„ANYÁM KEZE”
Édesanyámra emlékezve
Tegnap a számítógépre vitt verseim között valamit keresgélve, egy 27 évvel ezelőtt, 1988. 04. 25 – én Édesanyámhoz írt versbe „botlottam.” Természetesen ezt a botlást jó értelembe véve írtam, hiszen Áldott Emlékű Édesanyámmal nagyon közel álltunk egymáshoz gyermekkoromtól kezdve egészen a 2012. 02. 21 – i elhunytáig és véletlenül sem szeretnék Vele kapcsolatban valami illetlenséget írni. Mindig óvott és védett, hiszen egy véletlen, az udvarunkon történt elesés miatt elfolyt a magzatvize annak idején és engemet nyolc hónapra hozott a világra Zircen a Kórházban. Ettől függetlenül, ha anyakönyvileg nem is, de azért a Szülőfalumnak mégis a kis Bakonyi falucskát, Bakonyszentkirályt tartom. Sok baj volt velem, élet - halál közelébe is voltam többször, de ahhoz képest elég szívós gyerkőccé cseperedtem, de most nem is ez a lényeg, az igaz történet nem rólam szól.
Az említett vers hosszú ideig, mondhatnám, talán egy évig is motoszkált a fejemben, mikor egyszer csak elindult az agyam és már sorjáztak is a sorok a füzetben. Édesanyám akkor 66 éves volt, én pedig 40 múltam. Egy évvel volt csak fiatalabb, mint amennyi vagyok most éppen. Akkor én Őt idősnek, megfáradtnak láttam, hiszen 40 évesen a 60 felettiekről valóban azt gondoltuk, ha valami panaszt hallottunk az egészségükkel kapcsolatban, hogy: „Öregek és ez vele jár a korral.” Nagy tévedésben voltunk, természetesen én is, hiszen ma a 68. éveimben járva egyáltalán nem érzem magamat „öregnek”, sőt. De ez legyen ma már a nálam fiatalabbak „problémája”, ha ezt Ők is így látják manapság. Álljon hát itt az a versem, ami akkor íródott Édesanyámhoz:
ANYÁM KEZE
Álmaimban sokszor visszatérő képek,
Gyermekkor világa, Jó Anyámra nézek.
Meleg homlokomra hűvös kezét rakja,
Betegágyam mellett könnyeit hullatja.
„Meggyógyulsz majd lelkem, meglásd kicsi vérem,
Betakarlak menten, aludj el most szépen.
A láz bíborpírja elszáll majd a légbe,
Könnyű lesz az álmod, meggyógyulsz majd végre.”
Tovatűnt gyermekkor, álmaim elszálltak,
Messze át a légen Anyámhoz találtak.
Kitárt karral hívlak, két kezedre nézek,
Simogass meg újra, Anyám arra kérlek.
Múlt idéző álmok, visszatérő képek,
Gyertek újra hozzám, bárhová is térek.
Nem szabad feledni gyermekkor világát,
Drága Jó Anyámnak féltő gondosságát.
Fiatal volt egykor, én csak annak láttam,
Az elszállt időben szebbet nem találtam.
Bármerre is jártam sarkán a világnak,
Párját nem lelém az én Édesanyámnak.
Megfáradt a szíve, ráncos lett a bőre,
Simogató szemmel nézek most feléje.
Szeretlek Jó Anyám, azt kívánom néked,
Simogass meg újra, legyen hosszú élted.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 1988. 04. 25
Sokat keresgéltem az anyagaim között, de mivel minden fényképem még nincs itt velem Gyulán és a számítógépemen sem, éppen ezért abban az évben készült fotót nem tudtam az írásomhoz találni. A dolgos, megfáradt keze és gyönyörű, ráncos magas homloka azonban egy 2007 – ben, 85 évesen készült fényképen nagyon jól látszik.
DRÁGA ÉDESANYÁM!
Bárcsak itt lehetnél még most is velem és megcsókolhatnám azokat a szép kezeidet, homlokodat, amiről akkoriban a versemben is szóltam. Emléked Örökké bezárva itt van a szívemben és lelkemben.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2015. 06. 29. Hétfő Délelőtt 10: 32
