Archívum

              AKIK MA IMÁDJÁK A LÁNCAIKAT…   Akik ma imádják a láncaikat, Amik csak képletesen vannak rajtuk, Elfeledve egykor volt álmaikat, Azokról már őszintén elmondhatjuk,   Hogy ha azt mondják a pirosra „fentről”, Holnaptól már az is koromfekete, Akkor a lánc nélküli láncos egyből Mondja: „Nem piros a majom feneke!”   A szemekről a hályog mikor hull le...

            HOZZÁTOK SZÓLOK MOST A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN… Örülni kellene ma, de én nem tudok.   Hozzátok szólok most a Magyar Kultúra Napján, Akiknek versek, prózák a füzeteik lapján Íródnak, de képzőművészek, szobrászok és még Sokan mások alkotnak szép műveket nagyon rég.

              SZERETET NÉLKÜL NEM LEHET ÉLNI SOHASEM… Ma reggeli, nem vidám verses gondolataim.   Szeretet nélkül nem lehet élni sohasem, Mert a Szeretet az olyan fontos Lételem, Az emberi kapcsolatok kovácsolója, Ami a jövőnek mindig a mozgatója.

              EGY HIDEG, TÉLI DÉLELŐTTÖN, MIKOR ZIRCEN KISZALADT ALÓLAM A TALAJ.      2008. március 13 – án, mikor betöltöttem a 60. életévemet, nyugdíjba tudtam menni, mert megvolt a szükséges szolgálati viszonyom, ami akkor kellett. A ledolgozott évek, a 3 év ipari - tanuló iskola és a 2 esztendő katonaság is be lett számítva, pár hónap híján megvolt a 45 évem.

                  AMIKOR ÉN MÉG KIS BÁLINTKA VOLTAM… Egy régi fotómat nézegetve.   Amikor én még kis Bálinka voltam Tíz évesen és nem toporzékoltam, Mert azt mondták rám, hogy jó gyerek vagyok, Ezért szüleimtől pofont sem kapok. Szerettem tanulni, eminens nem lettem, Csak átlag négyes, mégis elviseltem.

                  KÁNTOR PISTI A BETYÁR Ami a szájhagyományból napjainkra megmaradt.   „Irdatlan erdőség, ember alig járja, Zordan feketéllik a Bakony világa. Mintha kísértene itt az erdők csendje, Betyárok tanyáznak hová szem nem lát be…”   Nagy Bálint: Bakonyi betyár – legenda.

              SOKSZOR A RÉGI BARÁT TÖBBET ÉR EGY ROKONNÁL. Édesapám egyik legkedvesebb Barátjáról, Szabó Imre bácsiról szóló történetem és egykori, hozzá kapcsolódó megtörtént események a távoli múltból.      Szokásomhoz híven, a napokban is a házi fényképes archívumom digitalizált mappájában kutakodtam, mikor két régi fénykép is a látókörömbe került.

            MÍNUSZ NYOLC FOK LETT  MÁR NÁLUNK IS GYULÁN… Hó sehol, csak a hideg legénykedik.   Mínusz nyolc fok lett már nálunk is Gyulán Az éjszaka, zúzmarásak ablakunk Előtt a fák Télnek hűvös hajnalán, De erőlködésével találkozunk    Napocskának közben, hogy mi lesz ebből Azt most még nem tudjuk, de majd meglátjuk.

              MAGYART MAGYAR ELLEN USZÍTANI…   Magyart Magyar Ellen Uszítani Gyalázatos, Mert Aki Ezt Teszi, Jussához Nem Alázatos Módon Nyúl Hozzá, Mert Elődeink Nem Azt Kérték, Hogy az Országot Szakadék Szélére Vezessék.

                KI A MAGYAR?   KEDVES BARÁTAIM ÉS ISMERŐSEIM!      24 évvel ezelőtt írtam ezt a versemet. Akkor sem bántam meg és most sem teszem, mert a helyzet ma már nem ugyanaz, mint akkor volt. Elkeserítő, amit érzek, hogy nem ugyanaz, hanem még sokkal rosszabb ezen a téren.