zirctől 16 kilométerre Győr irányába ) még nem ezen a néven szerepelt. Ekkor a falu két részből állt, Magyar és Németszentkirályból.(A két falurész 1926 – ban egyesült Bakonyszentkirály néven) Református templom csak a Magyarszentkirályi részen volt. Abban az időben a háborús körülmények miatt elvitt harang pótlása még nem történt meg, holott többször is szóba került a hívei körében. Szeptember 22 – én a presbiteri gyűlés a következő határozatot hozta a hiteles jegyzőkönyv tanúsága szerint, amely megtalálható a Parókián:
„Jelenlevők egyhangúlag kijelentik, hogy a harangot megrendelik és( ha lehet ) a szerződést megkötik. Megkíséreltetett ezután a megegyezés a cég megbízottjával, mely nehezen bár – de mégis létrejött úgy, hogy a szentkirályi egyház a soproni Seltenhoffer Frigyes fiai harangöntő cégnél megrendel egy 212 kilós B hangú harangot, kilóját 25 kg búzáért, a szállítást az egyház vállalja…Indítvány tétetett aztán arra, hogy az egyháztagoktól az aláírt harangkilogramm után ne 25 – hanem 28 kiló búza vagy ára szedessék – hogy úgy ne csak a harang ára, hanem a költségek is kikerüljenek. A közgyűlés az indítványt elfogadja.”
A harangkészíttetés ezután a megvalósítás útjára került. A harang oldalára a következő feliratot is megrendelték a szerződés megkötésekor: „Az élőket hívogatom, a holtakat elsiratom.”
A harang elkészítésére a református egyházközségnek nem kellett sokáig várnia. 1925. január 20 – án egyházi gyűlést tartottak, amelyen már közölhették a megjelentekkel az örömhírt. Ismét szóljon a korabeli jegyzőkönyv leírása:
„Tóth Sándor lelkész és Zsargó Mihály gondnok felszólítja a jelenlévőket, hogy a mai napon most méh haza kell hozni a harangot az állomásról,(A vasútállomás a 10 kilométerre lévő Veszprémvarsányban volt. Ifj. Nagy Bálint) nehogy fekbért kelljen fizetni, ami az egyházra újabb terhet hozna. Jelenlévők örömmel jelentik ki, hogy akik csak tehetik befognak, hogy minél szebb, impozánsabb legyen a harang hazakísérése; ezen felyül még a fiatalság( legények ) lóra ülnek, a leányok fehérbe öltözve vonulnak a harang elé, hogy minél emlékezetesebb legyen ez az örömünnepély…A harangért menésre 14 kocsi vonult fel a varsányi állomásra mindannyi megrakott néppel; jövel 16 legény lóháton elébe vonult egész a varsányi felső faluvégig;ezek elöl lovagolva lépésben vezették a vonulókat hazafelé.
Igen sokáig emlékezetben fog maradni Káldí József varsányi ev. Tanító úrnak azon dicséretes figyelme, hogy: harangjaikat a menetnek a faluba érkezésekor meghuzatta, s azok mindaddig zúgtak, míg a faluból ki nem ért.
A menet a haranggal délután ¼ 4 órakor érkezett Szent Királyra kísérve az útban elébe jövő fehérbe öltözött leányok által; s az útközben rávárakozó csapatok nagy tömegétől. Levétetvén ezután a virágokkal elborított harang a kocsiról, a templom ajtajánál letétetett, s a nagy tömeg – a falu apraja nagyja által körülvéve megszemléltetett. Majd a közönség elénekelte a XC. Zsoltár első versét:
„Tebenned bíztunk eleitől fogva,
Uram, téged tartottunk hajlékunknak!
Mikor még semmi hegyek nem voltanak,
Hogy mégsem ég, sem föld nem volt formálva,
Te voltál és te vagy, erős Isten,
És te megmaradsz minden időben…”
Tóth Sándor helybeli lelkész emelkedett hangú beszéd után imával megáldotta, s miután a közönség a Hymnus eléneklése után a harangot megszemlélni a templomajtó elé vonult, s gyönyörködött új harangjában; míg estefelé a templom előcsarnokában el nem helyezték; míg eljő a czég szerelője, hogy állandó helyére feltegye.”
Így történt, hogy az 1799 – ben épült református templom nagyharangja hamarosan ismét istentiszteletre szólíthatta híveit. A harang az óta mit sem veszített az eredeti hangzásából. A soproni harangöntő mesterek kiváló munkát végeztek!
