SZÓLJON A HARANG HAZÁNK KOSZORÚS KÖLTŐJÉNEK TISZTELETÉRE!
Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltő festmény portréjának története.
Az 1960 – as években Édesapám két alkalommal is be volt utalva Dobára, egy kis gyógyszeres kezelésre, ahol akkor Tüdő Szanatórium működött. Itt dolgozott röntgen orvosként Dr. Koperniczky Enyi István, akivel nagyon jó barátságban lettek, ami halálig tartóan működött. Érdekes volt, ahogyan a diplomás ember és a 6. elemis parasztember rövid időn belül egymásra talált. Most ennél az írásomnál nem tisztem a munkásságával foglalkozni, ezt majd egy másik alkalommal részletesen meg fogom tenni a személyes ismeretségünk, barátságunk alapján. Annyit azért elárulok, hogy nagy tehetségű festő volt, aki mellette még fotósként is jeleskedett. A nevében szereplő „Enyi” kifejezés pontosan a festőművészi énjének a megkülönböztetését szolgálta.
Édesapám első odaérkezésének pillanatában először csak, mint orvosként került vele kapcsolatba, mikor kiderült, hogy versel is, attól kezdve madarat lehetett volna Pisti doktorral fogatni. Szerény emberként nem vette zokon, hogy Őt mindenki csak így szólította és nem doktor urazta. Barátságuk később olyan szintre lépett, hogy több alkalommal is járt nálunk Bakonyszentkirályon, ahol a határban szebbnél – szebb tájképek kerültek ki a kezei közül. Volt szerencsém Őt megfigyelni alkotás közben, mert az egyik alkalommal megengedte, hogy elkísérjem a határba. Volt nála egy kis fém keret, ami be volt rácsozva. Felállította a festő állványt, rátette a vásznat, előkészítette a festékes palettát és ecsetet, majd a lefesteni való tájat szemügyre vette. Utána a vásznat halványan berácsozta, ahogyan az a kis fémkereten volt, majd ennek alapján benézve a festeni való tájat, a részleteket nagy vonalakban felskiccelte. Ezt követően elkezdődött az igazi munka és én csodálkozva láttam, ahogyan egyre felismerhetőbbek lettek az általam sokszor látottak Bakonyszentkirály határában.
Később én is jó barátságban kerültem Pisti doktorral és „Pertu” – lettünk. Örömmel vettem később, mikor a levelezéseink során: „Téged szerető Pista bátyád” – titulussal illetett. 1996 – ban amikor szintén nálunk járt, eszembe jutott valami. Ekkor már Édesapám nem éppen a legjobb egészségi állapotban volt ezért bátorságot véve magamon, mikor kettesben voltunk, egy kéréssel fordultam feléje:
-Pista Bátyám! Egy olyat szeretnék kérni Tőled most, amin lehet, hogy meg fogsz lepődni. Látod, hogy Édesapám már nem éppen a legfittebb állapotban van, nem lehet tudni, hogy mi lesz majd a jövőben. Tudom, milyen jó Barátságban vagytok, az egyszerű parasztember és az orvos és a művészi nagyságodra apellálva szeretnélek arra kérni, hogy légy szíves, fesd meg a portréját!
-Drága Bálintom! Tudod, hogy nem leptél meg ezzel a kéréssel, mert már én is gondoltam erre. Egy valami nehezíti csak a dolgot. Annyi időm nincs, hogy Édesapád nekem modellt üljön, mert egy portré elkészítése nem kevés időt vesz igénybe. A másik az, hogy Édesapád izgő – mozgó ember, akit nem lehetne hosszabb ideig leültetni a kép elkészítéséhez sem. Arra kérlek, hogy szedjél össze róla minél több fényképet és majd azok és az én művészi meglátásom alapján el fogom készíteni. -
Megegyeztünk, hogy erről nem fogunk szólni sem neki, sem Édesanyámnak. Ekkor még nem gondoltam, hogy micsoda furfang és levelezési szópárbaj következményeként készülhet el a portré. Ígéretemhez képest küldtem számára fotókat Édesapámról, de hamarosan jött a válsz, amiben a kifogásait sorolta fel Pisti doktor:
„Túl merev a képen, nem jó felé néz, mereven tartja az ajkait” és még hosszan sorolhatnám, hogy mik voltak a kifogások. Arra kért, hogy csináljak egy csomó fotót Édesapámról és küldjek el azokból is. Visszaírtam neki, hogy szerintem ez nem jó, mert egyrészről Édesapám, ha tudja, hogy fényképezik, akkor valóban merev, nem igazán sikerült a felvétel, másrészt az én Szmena fényképezőgépem sem olyan, mint az Ő fotómasinája. Másrészt akkoriban még elég drága a színes fényképezés az én világomban ésatöbbi, ésatöbbi.
Postafordultával jött az újabb válaszlevél, amiben az én Pista bátyám elmondott mindenféle diplomatának, aki huszárosan kivágja magát.
Persze, ezek tréfálkozó, baráti csipkelődések voltak annak érdekében, hogy a leghitelesebb portré készülhessen el Édesapámról, aki mit sem sejtett az ellene szövő „összeesküvésről.” Mikor az utolsó ecsetvonás is a helyére került, Pisti doktor még a portré aljára a következőket írta:
Sok szeretettel Barátomnak, Nagy Bálintnak
Enyi István
Somló 1997. IV. 12
Ezt követően írta meg Édesapámnak a hírt, aki azt sem tudta, mit szóljon ehhez a váratlan meglepetéshez. Persze hogy örült, hiszen el sem tudta képzelni, hogy a háta mögött a Barátja és Bálint fia milyen meglepetéssel készültek számára és ezt egy éven keresztül el is tudták titkolni. Természetesen azt kikötötte Barátunk, hogy ünnepélyes keretek között fogjuk nála Dobán a Somló hegyi rezidenciájában felavatni az elkészült alkotást, amelybe belevontuk Dr.Vercseg Ilonát, az Országos Közművelődési Központ Főmunkatársát is. ( Idős ember volt már Édesapám, amikor Bakonyszentkirály és környékén elkezdődött egy értékmegőrző folyamat. A régmúlt emlékeit gyűjtötték egybe a három község lakosainak segítségével az Országos Közművelődési Központ személyes iránymutatásával. Ebben nagy érdeme volt Dr. Vercseg Ilonának és Varga A. Tamásnak Budapestről. Az értékmegőrző folyamat eredményét négy kötetben örökítették meg 1984 – 1992 között Közérdekű Közösségi Kalendárium - címmel. ( Bakonyszentkirály, Bakonyoszlop, Csesznek községek régmúlt emlékeit, jelenét, jövőjét, elképzeléseit tartalmazták a könyvek). Mindig szívesen szervezte, gyűjtötte az anyagokat, írta a történeteit, verseit a kiadványok részére.)
1997. Június 11 – én következett be az a nap, amikor megérkeztünk Dr. Koperniczky Enyi István művész otthonának kapujához. Dr. Vercseg Ilike vitt bennünket a kocsijával Dobára.. A Szüleimen kívül még szerény személyem vett részt a festmény avatón. Már várt bennünket és mikor látta, ahogyan kiszállunk az autóból, megkongatta az udvarában lévő kis harangot, amely egy haranglábon állott. Természetes volt az is, hogy a nemzeti színű zászló is ott lobogott már az árbocrúd tetején. A harang és a zászló annak a tiszteletére lett megszólaltatva, felhúzva, amit Pisti doktor csak egyszerűen így szokott nevezni:
„ Nagy Bálint Barátom, Hazánk koszorús költőjének a tiszteletére.”
A kölcsönös üdvözlés után barátságosan beinvitált bennünket a ház elé, ahol a szőlőlugasban ott állt a letakart festmény, amelynek leleplezésére Dr. Vercseg Ilonát kérte fel, aki sokat tett az Országban a parasztköltő munkásságának széleskörű megismertetéséért. Ezután beírtunk a vendégkönyvébe, amely többek között őrzi Mécs László katolikus papköltő meleg hangú sorait is. Ezek után szakácsművészetét is felvillantva, a Somló – hegy levével megkínálva bennünket, bemutatta az alkotóházat és környékét is. Élénken emlékszem, hogy a házban egy kanapé felett egy nagyméretű festményen egy fekvő meztelen nő portréja állott. Mosolyogva mondta Pista bátyám, hogy itt tudja a legjobban kipihenni magát, mikor a Szanatóriumi és a kerti munkálatok, vagy a festés után fáradtan leheveredik. Búcsúzás előtt még lefényképezett bennünket a festménnyel, majd hosszas búcsúzkodás után hazafelé vettük az utunkat egy kitűnő, feledhetetlen emlékkel a tarsolyunkban.
