„VÉGRE VALÓRA VÁLT A NAPRAFORGÓS ÁLMOM.” Mi minden jut eszébe az embernek, mikor egy álom valóra válik

„VÉGRE VALÓRA VÁLT A  NAPRAFORGÓS ÁLMOM.”  Mi minden jut eszébe az embernek, mikor egy álom valóra válik

 

 

 

 

 

 

„VÉGRE VALÓRA VÁLT A  NAPRAFORGÓS ÁLMOM.”

Mi minden jut eszébe az embernek, mikor egy álom valóra válik

 

 

   Nem vagyok már mai gyerek, ahogy szokták mondani, főleg ha figyelembe vesszük, hogy már a hatvannyolc évem felé araszolgatok. Nekem, megmondom őszintén, nem voltak sohasem világrengető álmaim, mert próbáltam mindig a talaj közelében maradni, nem lebegni felette. Lebegni, szállni, szárnyalni legfeljebb csak a líra szárnyain, ami ugye az írogató embernél talán megbocsátható cselekedet. Egy valami, azonban így utólag azért ha nem is fájdalmat okoz, de azért mélyen meggyökerezett a szívemben, a valamikori, ifjúkori álmom közül. Ez volt az egyetlen olyan, amit nem sikerült úgy elérnem, ahogyan szerettem volna. Szegény paraszti család második gyermekeként korán vonzódtam az irodalomhoz és próbálgattam is szárnyaim bontogatását a líra felé kacsingatva. Mikor eljött az idő a továbbtanulásra, nem sok választásom volt, mert úgynevezett korán kenyérkeresővé tevő foglalkozást kellett választani, ezért Ipari tanuló lettem,(akkor még ezt így hívták) mégpedig vasesztergályos szakmában, Győrben. Ez is csak a szerencsén múlott, mert négy szakmát kellett bejelölni és erre a szakra vettek fel.

   Nem igazán szerettem, pályaelhagyó is lettem később, mert másfelé kerestem az utamat. Levelező tagozaton ugyan munka mellett leérettségiztem, de már tovább nem futotta az erőmből a család fontosabbá vált számomra, mint az egykori álmom. Akkor ezt úgy mondogatták, hogy Bölcsész szak. Na, ezt szerettem volna elvégezni, de nem lett belőle semmi, de már nem is bánom. Ki tudja, hogyan alakult volna az életem, de ez ma már történelmietlen kérdés lenne. Egy valami vígasztal csak és okoz örömet, hogy az álmom megvalósulni látszik a legidősebb unokám Bettike személyében, aki Ősszel kezdi a második évét Veszprémben a Pannon Egyetem – Modern Filológiai és Társadalomtudományi Karán.

    A nyájas olvasó most azt mondaná, hogy minek beszélek én itt magamról, mikor a címben szereplő meghatározás ugyancsak távol áll attól, ami fentebb már közlésre került. Természetesen ahhoz valóban konkrétan, szó szerint nincs köze, mert csak azt szerettem volna érzékeltetni ezzel, hogy az életében van mindenkinek valamilyen álma, amit meg szeretne valósítani, én sem voltam kivétel. A történet nem rólam szól, de Mindenképpen kapcsolódik, mégpedig szorosan hozzám, azért is lett egy kicsit körbejárva általam, rajtam keresztül.

     2015. 07. 04 – án Párommal együtt Barátainkkal jöttünk hazafelé Gyomaendrődről a Hagyományőrző Tűzfesztiválról Gyula irányába. Bakonyi gyerek lévén, aki még csak harmadik éve lakik ebben a régióban, mivel errefelé még nem sokszor jártam, településügyileg még nem vagyok nagyon kikupálódva. Persze a történet szempontjából ennek egyáltalán semmi jelentősége nincsen. Nem tudom pontosan merre jártunk, de még Mezőmegyer előtt voltunk és az út két oldalán szinte beláthatatlanul sorjáztak a gyönyörű Napraforgó táblák. Mifelénk a Szülőfalumban Bakonyszentkirályon „szotyolának, szotyinak” hívják ezt az olajban gazdag növényt. Az úgynevezett „anyós” ülésen ültem Barátom, Feri mellett, aki a kocsi tulajdonosa, nagyszerű vezetője és menetközben beszélgettünk. Hátul három Hölgy, Feri Párja Marika az én Tündérrózsám és egy másik Hölgy Piroska, akik szintén kedélyesen diskuráltak, mikor Terike (a Párom) hangosan felkiáltott:

- Feri! Légy szíves állj meg valahol! Le szeretnék fényképeszkedni a napraforgótáblában. Kedvencem és már régi álmom, hogy ez beteljesüljön.

   Így is történt. Nem messze éppen volt egy útkereszteződés és jobb oldalon Barátom beállt a kocsival a tábla mellé és mi kiszálltunk. Előkaptam a fényképezőgépemet és csináltam pár fotót Szerelmemről, Feri pedig a Párom gépével szintén ellőtt párat. Nekem meg sem fordult a fejemben, hogy beálljak, mert kedvelem ugyan a szotyit, de nem akartam én is beleállni a szépen sárgálló táblába. Terikének végül mégiscsak sikerült „becsalni”, természetesen nem kellett kétszer mondani és éppen ezért én is meg lettem örökítve Feri által mindkettőnk gépével, ahogyan a szikrázó napsütésben ott „virítunk” mi is a gyönyörű, sárgálló napraforgó rengetegben.

   Visszaültünk a kocsiba és folytattuk az utunkat hazafelé, de Terikémen látszott, hogy mennyire örül, mert végre beteljesült az álma, valóra vált, pedig ugye nem is olyan nagydolog és mégis… Hosszú évek, évtizedek telhetnek el úgy, hogy megvalósuljanak a bennünk szunnyadó, talán soha ki nem mondott álmok, amik egyszer csak egy pillanat alatt megvalósulnak akkor, mikor nem is számítunk rá. Ilyen örömöktől lesz csak igazán Boldog az életünk, pedig legtöbbször nem is kellene sokat tenni érte, hogy megvalósuljon, csak nyitott szemmel járva észre kellene vennünk a lehetőségeket, amik mellett gyorsan elsietünk.

   Ugye, hogy mégiscsak van összefüggés a bevezetőmben leírtak és egy álom valóra váltása között? A történet ilyen alapon valóban Mindkettőnkről szól, hiszen az én fiatalkori álmom ugyan nem vált valóra a leírtak szerint, csak az unokámban-Bettikében fog testet ölteni, de mégis Boldog vagyok Életem Szerelme oldalán Békességben és Nyugalomban. Annak meg kimondottan örülök, hogy ez a kicsinek gondolt, napraforgó tengerben való „fürdőzés” milyen örömet tudott szerezni neki, hiszen már erre vágyott régóta. Őt idézve:

 

„Régi álmom volt egy "Napraforgótáblánál" megállni, beleharapni a levegőbe!... Köszönöm Feri, hogy segítettél megvalósítani! Köszönöm, hogy megálltál útközben! Külön boldogság, hogy a Párom, Bálintom, Valentinusom is részese!”

 

 

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2015. 07. 08. Szerda Délelőtt 10: 15

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2015. július 9. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 636


   


Tetszik