MÉG JÓKOR VAN BÁLINT BÁTYÁM! MÉG JÓKOR VAN!

MÉG JÓKOR VAN BÁLINT BÁTYÁM!  MÉG JÓKOR VAN!

 

 

 

 

 

 MÉG JÓKOR VAN BÁLINT BÁTYÁM!

MÉG JÓKOR VAN!

 

 

     Elmondhatom, hogy szerencsés embernek születtem. Ne gondoljon most senki valami nagy dologra, vagy minden jóban dúskáló jólétre, hisz egy olyan falusi családban éltem le a gyermekkoromat, ahol a pénz, vagyon, érték nagyon szűkmarkúan található volt csak. Édesapám világéletében földhöz kötött parasztember volt, Édesanyám pedig háztartásbeliként segítette mindenben. Igaz, fiatal lány korában rövid ideig, mint ahogyan akkor mondták, „szolgálni volt” egy tehetős zsidó családnál. Nyugdíjra is csak Édesapám alapító TSZ – tagi mivolta után lett később jogosultsága már a 70. életévéhez közeledve.

    Mint ahogy találóan azt is szokták mondani, tisztes, becsületes szegénységben éltünk. Édesapám 6. elemit végzett valamikor kitűnő bizonyítvánnyal (akkor még az 1 – es volt a legjobb jegy), de kihasználva a Levente Könyvtár adta lehetőségeket, olvasott és tájékozott embernek számított már fiatalkorában is. Talán ennek köszönhetően gyerekkorától kezdve írt verseket, szinte a pár hónap híján 84. életévében bekövetkezett haláláig. Volt a családunkban pár darab könyv, amiket nagy becsben tartottunk. Egy része a fiatalon, 33 évesen Krisztusi kort megérve elhunyt Apai Nagybátyám Nagy Gyula Református Lelkész hagyatékából maradt. Kuriózumként elmondhatom azt, hogy volt közöttük egy Mécs László Válogatott Költeményei – kötet is, amit a legendás katolikus papköltő mikor nálunk járt 1970. február 1 – én, akkor lededikált utólag. Édesapám még katona korában egy híradós versenyen elért első helyezésekor az Ezredparancsnokától, aki báró volt, megkapta a Gutenberg Nagylexikon első 10 kötetét. Csak az E betűig volt meg, beszerzés alatt állott a többi is, de a II. Világháborús Doni katonáskodása miatt soha többé nem kaphatta már meg a hiányzó köteteket. Ezeket a könyveket azonban féltő gonddal nagy becsben tartotta és tartom ma én is, aki még Édesapám életében „megörököltem” őket. Antikváriumban érdeklődtem már sokszor a hiányzó kötetek után, de sehol nem kaptam meg ennyi idő után. Ha hiányosan is, de örökké Szeretett Édesapámra gondolok, amikor az íróasztalom mögé nézve ott látom őket a könyvespolcomon.

    Voltak még további olvasnivalóink is, amiket később a háború után falunkba letelepedett, vagyonukból kisemmizett Eszterházy Batthyányi család Gézaházi ágától kaptunk, akikkel a Szüleim jó barátságba kerültek. Verne Gyula Némó kapitányát például legelőször a tőlük kapott könyvből volt szerencsém elolvasni. Valószínű ennek köszönhetem azt is, hogy elég korán én is a betű rabja lettem és mindent elolvastam, amire csak lehetőségem nyílott. Édesapámék hárman voltak testvérek. A legidősebb Gyula, aki Pápán a Református Kollégium kiváló tanulója volt. Ott végezte el a Lelkészképző főiskolát is, közben ösztöndíjjal 1 – 1 évet még Franciaországban és Skóciában is tanulhatott. A középső testvér Sándor bátyám, aki Édesapámmal együtt megmaradt földművesnek, mert habár Ők is kitűnő tanulók voltak, számukra a továbbtanulás az otthoni munkák miatt már csak álom maradt halálukig.

