KRISZTUS URUNKNAK ÁLDOTT SZÜLETÉSÉN

KRISZTUS URUNKNAK ÁLDOTT SZÜLETÉSÉN

 

 

 

 

 

 

 KRISZTUS URUNKNAK ÁLDOTT SZÜLETÉSÉN

 

 

        Hol vagytok, ti régi Karácsonyi esték? Hol vagytok, ti fiatal éveim emlékezetes, feledhetetlen percei? Emlékeim! Drága szép emlékeim!

Az évtizedek homályából minduntalan előbukkanó epizódok arra köteleznek, hogy őrizzem és megtartsam őket.

        Manapság divat nosztalgiázva beszélni az elmúlt időszak emberpróbáló éveiről, nehézségeiről, bajairól. Igaz, hogy voltak nehézségek és problémák, keserves emberpróbáló esztendők, de voltak derűs percei is életünknek. Gyermek és ifjúkorom szép emlékei voltak ezek.

„Csak a szépre emlékezem!” – zengi a régmúlt slágere is, amikor eszembe jutnak ifjúságom Karácsony estéi. Nagyon szép, emlékezetes esték voltak ezek.

        Hová lettek, merre tűntek a Szeretet Ünnepének meghitt, békés napjai, barátságos percei? Hová lettek azok a csodálatos Karácsonyi köszöntések, valamint a családi közös ünneplések, éneklések?

        Mi „suttyó” – legénykék a Karácsony Szent Estének közeledtével már előre összedugtuk a fejünket, hogy merre menjünk, merre legyen a köszöntési útvonalunk. Mikor együtt volt kis csapatunk, akkor mindnyájan felkerekedtünk, és sorra bekopogtattunk a házakhoz ezekkel, a szavakkal:

-          Egy - két verset mondanánk, ha meghallgatnák!

Erre a felszólításra / amennyiben szívesen láttak bennünket / a házigazda imigyen szólt hozzánk az ajtót szélesre tárva előttünk:

-          Mondjátok!

A szíves invitálás után közülünk mindig a legjobban éneklő legényke elkezdte a karácsonyi éneket.

 

    „Krisztus Urunknak áldott születésén,

      Angyali verset mondjunk szent ünnepén,

      Mely Betlehemnek mezejében régen

      Zengett e  képpen… „

 

Természetesen ezt az éneket csak a református házaknál daloltuk el, mert a katolikus családok ismertebb éneke a „Mennyből az angyal”– volt. Akkor még vallási felekezetre való tekintet nélkül tudtuk mindegyiket, mindnyájan. Az utolsó strófa elhangzásakor kórusban mondtuk hangosan, hogy az egész ház népe meghallja:

-          Kellemes Karácsonyi ünnepeket kívánunk az egész családnak!

A családfő ezután szívesen beljebb invitált bennünket a házba és megkínálta kis csapatunkat egy kis borral, pálinkával. Mikor még ifjabbak voltunk, akkor természetesen szaloncukor, alma és dió volt a jutalmunk, vagy egy kevéske kis aprópénz.

      Pelyhedző bajuszú legényke korunkban ez kicsit veszélyes játék volt, mert a keveset próbált szervezet még nem volt léggé edzett az alkohollal való küzdelemre. Ezért bizony előfordult néha, hogy kiütéssel valamelyikünket legyőzte. Az évtizedek távlatából már bevallhatom, hogy egyszer engem is padlóra küldött a meggondolatlan „súlyemelés”

      Az történt, hogy nagyon finom pálinkája volt a Református Nagytiszteletű Úrnak, merthogy nála is szoktunk köszönteni. Mikor távozóban voltunk a 82. számú főútvonal felé vezető faluvégre, Mátyus Tamás bácsiék előtt megtörtént a baj. Nem jó helyen állt az egyik villanyoszlop és egy sasszé lépés következtében nekirántottam Bittmann Laci barátomat. Szegénynek majdnem betörött a feje. Manapság is jókat derülünk rajta, amikor eszünkbe jut az esemény.

 

      Hol vagytok, ti régi szép Karácsonyi esték? Hol vagytok, ti gyönyörű dalos Karácsonyi ünnepek?

 

      Édesapám köztudottan szép hangú, dalos ember hírében állott kis bakonyi szülőfalumban. Karácsony Szent Ünnepén, amikor a család összegyűlt az asztalnál a vacsorához, utána nagyon sokszor közös énekléssel fejeztük be a napot. Akkor még nem volt televízió, hogy órákra odaszögezzen bennünket a székeinkhez. Volt azonban bennünk egy olyan éneklési vágy, ami talán más napokon nem jött volna elő ennyire szépen belőlünk, mint Karácsonykor.

      Amikor édesapám zengő hangján elkezdte a „Krisztus Urunknak Áldott születésén” – című szép református éneket, mindnyájan az egész család csatlakoztunk hozzá. Felszabadultan és boldogan énekeltünk, elfeledve a szürke hétköznapok minden gondját és baját. Mikor az utolsó dallamsor is véget ért, új ének következett:

    „Az Úr énnékem őriző pásztorom                    23. zsoltár,

      Szívemet hozzád emelem                                 25. zsoltár,

      Perelj, Uram, perlőimmel                                 35. zsoltár,

      Mint a  szép híves patakra                               42. zsoltár”

 

       Talán egyetlen ilyen közös éneklésünk során sem felejtettük el, hogy elénekeljük a 90. zsoltárt, ami (Reformátusok Himnuszának is szokás nevezni) nekem még most is a  legszebb énekek közé tartozik:

„Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram téged tartottunk hajlékunknak…” Ilyenkor úgy  éreztük, mintha újjászülettünk volna  testben és  lélekben egyaránt. Régi emlékeim között kutatva, manapság egyre  jobban hiányoznak ezek az együtt töltött csodálatos  esték, felszabadult hangulatú, vidám éneklések a  családdal. Ezek a  régi szép szokások mára  már majdnem teljesen elkoptak, ellaposodtak. Most még talán nem tudjuk, hogy mit veszítünk velük, de  holnap már  minden késő lesz. A múltunkat azonban senki, soha nem veheti el tőlünk.

 

      Hol vagytok, ti régi szép Karácsonyi esték? Hol vagytok, ti fiatal éveim máig is emlékezetes ünnepi percei? Jó volna most beleülni egy  időgépbe, és  ha csak egy  pár percre is, de visszaszállni a  múltba.

 

      Régi szép Karácsonyok! Olyan jó néha visszaemlékezni Rátok!

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2002. 12. 04.

U.I. A fényképen  Szülőházam és udvara látható Bakonyszentkirályon Télen

 

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2014. december 25. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 555


   


Tetszik