Archívum

 

CSÓKOLOM

CSÓKOLOM

 

CSÓKOLOM

 

    A mai fiatalok nem nagyon emlékezhetnek a valamikori fülbemászó slágerre, amelyből pár sort beidézek emlékeztetőül:

 

Elavult a kézcsók, jó napot,
így köszönnek aprók és nagyok,
mamájához szól a kisfia:
Szia, szia, szia! ...


Egyébként Toldy Mária énekelte és úgy tudom „Szia” volt a címe.

https://www.youtube.com/watch?v=6wnYcfMtbQI

Annak idején a rádió szinte éjjel – nappal játszotta és éppen ezért még ennyi idő után is itt cseng a fülemben a szövege és dallama. Tulajdonképpen ennek apropóján jutnak eszembe azok az időszakok, mikor az Általános Iskolában még kisdiákként próbálták belénk verni azokat az illemszabályokat, amik még ma is érvényesek, mert tudni kellene minden gyereknek. Ne higgye azt senki, hogy én most valamiféle illemtanórát szeretnék tartani, csak sok évtizedes tapasztalattal rendelkezem már ahhoz, hogy valamiféle véleményfélét mondjak ezekről. A felnőttek és szülők tiszteletére, megfelelő köszöntésére, a kulturált vitatkozás szabályaira és olyan hétköznapi dolgokra, amelyekre felnőtté válva is nagy szükségünk lehet a mindennapjainkban egyaránt.

   Megtanultuk azt is, ha valahova belépünk, akkor nekünk kell legelőször köszönteni a bent lévőket, nehogy azt mondják ránk, Áldott Emlékű Édesapám szavait idézve:

„Szamár gyütt be kentekhő!”

Arra szokták mondani ezt a kijelentést, aki mindenféle köszönés nélkül „rontott” be valahova és már mondta is, hogy mit akar. Nagy tiszteletlenségnek számított és véleményem szerint számít ma is, mert soha nem szabad elfeledkezni a köszönés jelentőségéről. Megtanultuk azt is, hogy a hölgyeknek Csókolomot, az uraknak(urak alatt a férfiakat kell érteni, mert abban az időben az elvtársozás volt a nem hivatalos megszólítás, nem úr) pedig Jó napot kívánok megszólítást illett mondani gyerekfejjel. Mi azért még nagyon sokáig a férfiaknak is egyaránt a hölgyeknek szóló köszöntést használtuk, az egyszerűbb volt, mint a hivatalosnak tűnő Jó napot. Nálam ez a szokás a mai napig megmaradt. Szülőfalumban Bakonyszentkirályon, ha ott járok, még mindig csókolommal köszöntöm az idősebb és fiatalabb Hölgyeket és tudom, hogy milyen jó érzéssel veszik ezt. Kivételt képez természetesen az, akivel úgymond pertu viszonyban vagyok, mert az még az én koromban is a könnyedebb, Szia, változat használatos.

   Azt azonban én sem veszem jónéven, ha általam ismert ifjak, akik tudják, hogy ki vagyok, szó nélkül, lesütött szemekkel, köszönés nélkül sompolyognak el mellettem. Nem kívánom én azt, hogy uram bocsá engemet is csókolomozzanak, jónapozzanak,de már az is jobb lenne, és nem szólnék érte, ha egy harsány Sziát mondanának, vagy egy fejbiccentéssel jeleznének,mert a semminél még ez is többet jelentene.

    Visszaemlékezve ifjabb koromra jólesett, mikor nálam jóval idősebbek megtiszteltek azzal, hogy nem csendőr pertu( mindenkit letegeztek kortól, nemtől függetlenül egyoldalúan úgy tudom, ezért is lett elterjedve ez a kifejezés.) viszonyban voltak velem, hanem mondták, hogy nyugodtan tegezzem le őket a továbbiakban. Ekkor határoztam el én is, hogy ezt az utat fogom járni hasonló esetben majd később. Így is történ, mert az életem során sokszor dolgoztam nálam jóval fiatalabbakkal nemtől függetlenül, akiket elsőre letegeztem, de mindjárt fel is ajánlottam a lehetőséget viszont. Legtöbben éltek is vele, de volt, aki inkább tegezve ugyan, de Bálint bácsizott utána. Egyetlen kikötésem volt csupán, amit már az első alkalommal közöltem velük:

„Csupán csak annyi tiszteletet kérek tőletek, amennyit én is megadok számotokra, semmi többet!”

Nem is lett ebből soha probléma, mert nem atyáskodóan, hanem Barátként közelítettem hozzájuk és mindenkor szót tudtam velük érteni.

   Emlékszem, hogy már egy kicsit régebben futó TV reklámban fordult elő, hogy egy háztömb előterében találkozott egy fiatal lány és a még mindig fiatalos Anyuka, akit így köszöntött:

„Csókolom!”

A megszólított ebben a pillanatban úgy érezte, mintha a mennyezet szakadt volna rá és nem kimondva, de ezt gondolhatta az én olvasatomban:

„Ilyen öreg lennék, hogy már a tini lányok nekem is Csókolomot köszönnek! Ez már tragédia!”

Nem volt akkor sem és manapság sem az, csak mások már a viszonyok.

   Az életem során a későbbiek folyamán mikor Zircen az Önkormányzatnál Hivatalsegédként dolgoztam, nagyon sokszor a várost járva, a lakossági levelek kézbesítésekor ajtót nyitó fiatal kislány korát hozzávetőlegesen megsaccolva ugyan kiskorúnak néztem, mégis Csókolommal köszöntöttem. Meglepetésemre ő is ugyanúgy válaszolt vissza és ilyenkor egy kicsit blamás volt a helyzet, de nem volt ez sem probléma. Ő a felnőttet nézte bennem, én pedig a Nőt tiszteltem, mikor így köszöntöttem.

   Gyulán élek immár lassan három éve, de azért már itt is előfordult hasonló eset. Egy kis Turkáló üzletbe belépve illendően köszöntöttem az eladó Hölgyet a címben említett módon, amikor Ő is ugyanúgy, Csókolommal köszönt vissza.  Gyorsan tisztáztam vele a helyzetet és mondtam neki, hogy én még csak a hatvannyolc év felé kezdtem közeledni, inkább legyünk pertu a jövőben. Így is történt, de azért még utána is előfordult, hogy párszor így köszöntött, vagy Jónapottal, de többször is figyelmeztettem mosolyogva, hogy „Sziában” vagyunk érdekeltek már egy ideje.

   Csókolom, Kézét csókom, Jó napot és hasonlóak, teljesen mindegy, azt hiszem. A lényeg az legyen, hogy adjuk meg mindig a kellő tiszteletet egymásnak az életben, mert így kevesebb problémával kell szembesülnünk kortól függetlenül. Ezek az élettapasztalat adta motivációim azok számára, akik szeretik utánozni egymást más, szabadabb viselkedési formák terén is, de a mostani szerény írásomnak nem ez a lényege, hanem csak amit a cím próbált előrevetíteni.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2015. 09. 24. Csütörtök Délelőtt 10: 05

 

 

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2015. szeptember 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,109


   


Tetszik