AZ IDŐ FORGATAGÁBAN…
Szárnyaló gondolataim éjféltájt
Az idő forgatagában sodródó
Lelkemmel szállok rendületlenül
A magam teremtette világom határain is
Átlépve messze, dimenziók kapuit áttörve,
Naprendszerek csillag milliárdjai által kivilágított
Sugárutamon. Velem száll a Hitem, amelyet őseimtől
Örökölve poggyászként úgy viszem magammal, féltve,
Óvón vigyázva, hogy ne veszítsem el. Velem jönnek a
Kételyeim, velem jönnek a z álmaim és vágyaim, velem
Jönnek a kétségeim, hordom magammal a Reményeim
Utolsó szikráját is akkor, ha már úgy tűnne: MINDEN
ELVESZETT! Tudom, hogy nem így van, tudom, hogy
Nem veszíthetek, mert az Istenbe vetett örök HITEM,
Megóv, megvéd mindentől. Túl optimista lennék? Nem
Hiszem. Aki nem hisz, nem remél, csak panaszkodik és
Várja, hogy a Manna ölébe hulljon, annak nem is adatik
Meg SEMMMI az Életben. Az elveszett, az elhagyatott,
Baráttalan életet élő reményvesztett ember marad Örökre.
Az idő forgatagában siklik a láthatatlan hajóm, csillagtengerek
Hullámai között, ha kell, hánykolódik, ha kell felborulva,
Mégis megtalálja a Békesség Csillagszigetét.
A szívem dobbanása, a lélegzetem szaporasága, a vérem
Keringése pirosan, zuhatagként felgyorsulva, rohanva
Igyekszik a motornak azt az energiát biztosítani, hogy
A hajóm szárnyalhasson tovább. Tovább a Mindenbe, Tovább
Az Örökkévalóságba Rendületlenül.
Az idő forgatagában nem Fogyhat el a REMÉNY!
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 06. 12