„AZ ÉLŐKET HÍVOGATOM, A HOLTAKAT ELSIRATOM.”
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 05. 22
Az adatokért köszönettel tartozom Néhai Győry Károly Nagytiszteletű Úrnak, aki megengedte, hogy betekintsek az iratokba, ahol jegyzőkönyvileg le voltak jegyezve az akkori történések.
Jelenleg Gilicze Tamás Nagytiszteletű Úr vezeti az Egyházközséget immár 2001 óta és az Ő jóvoltából tudtam az elmúlt évszázadok lelkészeinek névsorát megszerezni, amely a feljegyzések kezdetétől napjainkban sorolja fel név szerint összesítve. Hálás köszönettel tartozom neki is az adatokért.
Az alábbiakban meg lehet tekinteni, hogy kik szolgáltak a címben jelzett falvakban évszázadokon keresztül, hol rövidebb, hol pedig hosszabb ideig:
A BAKONYSZENTKIRÁLY – CSESZNEK – VESZPRÉMVARSÁNY REFORMÁTUS
EGYHÁZKÖZSÉG ISMERT LELKÉSZEI
„Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel! „ Zsolt. 100, 2
------------------------------------------------------------------------------------
1. Seober János 1613
2. Fejéregyházi Miklós 1618
3. Szalai Gergely 1619 – 1622
4. Győrvári István 1622 – 1623
5. Némethi Mihály 1627 – 1629
6. Újvári Tamás 1631 – 1635
7. Heles Mihály 1639 -…
8. Mezőörsi Márton 1658 A törökök feleségével együtt
rabságba viszik
Nincs betöltve.
9. Csetneki Mihály 1674 – 76 Gályarab
10. Bajcsi Ferenc 1693 -…
11. Margitai… ?
12. Keresztúri… ?
13. Pethő György 1709 - 1711
14. Szentpéteri… 1712 – 1713
15. Veleméri János 1713 – 1744
16. Pápai Szabó János 1744 – 1749
17. Ladányi Miklós 1749
18. Deáki Márkus István 1749 – 1766
19. Újhelyi Pál 1766 – 1771
20. Bárkás Mihály 1771 – 1783
21. Fodor Ferenc 1783 – 1803
22. Szabó Sándor 1803 – 1845
23. ifj. Szabó Sándor 1846 – 1876 1848 – 49 – ben nemzetőrkapitány
24. Jerémiás Béla 1876 – 1892
25. Fodor Gyula 1892 – 1906
26. Káplánok 1907
27. Horváth Lajos 1908 – 1914
28. Horváth Zoltán 1914
29. Süvegh István 1915 – 1917
30. Kiss János 1917 – 1920
31. Tóth Sándor 1921 – 1928
32. Szalóky Béla 1928 – 1961
33. Győry Károly 1961 – 1990
34. Helyettesek 1990 – 1992
35. Lentulai Attila 1992 – 2001
36. Gilicze Tamás 2001 –
A névsort olvasva találhatunk benne olyan érdekességeket, amelyekről szerintem nem sok ember tudhat, főleg nem a Községekben. Itt van például az 1658 – as esztendő, ahol Mezőörsi Márton volt a lelkész, de hivatását nem tölthette be, mert feleségével együtt rabságba vetették a törökök a feljegyzések szerint.
A következő érdekesség Csetneki Mihály személye, aki az adatok szerint 1674 – 76 között szolgált, de a jegyzék szerint gályarabságba is hurcolták. Részletesebb adatokkal egyelőre nem tudok még szolgálni, de ha lesz újabb információ, az írásomban ezt ki fogom egészíteni.
Úgy gondolom, hogy ifj. Szabó Sándor személye napjainkban azért is aktuális, mert 1846 – 1876 – ban szolgált nálunk és Nemzetőrkapitányként részt vett az 1848 – 49 – ess Forradalom és Szabadságharcban. Bakonyszentkirály lakói a bukás után sokáig bújtatták a környéken, mert a császári csapatok hajtóvadászatot indítottak ellene. Áldott Emlékű Édesapám egy gyönyörű versében állított emléket személyéről, amely az alábbiakban elolvasható:
VÉR A PARÓCHIÁN
Az 1848 – 49 – es szabadságharc idejéből
Nehéz szelek nyögnek, kihalt minden utca
Nagy sötétség borul rá a kis falura.
