A KENYÉR ÜNNEPÉN
Köszöntöm most ezt a drága földet,
Dallal köszöntöm ezt a szép napot.
A szántó – vetőt, a dolgos kezet,
Áldást, amit a Természet adott.
Hogy van kenyér itt a magyar rögön,
Könnyes szemmel ezerszer köszönöm.
Mit ér számunkra ez a szent kenyér,
Ezt tudja még a régi nemzedék.
Ebből táplálkozott az ősi vér,
Egy darabkát se szórtak szerteszét.
Anyám szava most is a fülemben van:
Becsüld meg a kenyeret kisfiam.
Azóta, jaj, hányszor vérzik szívem,
Hányszor látok eldobott kenyeret.
Hát nincs aki minket jóra intsen,
Aki visszafogná a kezünket?
Enélkül is úgyis van sok bajunk,
Isten nélkül már ide jutottunk.
Torzsalkodás átka van e hazán,
Marcangoljuk egymást mi magyarok.
Átok búg át a repedt trombitán
S más vizeken őrölnek a malmok.
-Vigyázzunk! – bármennyire széjjel estünk,
Drága hazánkat el ne veszítsük!
Ha mindenki csak zászlót lobogtat,
Minden téren sok ember kiabál.
Sorvad az ész, meg a jó akarat,
S ha majd a Magvető is leáll –
Ha majd terméketlen lesz minden ág,
Mi lesz veled akkor Magyarország?
Szeretnék végre új egekbe nézni,
Ahol minden kar egymást átölel.
Egy tiszta lobogót fölemelni,
Ahol minden szív együtt ünnepel.
Isten, vezesd a szenvedő népet,
És áldd meg a drága magyar földet.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály
