KARÁCSONY VOLT, NEM SZÜLETETT KRISZTUS… Epizódok Nagy Bálint Bakonyszentkirályi parasztköltő életéből

KARÁCSONY VOLT, NEM SZÜLETETT KRISZTUS…  Epizódok Nagy Bálint Bakonyszentkirályi parasztköltő életéből

 

 

 

 

 

 

KARÁCSONY VOLT, NEM SZÜLETETT KRISZTUS…

Epizódok Nagy Bálint Bakonyszentkirályi parasztköltő életéből

 

 

 

     Uriv. 1942. december 24. Karácsony Szent Este volt.

A Magyar Királyi 7. Honvéd Tüzérezred katonái a jól kiépített bunkerokban, csendben készülődtek Karácsony megünneplésére orosz földön, távol a hazától. Nagy Bálint szakaszvezető társaival együtt feldíszítette a kis fenyőfát, amelyre még pár darab szaloncukor is került az egyik tiszt jóvoltából. Farkasordító hideg volt a fedezékben, de a felszínen kint harsányan süvített a szél és hordta a havat. A 30 – 35 fok hideg keménnyé fagyasztotta még az őrálló katonák leheletét is. A benti csendes készülődést egyszercsak az ütegparancsnok harsány hangja szakította félbe:

- Emberek! Énekeljük el együtt a karácsonyi énekeket!- A felhívásra azonban egyik katona sem reagált, ezért újból megszólalt:

- Nagy szakaszvezető! Kezdje el a „Mennyből az angyalt!”

- Százados úr tisztelettel, hisz én református vagyok.

- Nem baj az fiam. Tudom, hogy maga jó torkú legény, aki ismeri a katolikus karácsonyi éneket is. - A következő pillanatban még néma csend honolt, a fegyverek hallgattak, de a dal előbb csak halkan, majd egyre erősödve, ahogyan többen csatlakozni kezdtek hozzá, szállt a légen át, haza a szeretett Szülőföldre:

„Mennyből az angyal, lejött hozzátok, pásztorok…”

Mikor vége lett, a szakaszvezető már bátrabban zendített rá a református énekre:

„Krisztus Urunknak áldott születésén, Angyali verset mondjunk szent ünnepén…”

     Mikor elhalt az ének, a tisztek és a legénység is kölcsönösen átadták egymásnak jókívánságaikat. Bíztak abban, hogy ennek a kegyetlen öldöklő háborúnak hamarosan vége lesz és hazamehetnek szeretteikhez Magyarországra. Beszélgettek egy szebb jövőről, amikor nem kell a Karácsonyt idegen földön, távol tölteni a családtól, a szeretett otthontól, Hazától. Egy pillanatra azt is elfelejtették, hogy háború van, hogy minden pillanatban megszólalhatnak a fegyverek. Örültek a Szeretet ünnepének, Jézus Krisztus születésének. Tudták, hogy ez a föld nem az övék. Ehhez semmi joguk, közük nincsen. Itt csak értelmetlen pusztulás várhat rájuk bármelyik pillanatban. A bakonyszentkirályi egyszerű parasztembernek eszébe jutottak azok a verssorok, amelyeket nemrég írt a noteszába:

 

„NEM ÉN AKARTAM

 

Bocsássatok meg, nem ölni jöttem,

Ártatlanok vére rám nem tapad.

Engemet is épp így ver az Isten,

Úgy érzem, itt az ég is leszakad.

Hová mentek, hová menekültök…?

Erre minden kiégett, üszög.

 

Nem én gyújtottam fel a mezőkön

Az aratásra megérett kalászt.

Máshol érett a szennyes, vad ösztön,

Más viseli a rothadó koronát.

A levegő, a víz is átkozott,

Sötétbe bújt a Nap, leáldozott.

 

Szomorúan nézem a Don vizét,

Amint lassan, csendesen hömpölyög –

Korom – földek gránáttépte sebét -,

S aggastyán jön, életért könyörög.

És hallom a szörnyű vad ordítást:

Meg kell halnod, a te időd lejárt!