Mintha nagy ítélet zúgna, közelegne,
Egy lelket se látni, aki jönne, menne.
Sápadt arcát a Hold néha ki, kidugja
A földre vetődik vén torony árnyéka.
Elnyújtott énekét bakter nem kiáltja,
Kazalba rejtőzik zsandár nem találja.
Retteg, fél mindenki – gyakran megzavarják
A falu nyugalmát császári katonák
Akik részt vettek a szent szabadságharcban
Ágyból rángatják ki éjjel irgalmatlan
S kinek kedve támad, ki is választhatja
Véres puskagolyó, avagy véres akasztófa.
Császár pribékjei, mint az éhes varjak
Most is kint a falu körül ólálkodnak.
-Már lopóznak a templom közelében
Kerítések között bújnak a sötétben.
Vad vihartól tépve áll a paróchia
Félig ki van döntve nagy tölgyfa kapuja.
Az udvar közepén áll egy vén eperfa
Koronája le van a földre szakadva.
Pár hónapja hogy a háború arra járt
Az osztrák ágyúja tépte le az ágát.
Odabenn a szobában egy sápadt férfi ül
Aradról menekült – s mély gyászt hozott hírül.
Lehányta magáról vére, nyűtt zubbonyát
Alig bírja már „Rüdiger” golyóját.
Hű párja amíg a sebét közözgeti
Szeme lángol – s a nagy csatákat beszéli.
Aztán szava halkul – szeme mintha sírna:
„Veszve a szabadság, vérünket föld issza,
a dicsőség egén járt Kossuth hős hada
s Görgey velünk a fegyvert lerakatta.
Cári ármádia rontott szép hazánkra
Hogy gyalázatából a császárt kirántsa.
Mint a nyúl a mezőn, ha a vadász látja
Úgy szaladt a császár minden katonája.
Hegyen, völgyön, síkon, merre dúltak csaták,
Szétvertük mindenhol a császár csapatát.
-S új rohamok jöttek, újabb ellenséggel
szembe fordultunk a cári százezerrel.
Seregünk nem bírta, elvérzett, kimerült
Zászlói letörtek – és térdre kényszerült.
Most gyilkol az osztrák, pusztít és bosszút áll
A magyar szabadság meghalt Világosnál.
Vér patakban folyik Aradvár udvarán
Varjak kárognak a halott hősök halmán.
Vége nem szakad a szörnyű gyilkolásnak
Megölik azt, akin honvéd zubbonyt látnak.
Hej oroszok cárja, nem erre esküdtél,
Kegyelmet kap mindenki – csak emlékezzél!
S kegyelmet senki e hazában nem talál
Vér folyik mindenütt… halál… halál… „
Pihenjünk le drágám, fáradtságot érzek,
késő éjszaka van, fújd el már a mécsest.
Fénye kisem hunyt még az olaj – lámpásnak
Hallik dobogása az osztrák csizmáknak.
Leszakad a zsalu, döngetik a rácsot:
Kossuth dög, kioltjuk szívedből a lángot.
Gyilkot emeltél a felséges császárra
Önnön kardod által mégy a másvilágra.
Most áhítatoskodj, most hívd az Istened,
Őrült magyar bitang, őrült, vad eretnek!
Sok ütés – veréstől engednek a falak,
Tompa zuhanással beszakad az ablak.
S a hős, kinek – mikor zúgott véres orkán
Nagy csatákban – szíve nem akad a torkán.
Kardjával nagyot vág, vér freccsen a falra
Elfogatni magát élve nem akarja.
Jobban verekedik, mint tán Komáromnál –
S fegyverek dördülnek el a gyilkosoknál.
A hős felesége őrülten, sikoltva
Kirohan a házból, fut fel a toronyba.
Veri a harangot – nehéz vassal kongat –
Segítség! – segítség! – hallják meg jajomat.
Orvul, gyáván tört ránk sok császári hitvány
Ítélet készül – vér folyik a paróchián.
Ébredj falum népe! – itt a vész magyarok!
Megölnek bennetek, felgyújtják házatok!
S ajkán kihal a szó, némán térdre esett,
Aléltan szorítja a harangkötelet.
Kurátor kezében hatalmas dorong van,
Mögötte az egész falu népe rohan.
Ásó, villa, kasza villan meg az éjben
Forr a bosszú, a düh a hős szittya vérben.
Jaj annak, aki itt hősködött idáig,
Félholtra verik a császár katonáit.
