"FŐNÖK! SZÁRAZAK A FALAK!"
Amikor én rövid ideig „vízvezetékszerelő” voltam
Az a bizonyos rendszerváltás, ami történt 1989 – 90 fordulóján, tudtommal nagyon sok ember sorsát, további jövőjét alapvetően befolyásolta, meghatározta. Ez a változás sajnos engemet sem kerülhetett el. A munkahelyem megszűnt, új után kellett nézni. Több szakképesítésem is lévén, először másfél évet a közeli Dudaron a Bányaüzemnél külszíni Tűzvédelmi felügyelőként dolgoztam. Egy idő után azonban a főmérnök kitalálta, hogy nem kell ide képzett szakember, rá lehet ezt bízni másra is egyéb beosztása mellett. (Mellékesen jegyzem meg, hogy nemcsak képesítés, hanem nyolc év üzemi gyakorlat is volt a tarsolyomban) Később derült csak ki, hogy velem kezdődött a műszaki gárda leépítése, később a bányaüzem is becsődölt, mikor megszűnt a szén kitermelése. Természetesen egy csomó ember munkanélkülivé válva utcára került egy olyan körzetben, ahol a szomszédos falvakból nagy létszámban jártak ide dolgozni.
Fel volt adva a lecke hogy most mitévő legyek, hisz a környék nem dúskált a munkahelyekben. Sem szakmai, sem betanított és segédmunka tekintetében kevés keresgélnivalója volt az embernek ebben az időben. Mint tudjuk, munkanélküli segélyből sem akkor nem lehetett, de manapság sem lehet megélni, az éhenhalástól azonban meg tudja menteni az embert, ha beosztja azt a keveset. Sokat gondolkodtam akkoriban azon, hogyan tovább! Mit csináljak? Érdemes volt ezért tanulni, érettségit szerezni munka mellett, több szakmát is elsajátítani és hasonlók. Sajnos, nagyon okosakat nem tudtam kitalálni az említettek miatt. Vállalkozni nem tudtam tőke nélkül sem, még ha ötlet szinten el is jutottam erre a gondolatra. Mi a fészkes fenét tegyek?
Egyik este már éppen vacsorához készülődtem, amikor csengettek az ajtón. Egy régi kedves barátom jött, aki mikor helyet foglalt, a következő ajánlatot tette:
-Idefigyelj Bálint!
Ugye tudod, hogy nekem vízvezeték szerelő az eredeti szakmám?
-Persze hogy tudom, hisz annakidején mikor öreg fejjel jártunk a dolgozók gimnáziumába, elégszer szót ejtettünk róla.(A húgával, Olgával és Pistával együtt végeztük el a gimnáziumot Veszprémben 1978 – ban levelező tagozaton)
-Kiváltottam az ipart, de kellenének segíteni emberek a munkához, mert Veszprémben megcsíptem egy jónak tűnő üzletet. Tömbházakban kell a hideg vizes főnyomó vezetékeket műanyagról rézre kicserélni, valamint a vizesblokkokba (konyha, fürdő, WC,) vízórákat felszerelni.
-Pityukám! Hisz én azt sem tudom, hogy eszik – e vagy isszák a vízvezeték-szerelést, hisz vasesztergályos vagyok eredetileg.
-Nem tesz semmit. Van neked műszaki érzéked ezekhez, én biztosan tudom. Megtanítlak pár nap alatt azokra a műveletekre, amiket ott kell majd végeznünk. Úgy tudom most éppen híján vagy a munkának úgyis. Vállalod?
-Oké meggyőztél. Valóban most nagyon is kellene a munka, mert üres a bukszám. Mikor kezdünk, és mit vigyek?
-Egyelőre még nem vagyok nagyon felszerszámozva erre a nagy munkára, ha tudsz, hozzál pár darab villáskulcsot és csavarhúzót, fogókat, ha van. Természetesen olyan ruhába öltözz, amit nem sajnálsz elkoszítani. Holnap reggel hat körül jövök érted. – Ebben maradtunk. Örültem a melónak, meg kicsit tartottam is tőle. Új szakma, ismeretlen alkatrészek, de a feladat az kihívás volt a számomra.
Másnap reggel már készen állva vártam barátomat, aki a viharvert Barkas gépkocsijával beállított. Menetközben még a szomszéd faluban felszedtünk egy szakképzett szerelőt előtte Zircen is páran csatlakoztak hozzánk. Elindultunk Veszprémbe a Haszkovo lakótelepre, az új meló helyszínére. A Főnök (Pista) elment a Lakószövetkezethez elkérni a bejárati kulcsokat, azután a számunkra műhelyként rendelkezésre bocsátott földszinti helyiségbe bepakoltuk az anyagokat és szerszámokat. Megbeszéltük, hogy egy nap alatt csak egy lépcsőház lakásaiban végezzük el a munkát, mert addig el kellett zárni a bejövő főcsapot, amíg a munkával teljes egészében nem végzünk. Számítások szerint ez eltarthat akár a késő esti órákig is, főleg hogy az elején még senki nem tudta, milyen ütemben tudjuk majd végezni az elvállalt feladatot.
