„LÁTOM FIAM TANULTÁL, A KÖNYVET IS
OLVASTAD! STABIL KETTES!”
Ahogyan múlnak az évtizedek, évek, napok a hátam mögött, egyre többször elevenednek meg előttem a gyermek és ifjúkorom kitörölhetetlen, felejthetetlen emlékei. Őszintén elmondhatom, hogy bennem soha nem volt és most sincs senkivel kapcsolatban olyan negatív emlékem, ami miatt haraggal gondolnék erre.
Fiatalkorban főleg érzékenyebbek vagyunk mindenre, ennek ellenére már korán megtanultam azt, hogy haragudni, gyűlölködni sohasem szabad. Köszönhetem ezt a hozzáállásomat Áldott Emlékű Szüleimnek, akik a Békesség és Szeretet magjait is belém plántálták attól kezdve, hogy az értelmem nyiladozni kezdett.
1962 – ben bekerültem egy olyan kis iskolai közösségbe, ahol városi és falusi gyerekek egyaránt előfordultak és ez meg is látszott a mindennapjainkban. Győrben az akkori, Magyarhonban létező Szakmunkásokat képző Iskolák közül talán a legszigorúbb Intézmény volt a 400 – as Ipari tanuló Intézet. Minket akkor még inasoknak, nem szakmunkástanulóknak hívtak, mint manapság. A városi gyerekek vagányabbak voltak, mert ott más viszonyok uralkodtak, mint a kis falvakból érkező diákok, de szerencsére nem befolyásolta ott sem az ellenséges viszonyokat közöttünk. Akkor még csak fiú diákok voltak, később nyitottak ott is a koedukáció (különböző nemű fiatalok együttes nevelése) irányába.
Szigorú rend uralkodott már az iskolába való belépéskor. A mai fiatalok el sem tudják képzelni, sőt nevetésre fakadnának akkor, ha a portás visszaküldené őket, mert nincs a fejükön az egyensapka. Nálunk ugyanis kötelező volt egy bordó színű tányéros egyensapka. A hosszú idők távolából már nem tudom megmondani, hogy az enyémnek mi lett a sorsa.
Visszakanyarodva az együttélésre a diákok között, hálás vagyok a sorsnak azért, hogy olyan jó volt az iskolai közösségünk, de így voltunk a tanárokkal is. Tanáraink nevére most ebben a pillanatban nem emlékszem pontosan, mert nincsenek kéznél a bizonyítványaim, és mint tudjuk, az emlékek részleteit nem mindig tudjuk előhívni a saját komputereinkből, az agyunk tároló rekeszeiből. Néhány epizódra azonban velük kapcsolatban szinte szó szerint emlékszem. Vasesztergályos tanulók voltunk és a szakismeret tanárunk nagyon szigorú volt velünk kapcsolatban. Mivel én sem voltam a kiváló tanulók sorában és kezdettől fogva hadilábon álltam a matekkal, bizony sokat kínlódtam ezeken az órákon. Ugyanis a forgácsoló szakma tele van szakmai számításokkal, és mint ahogyan én jellemezni szoktam magamat ezen a téren: Hülye vagyok a matematikához!
Az vígasztalt csupán, hogy ezzel nem voltam egyedül, mert ugyancsak beletemetkeztünk a tankönyvbe, amikor a tanár úr valamelyikünket felelésre hívta. Bizony előfordult olyan is, amikor a feltett kérdésre, vagy témára egyik nebuló sem tudott olyan feleletet adni, amellyel elnyerte volna a tanár úr tetszését.
Ilyenkor lakonikus rövidséggel csak ezt mondta felénk fordulva: „Sok Maflák!”
Szóval, nem volt az életünk olyan fáklyásmenet és nem fordult elő a tanár – diák viszonyban az a „bratyizás”, ami manapság mindennapos. Lehet, hogy a mostani a diákbarátabb, de velünk megtartották azt a kellő távolságot, ami megkülönböztetett bennünket egymástól.
Szeretnék még egy tanárunkról megemlékezni, akinek felejthetetlenek voltak az órái a következők miatt: Ilyennel még sohasem találkoztam előtte, de utána sem, pedig elég sok iskolát jártam végig a 66 évem során. Tudniillik a tanár úr szinte szó szerint betéve tudta a tankönyvet, és ha a témához kapcsolódóan belenéztünk, hibátlanul visszatükrözte a tankönyvíró gondolatait. Ő is nagyon szigorú volt és bizony nagyon nehéz volt nála jó jegyet szerezni. Egyvalamivel azonban ki tudtuk cselezni, mégpedig azzal, ha szó szerint pár mondatot betanultunk az aktuális anyagból. Ilyenkor feltolta a szemüvegét a homlokára és szinte felcsillantak a szemei, amikor így válaszolt a feleletre:
„Láttam fiam tanultál, a könyvet is olvastad! Stabil kettes!”
Így utólag visszaemlékezve biztosan tudom, hogy stabil hármast adott, de stabil négyes talán egy alkalommal sem került bele a Naplóba, esetleg nagyon ritkán a három év alatt. Stabil ötösről meg senki sem ábrándozhatott, ezt csupán csak a tanár úr maga tudta volna teljesíteni a saját maga által felállított értékrendje alapján.
KEDVES, VOLT TANÁRAINK!
Remélem, nem gondol egyik egykori diák sem rátok haraggal, hiszen a magatok módján nekünk csak jót akartatok, hogy minél mélyebben belénk verjétek az anyagot még akkor is, ha ehhez az említett módszerek és kijelentések is hozzátartoztak. Abban is bízom, volt osztálytársaim, hogy hasonlóan gondolkodtok, mint én, mert az idő még a sebeket is begyógyítja, nem beszélve az iskolai történésekről, amikor még sok mindent másképpen láttunk mi is, az iskolapadokban ülve.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2014. 06. 26
A fényképen az első sorban jobb szélén én vagyok-:)))
Szeretettel: Bálint