Archívum

 

NEM SZERETNÉK MEGÖREGEDNI. Nagyképűség gyanúja mellőzendő az írásom kritikája kapcsán

NEM SZERETNÉK MEGÖREGEDNI.  Nagyképűség gyanúja mellőzendő az írásom kritikája kapcsán

 

 

 

 

 

 

NEM SZERETNÉK MEGÖREGEDNI.

Nagyképűség gyanúja mellőzendő az írásom kritikája kapcsán

 

  A nóta valahogyan így szól: „… Kár megöregedni…” Ezzel én természetesen nem értek egyet a következők miatt: Mindenki annyi évesnek érzi magát, amennyinek gondolja a makacs születési tényektől függetlenül, mert megint csak idézetfélével folytatva: „ A kor nem érdem, hanem csak állapot.” Nagyon haragszom manapság sokszor a média képviselőire, amikor leírják, kimondják, megint csak idézve: „62 éves idős asszony, vagy férfi”, teljesen mindegy a neme, mert az idősön, uram bocsá néhanapján az „öreg” kifejezésen van a hangsúly.

   Áldott Emlékű Drága Édesanyám szokta mondani akkor, mikor már 90 felé közeledett:” Öreg vagyok én már fiam és semmire sem vagyok jó.” Mindig valahogy így válaszoltam neki vissza:

-Idesanyám! Maga nem öreg, csak Szép korú. A 60 év felettieket így szokták már emlegetni. Már én is Szép korú vagyok Magával együtt, de nem érzem magamat öregnek még, az odébb van számomra.

    Emlékszem még ifjúkoromra, amikor Édesapám lehetett olyan 50 év körüli és este a munkában elfáradva mondogatta, hogy itt, vagy amott fáj valamije. Ilyenkor én tudomásul vettem azt, hogy öreg és ezzel jönnek a bajok. Természetesen jóval később, de hányszor kértem magamban bocsánatot még a ki nem mondott szavak miatt is, mert abba a korba érve már más szemszögből szemléli az ember gyereke a dolgokat.

    Fiatal koromban nem nagyon szerettem rövidnadrágba járni, mert szégyelltem a szőrös és görbének tartott lábaimat mások előtt, de főleg a lányok véleményétől tartottam, pedig soha nem került erre sor. Egyébként szerettem magam elütni viccesen azt, ha szóba került a lábak görbesége társaságban. Ilyenkor azt szoktam mondani:

-Az én lábaimnak öröklött görbesége van, hisz az eleink lovon jártak és a ló oldalához idomultak a lábak, azért görbe az enyém is. Ilyenkor általában jól kiröhögtek, de nem sértődtem meg érte.

   Később, amikor elkerültem a 40 évemet én is, akkor tűnt el végleg belőlem ez a félelemnek tűnő valami és elkezdtem Tavasztól Őszig rövidnadrágban járni, nem törődve már akkor a görbeség és a szőrzet adta negatívumok külszíni megjelenítésével, mert így fogadtam el magamat, amilyen vagyok. Igyekeztem fiatalosnak látszani külsőleg ugyanúgy, mint itt belül, hisz minden itt fönt a nyakon túl dől el az emberben. Pozitívan gondolkodtam, nem arra figyeltem állandóan, hogy megyek kifelé az időből lassacskán, hanem igyekeztem tenni is azért, hogy az elmém mindig friss maradjon és a test se tunyuljon el, mint ahogyan körülöttem sok esetben tapasztaltam másokon.

   Nekem sokat segített az agyam tunyulás mentessége érdekében az, hogy állandóan írogattam. Verseket, prózákat és mindazt, ami foglalkoztatott. Évekig Naplót is vezettem, igaz, nem állandó rendszerességgel, de ami kikívánkozott belőlem, annak ma is utána tudok nézni a jegyzeteimben, Naplóimban.

    Természetesen az évek, évtizedek is kúsztak felfelé és mégsem éreztem az öregkor közeledtét még akkor sem, amikor a hatodik X is elérkezett és én is átléptem azt a bizonyos Szép kor küszöbét. Az is természetes volt számomra, hogy már én sem tudtam olyan jól betartani a valamikor magam által felállított súlyhatárt, de el tudtam magamat fogadni így is, mert ez is én voltam és vagyok ma is. Valamikori 62 kilogrammos „versenysúlyom” már jóval túlszárnyalva nyomta a mérleget, ha ráálltam, de ezt sem tartottam fontosnak. Jól éreztem magamat a bőrömben így is, sőt, a rövidnadrágos korszakom és a farmernadrágos énem is megmaradt 60 felett is és tart a mai napig.

   Társaságban elsütöm néha azt a szakállas kéményseprős viccet, amit még nagyon régen hallottam és így szól: „ A koromhoz képest jól nézek ki!”

Megvallom őszintén azt, hogy soha nem voltam hiú ember, hiszen öröklött és a korral még egy kicsit kitoldott magas homlokúságom miatt sem tartoztam a „szép emberek” közé és akkor még az orrom hosszúságáról nem is szóltam, de azért jól esett, ha ezt mondták: „Nem nézel még ki annyinak. Nyugodtan letagadhatnál X évet. Természetesen, ha Hölgyek részéről jött a vélemény, akkor még egy kicsit ki is húztam magamat, hogy a mélynövésem egy picurkát elrugaszkodjon a talajtól.

   Valóban nem szeretnék megöregedni, mert aki elhiszi magáról, annál valóban hamarabb be is következik ez az állapot úgy külső jegyekben, mint belsőleg egyaránt. Igaz, teszek is érte, hiszen nem vagyok az a magába roskadt 66 éves, aki egész nap csak eszik és a TV – t bámulja, ki sem mozdulva a lakásból. Igaz, hogy én is szeretek tévézni, de a szellemi munka is napi állandósággal jelen van, a fizikairól nem is beszélve. Párommal kertészkedünk a friss levegőn, amikor jó idő van és én szeretek ilyenkor kis fürdőgatyára vetkőzve a tűző napon is órák hosszat tevékenykedni. Hála Istennek, a bőröm bírja a napsugarakat és az ingyen szolárium is jót tesz neki.

    Pár évvel ezelőtt mikor még Zircen laktam, egy kis csoport nyugdíjas hölgy mellett elhaladva, futtában odaköszönve az egyik így szólt utánam:

-Miért futsz te állandóan? Miért nem tudsz úgy menni, mint a nyugdíjasok?....

Mosolyogva visszafordultam és ezt mondtam:

-Miért? A nyugdíjasoknak csak olyan ráérősen, „nyugdíjas tempóban” szabad menni? Hála Istennek, a lábaim még bírják, és én nem szeretek „városnéző tempóban” menni, ha egyedül vagyok.

    Most már a 67. éveimben járok és továbbra is azt vallom, hogy így legyen:

 

NEM SZERETNÉK MEGÖREGEDNI.

 

   A magam részéről meg is teszek érte mindent, hogy úgy a külső jegyekben, mint itt legbelül se érezzem az idő múlását, mint ahogyan egyesek beletörődve, belenyugodva teszik.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2014. 09. 22. Hétfő délután 14: 22

 

U.I.A fénykép Gyulán a vár előtt készült 2014.06. 29 - én

 

 

 

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2014. szeptember 22. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,048


   


Tetszik