Archívum

 

A SZÍJGYÁRTÓ ESZTERHÁZY GRÓF Az Eszterházy család kincseinek nyomában

A SZÍJGYÁRTÓ ESZTERHÁZY GRÓF  Az Eszterházy család kincseinek nyomában

 

 

 

 

 

 

A SZÍJGYÁRTÓ ESZTERHÁZY GRÓF

Az Eszterházy család kincseinek nyomában

 

      A kis szíjgyártó műhely Bakonyszentkirályon a kocsma mellett volt, ahol a valamikor híres Eszterházy grófok Cseszneki ágának utolsó nemzedékfője napestig dolgozott. A szíjgyártó tudományt még az I. Világháború alatt a lovászától kedvtelésből tanulta el, aminek most igen nagy hasznát látta. Az 1945 –ös földosztáskor ugyanis birtokaikat elvették, ezért szűkebb kis családjával Gézaházáról szülőfalumban Bakonyszentkirályon telepedtek le és ott vettek egy szerény kis házikót. Úgy hozzájuk nőtt ez a vidék, a hegyekkel körülzárt település, hogy Ők nem tudtak tőle már elszakadni.

     A gróf úr, aki nekünk iskolás gyerekeknek csak a népszerű Laci bácsi volt, nemesi voltát rég elfeledve békességben élt és dolgozott az erdészet műhelyében. Akkoriban sokat hallottunk az Eszterházyak eltűnt kincseiről, ezért elhatároztuk, hogy megkérdezzük tőle, tud – e valamit mondani nekünk erről a mesés vagyonról.

      Barátaimmal bátran bekopogtattunk egyik nap az alacsony házikó ajtaján, ahol éppen munkájába merülve egy lószerszámot javított. A zajra felkapta a fejét, majd bennünket észrevéve hangosan kiszólt:

-Nyitva van az ajtó, lépjetek be bátran!

  Félénken benyomakodtunk az ajtón, majd kérdőn megálltunk előtte és a megilletődéstől egy hang sem jött ki a torkunkon.

-Na, mi a baj édes gyerekeim? Halljam, mit akartok mondani, ne titokzatoskodjatok tovább!

  Erre a biztatásra kissé bátorságot gyűjtve magamba előbbre lépve félénken megszólaltam:

-Ne haragudjon a zavarásért kedves gróf úr… bocsánat. Laci bácsi. Tudjuk, hogy csak zavarjuk a munkájában, de mi egy nagyon fontos ügyben jöttünk magához.

-Mi lehet az a fontos dolog édes gyermekeim, amiben egy öregember nektek segíteni tudna? Nem vagyok én már semmire sem jó ezen a világon csak arra, hogy elbíbelődjem ezekkel a bőrökkel, szíjakkal, csatokkal, lószerszámokkal. Az én napom már leáldozott, a jövő pedig a ti kezetekben van. Azért csak mondjátok el, hogy mi a baj!

-Nekünk pedig csak maga tud segíteni, mert illetékes a dologban – vettem át a szót ismét most már kicsit bátrabban. – Úgy hallottuk, hogy valamikor legendás kincseket rejtettek el a Cseszneki várban az Eszterházy ősök. Elhatároztuk, hogy felkutatjuk a várat és megkeressük az elrejtett értékeket.

   Laci bácsi halkan felnevetett ezek hallatán, majd komolyan így folytatta:

-Kedveseim! Ti valóban hisztek ennek a legendának? Hisztek abban hogy az én őseim kincseket rejtettek el azokban a titokzatos pincékben, amiről a legendák mesélnek?

-Persze hogy hiszünk Laci bácsi! – vágott közbe az egyik barátom hirtelen.- Édesapám is azt mondta, hogy olvasta valahol a Zirc és Vidéke valamelyik II. Világháború előtti számában. Ezért gondoltuk azt, hogy maga valószínű tud segíteni nekünk elindulni a nyomozásban.

-Jól van édes gyermekeim. Ha egyszer annyira-szívetekre vettétek a kincskeresést, üljetek le erre a kis lócára és hallgassátok meg amit én tudok erről a legendáról. Az egyik derék ősöm Eszterházy Ferenc a XVIII. Században Cseszneken tartózkodott a családjával. Jobbágyai szerették, gyakran járt le közéjük beszélgetni. Betegeiket is ingyen gyógyította.

  Ez az ősöm édesapjától mesés kincseket örökölt, közöttük drága fegyverek, hadi öltözékek, díszes csótárok (díszes nyeregtartók), valamint arany és ezüst tárgyak, ékszerek voltak. Ezeket az értéktárgyakat hatalmas szekrényekben őriztette a várban. Hogy  a kincseknek később mi lett a sorsa máig homály fedi. Én is csak a családi elbeszélésekből tudok róla. Hogy létezik – e az Eszterházyak kincse  és a várban lennének elrejtve, ezt ma már senki sem tudná megmondani. A vár a múlt század óta romokban hever. Tegyetek le a kincskeresésről ti is drága gyermekeim. Hiábavaló dolog lenne ezzel tölteni a nemsokára kezdődő vakációtokat. – fejezte be az elbeszélését a Cseszneki vár örököse.

   Illedelmesen megköszöntük a tájékoztatót, majd csendesen kiléptünk a kis műhely ajtaján. Halkan lépegettünk a református templom irányába, amikor barátainknak ezt találtam mondani:

-Idefigyeljetek cimborák! Mégsem volt hiábavaló beszélgetés az öreg gróffal. Megerősített bennünket arról, hogy mégis létezett vagy létezik valamilyen kincs valahol.

    Akkor még gyerekfejjel nem tudhattuk, hogy már régészek is elkezdtek kutakodni a várban az elrejtett kincsek után. Olyan állapotban volt már akkor a mi gyermekkorunkban, hogy a falak állaga is egyre romlott, azokat meg kellett erősíteni, mert életveszélyessé vált a látogatásuk.

    Természetes következménye volt a dolognak, hogy mi sem találtunk semmit de a régészek is hiába kutakodtak a várban és környékén. Gróf úr, a tisztelt és szeretett Laci bácsi azonban még nagyon sokszor megajándékozott bennünket nadrágszíjjal és ustorral (az ostort hívtuk így). Azóta sok évtized telt el már, de még mindig él bennünk az illúzió, hogy egyszer valaki mégis megtalálja a Cseszneki vár rejtekében az Eszterházyak elrejtett kincseit.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 05. 18

Szerkesztés dátuma: szombat, 2014. december 20. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 877


   


Tetszik