Archívum

 

GYERMEKKOROMAT VISSZAIDÉZŐ SZARVASBOGÁR

GYERMEKKOROMAT VISSZAIDÉZŐ  SZARVASBOGÁR

 

 

 

 

 

 

 

 

GYERMEKKOROMAT VISSZAIDÉZŐ

SZARVASBOGÁR

 

 

     Manapság a gyermekeinket, unokáinkat féltő gonddal óvjuk a különféle repkedő és mászó, ugrándozó bogaraktól, rovaroktól, csúszó – mászóktól. Nem szeretjük, ha simogatják a kutyákat és macskákat, mert azt gondoljuk, hogy valamiféle fertőzést fognak összeszedni és akkor lehet hívni az orvost.

Faluhelyen töltöttem békés gyermekkorom gondtalan világát, ahol természetes volt az együttélés valamilyen szinten az előbb említett élőlényekkel. Emlékszem, hogy előszeretettel bosszantottuk a békákat, ha valahol találtunk egyet. Nem dicsekvésre méltó, amit most mondok, mert ugyan nem elkövetője, de néma szemlélője voltam egy utólag gyalázatosnak tulajdonított esetnek. Egy hatalmas varangyos békát találtunk és az egyik barátom az édesapjától elcsórt cigit meggyújtva, belehelyezte a szájába. Szerencsétlen állat természetesen nem tudta kivenni, levegőt meg venni kellett és addig pöfékelte a cigit, amíg óriásira felduzzadva szétpukkant. Szerencsére, hasonló durvaságra nem emlékszem, erre sem valami jó érzéssel.

     Nem féltünk a hangyáktól sem, sőt. Megnyálaztunk egy hosszú fűszálat és beletettük a bolyba és mikor már jól összemászkálták, akkor leráztuk róla a kis hadsereget. Utána élvezettel lenyalogattuk róla a savanykás ízt, amit odaraktak a felületére szorgos mászkálásukkal. A határban járva ismertük az ehető növényeket, gyümölcsöket, a szomjunk oltása sem okozott problémát. Sok forrásvíz volt szülőfalumban, de nem féltünk nekihasalni a folyóvizeknek sem, mert akkor még kristálytisztán csörgedeztek. Nem volt a föld eltelve mindenféle vegyi anyaggal, műtrágyával és szerves trágyával, mint manapság. Ha tisztának látszik, ma már akkor sem mernék inni belőle és másokat is lebeszélnék, inkább szomjúhozva addig, amíg egészséges vízre találok.

Katicabogarakat fogtunk és a tenyerünkön járattuk őket addig, amíg felszálltak újra és gyönyörködtünk a röptükben. Nem féltünk az ugrándozó szöcskéktől sem, amiket mi csak egyszerűen Szecskóknak neveztünk. Mifelénk nincsenek mérges kígyók, csak olyan fajták, amiket lehet, hogy nem szakszerűen mondva, de csak siklóknak tituláltunk. Emlékszem egyszer láttam egy olyat, amelynek a teste fele környékén hatalmas dudort láttam. Ott napozott szelíden az erdő szélén. Valószínű egy egeret foghatott és bekapva, az emésztő rendszerén lassan haladt tovább, amíg „elfogyott”. Addig nem kellett neki újabb táplálékot szerezni.

A városi gyerekek nem tapasztalhatták mindazt a természetes körforgást, mint mi, akik falun élve a mindennapjaink részeként találkozhattunk ezzel. Emlékszem mikor Győrből vendégségbe jöttek a rokon gyerekek, meglepetéssel tekintettek az udvarunkon szaladgáló háziállatokra. Mindig hizlaltunk disznókat és volt, amikor még kicsik voltak a malacok is, amiket ők nemes egyszerűséggel csak „kisdisznóknak” – neveztek, amin mi a bátyámmal jókat derültünk.

    Nem féltünk a méhektől és darazsaktól sem, de azért kellő óvatossággal bántunk velük, mert tudtuk, hogy milyen probléma lehet a csípésükből. Mikor pár napja a legkisebbik unokám Roberta azzal jött be, hogy darázsfészket látnak az egyik fán, azonnal eltiltottam, hogy újból a közelbe menjenek, mert féltettem attól, amit én annak idején szét szoktam rombolni a barátaimmal.

Hogy miért jutottak eszembe most a 62. évembe járva a gyermekkori bogaras és állatos emlékeim, azt is elmondom:

    Tegnap Édesanyámnál jártam és nyírtam a füvet, amikor hirtelen megpillantottam egy hatalmas szarvasbogarat. Nagy örömömre éppen egy hím példányt, aminek tekintélyes méretű volt az agancsa. A nőstény példánynak ezzel ellentétben hozzá képest picurka ugyanez, de azt most nem találtam. Gyermekkoromtól fogva a Természetben az óta sem találkoztam vele, az örömöm éppen ezért volt határtalan. Leállítottam a gépet és a fejénél két oldalt megfogtam, hogy ne tudja felém használni az agancsait, mert elég mély sebet tud vele ejteni, ha óvatlan az ember. Bevittem a konyhába és Édesanyámtól kértem egy műanyag dobozt. Óvatosan beleraktam és a fedelét úgy tettem rá, hogy kellő mennyiségű levegőt kapjon, de azért kimászni se tudjon belőle. Mikor végeztem a fűnyírással, akkor kivittem a természetes közegébe, most éppen az udvarunkon lévő páfrányokhoz és ott csináltam róla felvételeket. Utána ott hagytam, hogy megtalálja az útját oda, ahova készült, mielőtt megpillantottam. Egy jó nap emlékeivel eltelve búcsúztam el Édesanyámtól, hisz a szülőházam csodálatos udvara most is visszaidézte a gondtalan gyermekkorom világát.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2009. 06. 04.

 

U.I.

 

Ma szintén Édesanyámnál voltam az unokáimmal. Mikor délután visszafele indultunk, a falu központjában a bolt előtti járdán megláttunk egy nőstény példányát a szarvasbogárnak. Most együtt látható a tavaly Édesanyám udvarában talált hím, és a ma meglátott szép nőstény példány.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2010. 06. 26.

 

A többi fénykép a cikkel együtt megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/media_set?set=a.1229247003776607.1073742235.100000739572377&type=3&pnref=story

 

Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2016. június 12. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 837


   


Tetszik