Áldott emlékű Édesapám nagyon jó nótás ember volt az életében. Jó ritmusérzékkel rendelkezett és gyorsan tanulta meg az új dalokat, vagy bármilyen jellegű énekeket. Szépen csengő öblös hangja kihallatszott a Templomban is az Istentiszteletek alkalmával, vagy a Temetéseken, ahol a Tiszteletes Úrnak segített többedmagával a szertartás alatti éneklésekben. Emlékszem arra is, hogy mielőtt elment volna, odament a kredenchez és a tojástartó fiókból kivett két tojást és azokat feltörve, nyersen kihörpintette mondván: „Jól megolajozza a torkomat az énekléshez!” – azzal fogta a kalapját és elindult kifelé a konyhaajtón.
Természetesen lakodalmakban is előszeretettel zengette a hangját, mert ha lanyhult a hangulat, valaki mindig odaszólt neki: „Bálint Bátyám! Kezdjen el valami jó mulatós éneket, mert lassan már elalszunk!” Neki nem kellett ahhoz innia, hogy jó hangulatba kerüljön, mert képes volt egy pohár bor mellett is szinte egész éjszaka dalolgatni.
Nálunk a fiatalon, harminchárom évesen elhunyt Nagy Gyulán, Apai Nagybátyámon kívül, aki Református Lelkész volt, senki nem volt, aki tudott volna hangszeren játszani. Kitűnően, gyönyörűen tudott hegedülni, aki mikor a halálán volt, még akkor is megpróbált játszani a hangszerén. Jelenleg az én birtokomban van a régi hegedű, amit még a Pápai Kollégiumban gimnazistaként vásárolt egy helybéli muzsikus cigányzenésztől. Azt azonban meg kell említenem, hogy a bátyám, aki szintén Gyula, fiatalabb korában a Cseszneki Nyári zenekarban egy ideig dobolt. Énekelni azonban mindnyájan tudtunk, természetesen Édesanyámat is beleértve, tehát valamilyen szinten azért muzikális volt a család. Nem beszélve arról, hogy szintén fiatalkoromban szerény személyem egy ideig a szájmuzsikával (szájharmonika) próbálkozott. Pár dalt még ma is el tudok játszani, de a zene iránti szeretetem inkább csak befogadó szinten maradt meg. Szeretem a jó zenét, beleértve az operától kezdve a könnyebb műfajok széles skáláját, de a kottával és a zeneszerszámokkal csak köszönőviszonyban vagyok.
Visszatérve az énekléshez el kell mondanom, hogy gyermekkorom meghatározó élményei közé tartozik az emlékeimben még ma is, amikor este, vagy nagyobb egyházi ünnepeken összegyűlt kis családunk és az asztalnál étkezés után elkezdtünk énekelni. Most egy olyan zsoltárra szeretnék emlékezni, amire még ma is olyan élénken emlékezem, hogy kis segítséggel el is tudnám énekelni, mert nagyon szép. Hívő Református keresztény család voltunk, ezért Jézus Krisztus személye Mindenek felett állt előttünk még akkor is, ha nem voltunk azok, akiket „bigottnak” hívtak akkoriban. Rendszeresen jártunk a Vasárnapi Istentiszteletekre, de nem hivalkodóan bizonygattuk képmutatóan azt, hogy milyen nagy hívők vagyunk, mint egyesek, akik pedig magánéletükben egyáltalán nem a Tízparancsolat szellemében éltek.
Az említett zsoltár a következő, amelynek egyik feldolgozása megnézhető és hallgatható az alábbi linkre kattintva:
https://www.youtube.com/watch?v=i6AU10zQUhw
457. Zsoltár. Walesi dallam.
Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz
Ó Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,
Bejönnél már, de némán kulcsfordulásra vársz.
Mi mondjuk, hogy miénk vagy, Te vagy a név, a jel:
Ó szégyen, hogy Te légy az, akinek várni kell.
Ó Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz;
Könnymarta kedves arcod oly búsan intve néz.
Ó, áldott, drága jóság, mely ennyit tűrve vár!
Ó, bűnök szörnyű bűne, mely téged így kizár!
Ó, Jézus, szólsz s a szívhez a szó szelíden ér:
„Így bánsz velem? – teérted hullt testemből a vér!”
Bús szégyennel behívtunk, az ajtónk nyitva már.
Jöjj, Jézus, jöjj, ne hagyj el, a szívünk várva vár.
How W. W 1823 - 1897
Most, mikor ezt a megemlékezést vetem papírra, itt muzsikálnak füleimben azok a gyönyörű dallamok, amiket olyan sokszor hallottam, énekeltem Szeretett Családommal. Áldott Emlékű Szüleim már nem élnek, de az emlékeimben és a szívemben Örökké Velem maradnak.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2015. 05. 28. Csütörtök délelőtt 10: 55