Az utcán, udvaron, meg a házon belül
Elkeseredett harc folyt kíméletlenül.
A nép nagy erejét aki nem értette
Elbukik a harcban aki ki kezd vele.
Hátul a fák között tűnnek el a gyávák,
Sebesültjeiket húzzák, ráncigálják.
Vén imaház mögött, üres puszta helyen
Ledőlnek a fűre fáradtan, véresen.
Kötözgetik nyögve a véres sebeket,
Közülük egy vasas némán kiszenvedett.
Akinek még fegyver maradt a kezében
A kerítésen át – hányja ijedtében.
Császár szemfényei alázatos kutyák
Hogy ezt a kis falut feldúlni nem tudták,
Mit jelentsenek majd Vindischgraz hercegnek-
Mért nem került kézre ez a vad eretnek? –
Ébred már a kakas, kiált virradóra
S mint kihalt csatatér, áll a paróchia.
Nem halt meg, él a pap, csak sebei fájnak,
Mellette hívei tisztességgel állnak.
Szava alig hallik, fáradt, nagyon fáradt,
Kínjait érzi a szörnyű éjszakának.
Drága hitvesét a toronyból most hozzák,
Szemeit az örömkönnyek elborítják.
Egymást átölelik csókkal, tűzzel, vérrel-
Hajnali madár zeng boldog énekével.
Itt állok a kálvinista temetőben egy orgona
virággal befutott sírnál. Köszönetet mondani
jöttem a papnak, a hősnek a lángoló hazaszeretetért.
Szabó Sándor vérét adta a hazáért, hogy
ezen a földön a szabadság virágozzék, hogy
ez a föld örökre magyar maradjon.
Állok… hallgatom a temetőt… a régi sírok
Beszélnek… engem s téged vádolnak a halottak…
Miért…?
Gondolkodom… és gondolkozzál…
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály
Szabó Sándor emlékét őrzi Bakonyszentkirályon egy kis emléktábla, ahogyan a templomba belépünk, jobbra a falon és minden évben megkoszorúzzák az évfordulón. Az emléktábla avatására Édesapám szintén egy gyönyörű verset írt az igaz hazafi – lelkipásztorról, amely az alábbiakban elolvasható:
Szabó Sándornak az 1848 – 49 – es
Szabadságharc Nemzetőr Kapitányának
Emléktábla Avatásán
Amikor már nem volt merre nézzen,
Láncát csörgetve nyögött ez a nép.
Hitvány gazok torkába fojtották
A szabadság drága leheletét.
Sűrűn nőttek ki a börtön falak
S veszett minden a magyar ég alatt.
Valahonnan föltört az őserő,
Kipattant a hősi magyar szikra.
Zászlók alá új seregek jöttek,
Egy nemzet indult el hősi útra.
A hazáért! – zengett a hitvallás -
Forradalommá nőtt a szent parázs.
S akkor jött Jellasics zord hadával,
Összetörni, szétzúzni a magyart.
Egy nemzetként állt ki a hősi nép,
Hüvelyéből suhanva szállt a kard.
Bécs váráig futott az áruló,
Magasba szállt a hősi lobogó.
Ott voltál te is e hős seregben,
Erős karodban villogott a kard.
Ott voltál, ahol a vész legnagyobb volt,
Oda mentél, hol a halál arat.
Isten küldött – hívott a szent haza –
Ez a nemzet nem veszhet el soha!
S ott voltál, hol szörnyű dübörgéssel
Lezúdult vadul Világos, Arad,
Hol elpusztult a hős tizenhárom,
Gyilkos golyótól s bitófa alatt.
Ott voltál – és jaj, akkor veletek
Sírtak az összetört fegyverek.
Most itt állunk, rólad emlékezünk.
Megköszönjük a nemzet nevében:
Értünk véreztél a nagy csatákban,
Neved legyen örök dicsőségben.
-S köszöni ez a szent gyülekezet,
Magyarságod s kálvinista hited.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály, 1985. aug. 18.
Földi maradványai kint nyugszanak a Református Temetőben, egy családi sírkertben az elődjével együtt, aki történetesen az Édesapja volt, aki szolgálta az Egyházközséget 1803 – 1845 között.