 

És meghalt itt, jaj, már minden élet!

Nem nyit ki a szív, nincs már szerelem.

Az Isten – napja itt már elkésett,

Kín, félelem táncol az idegen.

A gyalázat bélyege ül rajtam,

Bocsássatok meg, nem én akartam!

 

Nem én aláztalak meg asszony – népség

Állatmódra – az én vérem tiszta.

Csonttá dermedt a sok fiatal szépség,

Fegyver dörrent – s hörgött az éjszaka.

Szívetekben égő rongy maradtam,

Nem én akartam, nem én akartam!”

 

 

     Miközben magába mélyedve idézte fel a versét, hirtelen hatalmas dörrenés zökkentette ki gondolataiból. A következő pillanatban körülötte elszabadult a pokol. Az orosz ütegek össztüzet zúdítottak a magyar állásokra. Mintha ezer ágyú torka nyílt volna meg abban a pillanatban. Rengett a föld, porzott, égett minden a környéken. A Karácsony csendes áhítatának egy pillanat alatt vége szakadt. A fehér hó lassan pirossá vált azoknak a vérétől, akik még az előbb énekelve, a hazatérésről álmodoztak a szerényen feldíszített kis fenyőfa körül. Természetesen ők is viszonozták a tüzet ágyúikkal, de akkorra már hatalmas károk keletkeztek. Az orosz katonák nem tisztelték a keresztény Karácsonyt, nem engedték, hogy csendben ünnepelhessenek. Csodálkoznunk ezen persze nem is szabad, hisz mi magyarok,(apáink révén) hódítókként, nem barátként mentünk a saját földjükre akkor. Egyszercsak elhallgattak az orosz ágyúk, csend lett, fájdalmas néma csend. Karácsony Szent ünnepe egyszerre könnyekkel teli gyásznappá változott. Az élők elkezdték összeszedni a holtakat, sebesülteket. A parasztpoéta szakaszvezető annyira a szomorú élmény hatása alatt állott, hogy már akkor, a gyász élő pillanataiban elkezdte írni az alábbi gyönyörű versét:

 

 

 

„NEM SZÜLETETT KRISZTUS

 

Negyvenkettő Karácsonyeste volt,

Puha, fehér hó mindent eltakart.

Ágyúink álltak némán kihűlve,

Mély, halálos csend ült Uriv alatt.

Bunker fenekén fagytól reszkettünk,

Néztük egymást – hazaszállt a lelkünk.

 

Mi, kik átéltünk véres csatákat,

Kíméletlen, zorddá vált a lelkünk –

Karácsonyesti halk áhítatban

Imádságra kulcsolódott kezünk.

Odafent a Hold szomorú képe

Fagyos fénnyel ült a Don vizére.

 

Szerettünk volna mindent odahagyni,

Lemosni a gyilkot, vért kezünkről,

S hol még béke ült – magyar ég alá

Hazatérni idegen mezőkről.

Megbékélést vártunk, a Messiást

Kínos, nagy csendben néma katonák.

 

Egyszercsak óriási dörgés támadt,

Ezer ágyú kinyitotta torkát.

Fehér havon piros tócsa áradt,

Halál ülte meg azt az éjszakát.

Ömlött a vér… ronggyá szakadt a hús –

Karácsony volt – s nem született Krisztus.

 

Uriv, 1942. XII. 24.”

 

 

 

    Ezt a történetet olyan sokszor hallottam Édesapámtól egyéb háborús élményeivel együtt, hogy mindenképpen szerettem volna másokkal is megosztani. Érdekessége a dolognak az is, hogy azon az éjszakán még az orosz támadás előtt a bunkerban a kis karácsonyfa, körülötte a katonákkal, Édesapám is, meg lettek örökítve egy fényképen. Az irodalmi hagyatékában ezt is, más régi felvételekkel együtt máig nagy becsben őrzöm.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 07. 19

 

 

 

 

Szerkesztés dátuma: szerda, 2014. december 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 591


   


Tetszik