CSAK ÁLLT ÉS FIGYELT
Magányos ló a városszélen
Város szélén magányosan állt a karámban,
Bánatosan nézett olyan árván magában.
Szerettem volna most belátni a fejébe,
Mi csilloghat a tétova tekintetébe?
Mikor észrevett, fejét felém fordította,
Mintha hallani véltem volna, ezt nyihogja:
„Na, mit bámulsz rám hékám, nem láttál még lovat?
Ne fotózz, mert kapsz pofádra patanyomokat!”
Barna szőre úgy csillogott a Napsütésben,
Büszke dacot láttam most a tekintetében.
Aztán nyerített még búcsúzóul egy nagyot,
Sarkon fordult és visszafelé elballagott.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 01. 17
