AZ ÚRNAK SZENT ASZTALÁNÁL II. Drága Édesanyámra emlékezve

AZ ÚRNAK SZENT ASZTALÁNÁL II.  Drága Édesanyámra emlékezve

 

 

 

 

 

 

 

AZ ÚRNAK SZENT ASZTALÁNÁL II.

Drága Édesanyámra emlékezve

 

       2009. 04. 23 – án már írtam ezzel a címmel egy kis igaz történetet, de azt hiszem, nem baj, hogy most sem változtatom meg a címét másra. Mindkettőt egy közös történés, az Úri Szent Vacsora vételének magasztos pillanata köti össze. Az első Gyulán, a Református templomban Húsvétkor történt a Szerelmemmel együtt, a mostani pedig Bakonyszentkirályon a Szülői házunkban 2010. Karácsonya előtt pár nappal. Édesanyám Veszprémvarsányban született és evangélikus keresztségben részesült, Édesapám pedig Bakonyszentkirályon (akkor még Magyarszentkirálynak hívták a falu egyik részét, a másikat pedig Németszentkirálynak. A két falurész 1926 – ban egyesült a mai nevére) kapta meg a református templomban a keresztvizet kicsinyke fejére. A két vallás rokonságából kifolyólag ugyanitt esküdtek örök hűséget egymásnak az Úr színe előtt a háború alatt, 1943. november 27 – én. Természetes volt ilyenkor az is, hogy a születendő gyermekek az Édesapa vallásának a szokásai szerint kapták meg a keresztvizet. Így lettünk mi a Gyula bátyámmal (4 évvel idősebb nálam és 1944. szeptember 09 – én született háborús viszonyok között) együtt reformátusok és teljes jogú tagjai a gyülekezetnek akkor, amikor 8. osztályos korunkban Konfirmálkodtunk.

      Édesapám 1998. június 4 – én visszaadta lelkét a Teremtőnek. Édesanyám az óta is egyedül él abban a házban, ahova átköltöztünk 1948 – 49 – ben. Kicsit talán nagyképűnek hangzik a „költöztünk” kifejezés, hisz én akkor még csak kicsinyke voltam, hisz 1948. március 13 – án születtem.

Szeretett Édesanyám a 89. évében jár már, hisz 1922. május 14 – én született. Ereje egyre fogy. Hallása és látása is sokat romlott. Hetente kétszer megyek hozzá és olyankor elvégzem az aktuális munkákat a ház körül és főzőcskézek olyat, amit mindketten szeretünk. A főzőkanalat már pár éve kivettem a kezéből, mert nem szeretném, ha véletlenül a tűzhely előtt elszédülve égési sérüléseket szenvedjen. Valamikor híres főzőasszony volt a falunkban. Szinte nem volt olyan lakodalom, ahova meg ne hívták volna szakácsnőnek és természetesen a családdal együtt vendégnek is.

    Az Isten Házában együtt utoljára 2009. Karácsonyán voltunk, mert tőlünk messze van a templom és odafele hegynek is kell menni, ami már számára nagyon nehézkes. Szoktam neki mondani, hogy Istenünk megbocsájtja, hisz mikor tehette, sűrűn eljárt az Istentiszteletekre, de a mostani gyengesége már meggátolja ebben. 2010. December 22 – én éppen ott voltam Nála, amikor kopogtattak az ajtón. Gilicze Tamás Nagytiszteletű Úr a Bakonyszentkirályi Református Gyülekezet lelkésze jött el Édesanyámhoz látogatóba. A tartósan beteg és már nehézkes járású időseket fel szokta keresni ünnepek idején és felajánlja a lehetőségét annak, hogy éljenek az Úri Szent Vacsorával. Édesanyám örült a látogatásnak és meghatottan mondta, hogy Ő már nem tud elmenni a templomba és természetesen él a lehetőséggel, hogy egy kis időre a házunk kis alkalmi templom lesz, ahol a konyhai asztal átmenetileg oltárrá változik át a szertartás alatt. Nagytiszteletű Úr megkérdezte Édesanyámat, hogy melyik Zsoltárt énekeljük el erre az alkalomra?

-Tebenned bíztunk eleitől fogva… - válaszolta Édesanyám, mert nem jutott eszébe, hogy hányadik zsoltár az – az ének. Ha valaki nem tudná, a 90. zsoltár az említett, amelyet a Református Himnuszként is szoktak emlegetni. Számomra is a legcsodálatosabb, mert gyermekkoromban Édesapámmal együtt nagyon sokszor elénekeltük. Lelkész Úr elkezdte és mi csatlakoztunk hozzá, átszellemülten énekelve. Abban a pillanatban a konyhánk templomi funkciót öltve visszhangozta a gyönyörű sorait a zsoltárnak, hisz a helyiség régi bolthajtásos mennyezete is az Isten házára hasonlított. Tiszteletes Úr ezt követően elvégezte ugyanazokat a szertartási előírásokat, amelyek szokásosak az Úri Szent Vacsora vételekor, majd részesültünk a kenyér és a bor szentségéből. Ekkor eszembe jutottak a már régebben írott gondolataim, amelyben az Ima helyéről értekeztem. Nem az a lényeg, hogy templomban vagyunk – az adott pillanatban, hisz imádkozni bárhol lehet, ha azt őszinte szívvel tesszük. Ugyanez vonatkozott most az Úrvacsorára is, hisz Isten előtt álltunk Édesanyám konyhájában ugyanúgy, mintha a templomban lettünk volna. Bűneink ugyanúgy bocsánatot nyertek a konyhaasztal oltár körül, hisz a külsőségeknek ebben a pillanatban nem volt jelentőségük. Isten ugyanúgy ott volt velünk és nem csóválta meg a fejét, hogy miért nem az Úr házában részesülünk az Úrvacsora Szentségéből.

    Istentől Áldott és Boldog Karácsonyt kívánva köszöntük meg Nagytiszteletű Úrnak, hogy eljött hozzánk és es elhozta Isten megbocsátó Szeretetét és Áldását a mi kis lakunkba.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2011. 01. 18

Szerkesztés dátuma: szerda, 2015. április 22. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 464


   


Tetszik