A BIVALYEREJŰ KULI PISTI
Egy szegény, de becsületes emberre emlékezve
Sokféle legenda kering szülőfalumban Bakonyszentkirályon máig, a még élő idősebb emberek emlékezetének hála. Leírva már csak alig lehet róluk hallani, mert amikor a szereplője élt, azóta bizony jó néhány évtized már lepergett az idő homokóráján. Ezt a történetet én is Szeretett Édesapámtól hallottam nagyon régen. Élt a faluban egy bivalyerejű fiatalember, aki árvagyerek lévén különféle alkalmi munkákból tartotta fenn magát. Ahova erős kéz kellett, ahol súlyos zsákokat kellett cipelni, ahol egész nap aratni kellett, csak szóltak Pistinek és az már ment is, csekély bérezésért cserébe, de az ellátást, azt előre kikötötte mindig. Lehet, hogy a nevét is erről kapta, hogy mindenféle kuli munkára kapható volt. Nem volt olyan legény a faluban, aki kimert volna kezdeni vele, mert azt egy mozdulattal földhöz csapj abban a pillanatban. Azért mondom, hogy volna, mert a legenda erről nem szól. Tiszteletben tartották hatalmas termetét, a még ennél is tiszteletreméltóbb nyers erejét.
Természetesen dolgozni is csak az merte elhívni, aki az ő feneketlen gyomrát meg tudta tölteni ennivalóval, mert bizony a hatalmas termet a megfelelő étkezést is megkövetelte. A mi falunkban is voltak nagygazdák, akik saját maguk nem tudták elvégezni a földeken a munkát a családdal, ezért úgy mondták, „szolgalegényeket” – is felfogadtak. Így került Kuli Pisti is az egyik gazdához egy időben állandó munkára. A földeken, a ház körül Télen – Nyáron egyaránt volt tennivaló és még emberszámba is vették a legényt a szorgalmas munkája miatt. Azt hinné az ember, hogy egy ilyen hatalmas erejű legény, akit maga jámborságából adódóan kihasználnak, talán másvalahol kiéli majd a szenvedélyét, de ő nem volt ilyen. Nem ivott, nem kocsmázott, csak végezte a rábízott munkákat zokszó nélkül. Az ő igazi szórakozása, hobbija, szenvedélye az evés volt.
Együtt étkezett a családdal, nem tekintették lenézett szolgának. Ott ült a gőzölgő leveses fazék előtt ugyanúgy, mint a háziak. Jó étvággyal evett, kérés nélkül kapta a repetát, a feneketlen gyomra szinte nem akart megtelni sohasem. Hatalmas kenyérszeleteket vágott mindig magának. Volt, hogy a gazda rászólt:
- Pisti! Ne vágj akkora szeletet, inkább vágj többször!
Pisti ilyenkor hamiskásan visszaszólt:
-Gazduram! Úgyis többször akarok! – azzal folytatta tovább az étkezést.
Történt egyszer, hogy a községbe vándorcirkuszosok érkeztek, akik a Bakonyoszlop felé vezető faluvégén, a vásártéren verték fel a sátrat. Végigjárták a lakosságot és hirdették az esti előadást. Pénz nem nagyon volt, természetben is lehetett fizetni. Tej, tojás, disznóságok, baromfi, mind fizetőeszközzé nemesedett a belépőjegy reményében. Kikiáltóik azt is meghirdették, hogy aki a cirkusz barnamedvéjét földhöz vágja birkózásban, annak száz pengő üti a markát, azon felül a belépőjegy ellenértékét is visszakapja. Kuli Pisti kint volt a mezőn dolgozni, csak estefele hazaérve hallotta a kihívást. Sokáig törte a fejét, de minduntalan oda kanyarodott vissza a maga tanulatlan észjárásával, hogy az a száz pengő bizony iszonyatosan nagy pénz az ő szemében. Megérne annyit, hogy megmérkőzzön a medvével. A gazdája próbálta lebeszélni róla, mint akinek rossz előérzete van, de a legényt nem lehetett eltántorítani. Makacs, keményfejű volt, aki a saját bőrét szándékozik vásárra vinni. Végleg eldöntötte, hogy megmérkőzik a medvével.
Este a cirkusz sátorban a falu apraja - nagyja ott volt és nézte a produkciót. Voltak állatidomárok, légtornászok, bohócok, mindenféle mutatványosok, de azt hiszem most mindenki a medve és az ember párharcára volt igazából kíváncsi. Titokban még fogadásokat is kötöttek arra, hogy ki kerül ki győztesen a küzdelemből. A porondmester a műsor végén szólította a legényt. Pisti feltűrt ingujjban porondra lépett és büszkén körbenézett a nézőközönség felé fordulva. Megelégedetten vette tudomásul, hogy ott volt a Bíró, a falu Jegyzője, Lajos Pál Tanító Úr és Szalóky Béla Nagytiszteletű Úr is. Kötélen bevezette az állat gondozója a hatalmas termetű barnamedvét és nyakáról levéve, a porondmesterrel együtt kimentek a küzdőtérről. Ott csak a két ellenfél maradt és méregették egymást, majd a medve hatalmasat bődülve rárontott a legényre. Összegabalyodtak, az izmok feszültek, lihegve küzdött egymással ember és állat.
Nem lehetett eldönteni elég sokáig azt, ki kerül majd győztesen a küzdelemből a dicsőségbe, és ki fekszik elterülve a padlón, a mérkőzés végén. Ropogtak az inak, feszültek az izmok, a medve próbálta hatalmas fogait a legény testébe mártani. A medve magasabb volt két lábra állva, mint Kuli Pisti, de így is méltó ellenfélnek bizonyult az állattal szemben. A nézőtéren még egy pisszenést sem lehetett hallani, de egyszer csak azt látták, ahogyan a legény végső erejét összeszedve földhöz vágta a vadállatot. A gondozója és még pár cirkuszos beszaladt és kötelekkel kivonszolták a sátorból. A nézőközönség pedig felállva hatalmas üdvrivalgásba kezdve ünnepelte, hősként, csodálattal az erős szolgalegényt. Ő pedig fáradtan, még mindig alig kapkodva a levegőt, mosolyt próbált erőltetni a fáradt, hófehér arcára. Teste több sebből vérzett, de komolyabb sérülés nem látszott rajta, mikor átvette a felajánlott száz pengőt a küzdelemért.
A lámpák kialudtak, mindenki hazament. Pisti szállására vonult gazdájánál, még a vacsorát is mellőzve. Röviddel később mély álomba zuhant. Reggel nem tudott felkelni. Pár nap múlva meghalt. Kiderült, hogy a medve olyan súlyosan megroppantotta a gerincét, hogy az egyik átfúrta a tüdejét és halálos sebet kapott. Kuli Pistire még ma is emlékeznek, de már csak nagyon kevesen. Az akkor élt tanúk zöme már a csendes temető lakói, ugyanúgy, mint Ő, aki puszta kézzel, szembe mert szállni a barnamedvével.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 06. 28