Megkezdődött a munka. Párokra elosztva, elkezdtük a lakásokba való bejutást. A lakók előzőleg ki voltak értesítve, ezért mindenhova be tudtunk menni. A bejövő műanyag hideg vizes fővezetékeket legelőször is az aknákban elfűrészeltük és eltávolítottuk, majd a pinceszinttől kezdve elkezdtük felfelé egymásra építeni helyette a rézcsöveket. Természetesen az alsókat ki kellett tágítani, hogy a következőt beleültetve meg lehessen forrasztani. Talán egy hétig a forrasztást még nem vállaltam, mert nem ismertem a technikáját. Előkészítettem ugyan, ahogyan megmutatták a szakik, de a forrasztást az végezte, akinek gyakorlata volt ebben. Mi annakidején a vasesztergályos szakma elsajátítása közben ilyent nem tanultunk. Viszonylag elég hamar megtanultam azokat a fogásokat, amik kellettek az itteni műveletekhez. Mikor a főnyomó vezeték már felért a legfelső emeletre, akkor elkezdtük az új bekötéseket a vizes blokkokba. Ott is természetesen mindent rézcsővel csináltunk a csatlakozó elemeivel együtt. Ezeknél volt igazán szükség a forrasztási tudományra, amit szintén megtanultam. Nem volt mindegy hogy a kis gázpalackhoz csatlakoztatott forrasztópisztolynál mekkora lángot alkalmaztunk, vagy mennyi ideig melegítettük a csatlakozó elemeket. Egyszóval eleinte nem annyira volt esztétikus az én forrasztásom, de azért a célnak megfelelt. A lényeg az volt, hogy jól összekösse, és ne folyasson. Mikor mindenhol bekötöttük a vízórákat is és szemre rendben találtatott, akkor jött a próba.
Minden lakásba bement egy ember, az egyikőnk pedig lent, a főcsapot megnyitva ráeresztette az új vezetékrendszerre a vizet. Ha hatalmas ordítást hallottunk, akkor baj volt. Tudniillik ha hibás volt a forrasztás valahol, mint ahogyan mondják, orrán, száján dőlt a víz és elárasztott mindent a lakók „nagy örömére.” Természetesen ilyenkor villámgyorsan elzárni a főcsapot, azután jól kiszárítani a forrasztópákával, újból szabályosan ki kellett javítani a hibát. Szerencsére azért nem olyan sűrűn fordult elő, mert ez késleltette az aznapi műszak befejezését. A gyakorlatlanság miatt éppen ezért, az első nap éjféltájban végeztünk a lépcsőházban a munkálatokkal.
Másnap már az előző nap hiányosságait figyelembe véve kezdtük a munkát. Előkészületek után megreggeliztünk, majd sorba bekopogtunk a lakásokba. Nyár volt, iszonyatosan bemelegedtek a lakások ilyenkor. Trikóra levetkőztünk, gyötört bennünket a szomjúság, mert a magunkkal hozott „hűtővíz” bizony hamar elfogyott. Nemcsak a lakók, de ilyenkor magunk elől is el volt zárva a víz, bizony sok folyadék elpárolgott belőlünk munka közben. Itt tanultam meg a vízvezeték szerelők harci kiáltását, amely imigyen hangzott, máig nem felejtettem el:
„FŐNÖK! SZÁRAZAK A FALAK!
Természetesen ez vízvezeték szerelő magyarul azt jelentette, hogy piszkosul megszomjaztunk, vizünk elfogyott, illetve olyan száraz a torkunk, hogy még a házigazda sem szán meg bennünket valami jóféle itókával. Jót mosolyogtunk olyankor, amikor a háziak közül valaki nem értvén a célzást, megszólalt, hallva a beszélgetésünket:
-Nem szárazok a falak, hiszen sokszor inkább az a baj, hogy télen sem tudjuk rendesen kifűteni a lakást.- Persze nem mondhattuk azt, hogy mire célzunk, kivéve, ha ismerősnél dolgoztunk. Na, akkor meg az volt a baj, hogy lelassult a munka a túlzott torok szárazságmentesítéstől. Így teltek a napok féléven keresztül azon a lakótelepen, ahol a mélyvízbe bedobva próbáltam elsajátítani a vízvezeték szerelő szakma alapjait. Persze soha nem lett belőlem az, arra azonban jó volt a tanulás, hogy minden apró – cseprő itthoni vizes problémához már nem hívom el a szerelőt. Másfél év után elváltak az útjaink, mert a vízóra mizéria elmúltával le kellett csökkentenie a létszámot Pistának, ezért tőlem is érzékeny búcsút vett. Barátságunk azonban az óta is tart. Mikor néha összefutunk a városban, hamiskásan megjegyzem a legendás mondást:
FŐNÖK! SZÁRAZAK A FALAK!
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 07. 27
U.I. Varga Balázs fotója. Valahol errefelé dolgoztunk a történet idején