Befejezésül érdekességként még elmondom, hogy az utolsó négy lelkészt személyesen is volt és van szerencsém ismerni:
Szalóky Béla Nagytiszteletű Úr, akinek a Kedves neje és lánya mindketten engemet is tanítottak az Általános Iskolában és Szalóky Zsuzsika rendszeres résztvevői az ötévente tartandó találkozóinknak, legutóbb 2017 – ben az 55. együttléten, Bakonyszentkirályon. Sajnos a Szülők már nem élnek.
Győry Károly Nagytiszteletű Úr akkor állt szolgálatba 1961 – ben, amikor nyolcadikos tanulóként készültünk a Konfirmációóra az Ő nagyszerű segédletével, ami 1962 – ben meg is történt.
Hűségesen vezette, pásztorolta a Gyülekezetet 29 éven keresztül. Egy időben még Tanácstagként világi feladatot is elvállalt, ha az emlékezetem nem csalt meg ennyi idő után. Mikor nyugdíjba vonulása alkalmával elbúcsúzott híveitől, Édesapám egy meleg hangú írásban köszönte meg azt a kitűnő munkát, amit az itt töltött ideje alatt végzett:
GYŐRY KÁROLY REFORMÁTUS
LELKIPÁSZTOR BÚCSÚZÁSA
Fájón kondultak meg a bakonyszentkirályi református templom harangjai 1990. március utolsó vasárnapján. Különleges, fájó ünnep volt a Bakonyszentkirályi – Csesznek – Veszprémvarsányi gyülekezetnek. Győry Károly, közel harmincévi hűséges szolgálat után nyugalomba vonuló lelkipásztor búcsúzott a szószékről szeretett híveitől. Könnyes szemekkel, el – elcsukló hangon emlékezett meg itteni életéről, munkásságról.
Nagyon szerette gyülekezetét, gyülekezete is áldotta „őriző pásztorát”. Szívében mindig békesség volt mindenki iránt. A más vallású hívek is nagyon szerették és tisztelték. Csodálatos isteni erő sugárzott lelkében – és még akkor is fölment a szószékre, mikor már a szíve, az egészsége nagyon megromlott. Munkássága idején végig az Isten szolgája volt, az Istené és a szereteté.
Én, e sorok írója nagyon sokszor voltam vele a szolgálatban, de panasz nem jött ki soha szájából. Együtt mentünk a temetésekre, együtt énekeltünk, imádkoztunk. Közel háromszáz elhunyt egyháztagunk sírjánál hirdette a Föltámadás drága üzenetét.
Nagyon sokat dolgozott, fáradozott gyülekezetéért. Az ő nevéhez fűződik Szabó Sándor református lelkésznek, a falunk szülöttének, az 1848 – 49 es magyar Szabadságharc nemzetőr kapitánya emléktáblájának elhelyezése a templom belső oldalán. Ugyanúgy a templom felújítása is. Az ő kezdeményezésére hoztunk létre egy kis gyűjteményt a régi falusi élettel, munkával összefüggésben lévő tárgyakból, könyvekből, bibliákból, énekeskönyvekből, ami Cseszneken, a volt református iskolánál van elhelyezve. A parókia újraépítését is ő kezdeményezte.
Az Úrasztalnál külön meleg kézszorítással búcsúzott mindenkitől. Ajkáról nem jött szó, csak a könnyek csillogtak szemében – s a hívek is meghatódva búcsúztak el tőle.
Szívből kívánjuk Istenünktől, hogy nyugdíjas éveit élje békességben, boldogságban.
Isten megáldja Nagytiszteletű Úr!
Nagy Bálint
Sajnos ma már Ő sem él. Soha nem feledjük el.
A beszéd megjelent a Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek Közérdekű Közösségi Kalendárium 1989 – 1992. számában.
Lentulai Attila Nagytiszteletű Úr követte őt a lelkészi munkában 1992 - ben aki alatt valósult meg az új Parókia felépítése. Később a Pápai Egyházmegye Esperesének is megválasztották. 2001 – ig szolgált a kis falunkban.
Őt követte az Egyházközség élén Gilicze Tamás Nagytiszteletű Úr, és az óta is lelkiismeretesen végzi szolgálatát szeretett Szülőfalumban és a hozzá tartozó Gyülekezetekben. Írásom végén még egyszer meg szeretném köszönni neki azt, hogy a régmúlt lelkészeinek naprakész listájával segítette a munkámat abban, hogy ezt a kis összegzést el tudjam készíteni.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2020. 10. 07. Szerda Délelőtt 10:02
A fénykép Bakonyszentkirályon készült 1931.08.17 - én, háttérben a Református Templommal.
