ARANY JÁNOS SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJÁN.
1817. március 2. Nagyszalonta - 1882. október 22 .Budapest
Ma emlékezünk meg a nagy költőnk Arany János születésének 200. évfordulójáról. Magam is azok közé tartozom, akik már gyermekkoromtól kezdve kedveltem az irodalmi munkásságát. Szeretem a hosszabb lélegzetű verseit, mint pld. a Toldi, de a balladák és rövid írásai is közel állnak hozzám a mai napig. Ha hinni lehet az irodalmi szakértőknek, akik töviről – hegyire áttanulmányozták az életművét azok vallják, hogy a klasszikusaink közül Ő rendelkezett a legnagyobb szókinccsel, amit a műveibe beépített. Nem beszélve a gyönyörű nyelvezetéről, ami ma is megállja a helyét úgy gondolom. Nem tisztem a méltatása, de mindenképpen meg kell említenem kellett, mert tavaly mikor egy kis csoporttal Erdélyben Bihar megyében jártunk, átutazóba keresztülmentünk Nagyszalontán is. Természetesen mindjárt Arany János jutott az eszembe, aki itt született. Mivel a programban nem szerepelt, hogy itt elidőzzünk, nem tudtunk körülnézni a városban. Talán majd egy másik alkalommal célirányosan ide is eljutunk.
Ma az egyik hírlapos üzletben belelapoztam a Békés Megyei Hírlap 2017. 03. 02. - i számába és egy érdekes cikkre bukkantam, ami a költő leszármazottaival kapcsolatos és Gyulán élő családról szól. Biztonság kedvéért megvettem és hogy milyen jól tettem, azt akkor tudtam meg, mikor az interneten az online oldalukon próbáltam megkeresni, de nem találtam. Éppen ezért beszkenneltem a számítógépemre és azok számára, akiket esetleg érdekel, közzéteszem.
Arany Jánosra való emlékezésképpen a sokatmondó, nagy horderejű versével emlékezem meg a magam részéről, mert ez évtizedek óta a kedvencem és így szól:
A WALESI BÁRDOK
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Használt-e a megöntözés:
A pártos honfivér?
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
Földet, folyót, legelni jót,
Hegy-völgyet benne lelsz.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Körötte csend amerre ment,
És néma tartomány.
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
Montgomery, a vár ura,
Vendégli a királyt.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Sürgő csoport, száz szolga hord,
Hogy nézni is tereh;
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
S mind, ami bor pezsegve forr
Túl messzi tengeren.
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Hol van, ki zengje tetteim —
Elő egy velszi bárd!
Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Orcáikon, mint félelem,
Sápadt el a harag.
Szó bennszakad, hang fennakad,
Lehellet megszegik. —
Ajtó megől fehér galamb,
Ősz bárd emelkedik.
Itt van, király, ki tetteidet
Elzengi, mond az agg;
S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
„Fegyver csörög, haló hörög,
A nap vértóba száll,
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Levágva népünk ezrei,
Halomba, mint kereszt,
Hogy sírva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!”
Máglyára! el! igen kemény —
Parancsol Eduárd —
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
„Ah! lágyan kél az esti szél
Milford-öböl felé;
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Ne szoptass csecsemőt!…”
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
De vakmerőn s hivatlanúl
Előáll harmadik;
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
„Elhullt csatában a derék —
No halld meg, Eduárd:
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Emléke sír a lanton még —
No halld meg Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.”
Meglátom én! — S parancsot ád
Király rettenetest:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Minden velsz énekest!
Szolgái szét száguldanak,
Ország-szerin, tova.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. —
S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován;
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. —
Ha, ha! mi zúg?… mi éji dal
London utcáin ez?
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Se künn, nem hallatik:
„Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik.”
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma…
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.
Az is természetes volt, hogy választok egy kitűnő előadót is a remekmű elmondására és az nem lehetett más, mint kedvenc színészem Sinkovics Imre, aki sajnos már nincs közöttünk. A vers meghallgatható az alábbi linkre kattintva:
https://www.youtube.com/watch?v=eaYy4tdlirw
Jó volt Sinkovics Imrétől újra visszahallgatni, mert közben rá is emlékezem ezekben a pillanatokban.
Ifj. Nagy Bálint Valentinus)
Gyula. 2017. 03. 02. Csütörtök Délután 16: 35