    Hármójuk közül Gyula bátyám és Édesapám volt olyan alkat, akikből kikívánkozott a szó vers és próza formájában. Gyula bátyám igazi irodalmi kibontakozását a korai halála kettészakította, pedig önálló versei és műfordításai is voltak legfőképp angolból. Édesapámból kiváló parasztlírikus vált a hosszú évtizedek során. Talán a génekből adódóan következett be az, hogy szerény személyemben is elindult ennek a csírája és valamilyen szintig el is juthattam. Természetesen ennek olyan ára volt, hogy én is mindent megragadtam, ami lehetőségem volt annak érdekében, hogy a szókincsem, növekedhessék az elolvasott könyveknek köszönhetően. Édesapám sokat segített nekem abban, hogy csiszolgatta a versírási produkcióimat. Ha kellett többször is átíratta velem annak érdekében, hogy valamiféle nyakatekert botlás, nyelvi vagy kifejezésbeli bukfenc ne maradhasson benne mikor a végére pont került. A négy évvel idősebb bátyámat, Gyulát nem annyira érdekelték a könyvek, az írás meg egyáltalán nem állt közel hozzá. Ő Édesapám paraszti gyökereinek a folytatójává vált, én pedig megpróbálkoztam az irodalom mezsgyéjén bandukolni a magam módján. Talán ennek is köszönhető az, hogy már gyermekkoromban is elnézőbbek voltak velem akkor, ha nagyon belemerültem egy könyv olvasásába és nem hallottam meg azt, hogy valami mást is kellene közben csinálnom, hisz a ház körül mindig volt gyerek számára is tennivaló elég.

    Szerettem az első szoba hűvösében olvasgatni a nyári nagy melegben, de a kinti friss levegőn is megvolt ennek a maga varázsa. Hatalmas nagy falusi portánk van a szülői házunknál, ahol mindig találtam egy árnyas zugot ilyenkor is, ahova elbújva olvasgattam az éppen aktuális könyvet. A hátsó, gazdasági udvaron kívül még hozzánk tartozott egy darab földterület, amit mi csak külső kertnek hívtunk. Ott is voltak különféle árnyat nyújtó gyümölcsfák ültetve, ami alatt a kisszékemen ülve elmélyülhettem az olvasásba. A mellettünk lévő terület egy valamikori nagygazda tulajdonát képezte, akinek a sógornője is néha kijárt oda valamit dolgozni. Mifelénk úgy tekintettek rá, mint aki a légynek sem árt, hisz nem mindig volt teljesen tisztába a napi valósággal az ő szellemi színvonalán. Remélem sikerült ezt úgy megfogalmaznom, hogy semmi bántó nem került bele, mert még haló porában sem szeretném az emlékét sérteni.

     Egyik alkalommal éppen ott olvasgattam, amikor Édesanyám kiáltott, hogy menjek be ebédelni. Utána ismét ki akartam jönni, éppen ezért a széket ott hagytam, csak a könyvet vittem be magammal. Még egy kicsit pihengettem jóllakottan, mikor egyszer csak a hátsó udvarból Édesapám harsány hangját hallottam:

-Irma! Teszed le azt a széket!

-Még jókor van Bálint bátyám! Még jókor van! – felelte vissza az asszony és a széket ledobva elszaladt.

-Mi történt Idesapám? – kérdeztem hátraszaladva.

-Mi történt? Képzeld el, az Irma néni el akarta vinni a székedet. Szerencsére észrevettem és rákiáltottam. Legközelebb ne hagyd kint, mert még valaki tényleg ellopja!

     A kis epizód óta már sok víz lefolyt a közelben lévő Dudar patakban, de még Édesapám életében is sokszor jót derültünk a történteken:

 

MÉG JÓKOR VAN BÁLINT BÁTYÁM! MÉG JÓKOR VAN!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2010. 05. 30.


Szerkesztés dátuma: kedd, 2014. november 18. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 621


   


Tetszik