A fénykép sajnos egy kicsit megkésve érkezett el hozzánk. Éppen azon a napon dátumozta fel a fényképet Dobán az elküldéshez a következő szavak kíséretében, mikor Édesapám temetése volt Bakonyszentkirályon a Református Temetőben:
„Somló. 1998.06. 07.
Sok szeretettel a somlai találkozóra
emlékül az én
igen tiszta szívű
Barátomra
Szívünkben él!
A temetésen személyesen sajnos nem tudott részt venni, de egy meleg hangú levélben köszönt el Tőle, a sírig tartó Barátságuktól:
„Drága Irénkém ás Bálint Barátom!
Elsőnek most a közelgő Irén nap alkalmával kívánok sok – sok boldog évet fiaid és unokái körében ahol is közös vérük az én Bálint barátommal csörgedez ereikben és így tovább él a fa melynek gyümölcsei. Életünk itt a földön örök vándorút. Talán egy nagy titok is életünk!
Irénkém ti boldogok voltatok Férjed mellett, aki a gondolkodásban, a szellemiségben egy magasabb rendű ember.
Az Ő szelleme továbbél mindőnkben kik szerettük Őt.
Bálint barátom nem halt meg. Őt eltemetni nem lehet.
Drága Ifjú Bálint Barátom. Megkaptam kedves soraidat, és mint Édesapád legjobb barátja had köszöntselek így nagy – nagy szeretetben.
Sajnos a temetésre elmenni nem tudtam. Bár próbáltam Fazekas Aladárékkal elmenni kocsival, de sehogy sem jött ki a lépés.
Készültem egy ünnepi baráti köszöntőre a sírnál, aminek a másolatát elküldöm Most már Barátom-Bálintom.
Leírom benne, hogy is érezem én Őt és milyen óriási hatással volt rám személyisége. Mondhatnám rá döntő hatású volt a további életemre.
Nem szeretném, ha most hogy eltávozott az én Barátom köztünk megszakadna a barátság.. Ennek élni kell örökké, míg nem találkozunk Vele ott fönt. Bár az ő szavai egy életre szólnak.
Bálint él a szívünkben kitörölhetetlenül.
Millió öleléssel sok boldog évet kívánva unokáid körében.
Csókol mindőtöket a titeket nagyon szerető:
Pistátok
Bálintom!
Majd mutasd meg ezen mementót Nagytiszteletű Úrnak… Sejted miért?”
Dr. Koperniczky Enyi István megemlékezése Édesapámról.
„Nagy Bálint Barátom előtt, mint lelki barátja!
Az Ő lelkét hordozó földi rakétája előtt!
Drága Bálint Barátom!
Nem búcsúzni jöttünk ma eléd hisz tőled búcsút venni nem lehet, hisz a te lelked bennünk él szent Szellemeddel együtt mely verseidből felénk sugárzik. Te Bálint barátom fényt hagytál magad után. Had idézzem Mécs Lászlót ki szintén benső barátod volt hisz meglátogatott lakásodban:
MÉCS LÁSZLÓ: FÉNYT HAGYNI MAGUNK UTÁN!
AZ ÉLET ÖRÖK BÚCSÚZÁS
Ó BÁR CSAK TUDNÁNK TÁVOZÁSKOR
FÉNYT HAGYNI MAGUNK UTÁN MINT A MESSIÁS
BELESZERETNI A SZÍVEKBE
APOSTOLOKBA MÁRTIROKBA
HOGY ÁTADJÁK A SZÁZADOKNAK
A SZÁZADOK AZ EZREDEKNEK
FÉNYT HAGYNI MINT A MESSIÁS!
VAGY LEGALÁBB MINT AZ ANYÁK!
KIK EGYRE JOBBAN MEGRAGYOGNAK
MINNÉL SÖTÉTEBB LESZ AZ ÉJ
ÉS MINNÉL JOBBAN PORLANAK
A BÁNAT BARNA HANT ALATT
FÉNYT HAGYNI MINT A JÓ ANYÁNK!
VAGY LEGALÁBB IS MIN A NYÁR
AMELY ALMÁKBA ÉS DIÓKBA
SZERETET ÉDES ÁLMAIT
ÉS ÉDESSÉGÉVEL VILÁGÍT
A HOSSZÚ HOSSZÚ TÉL ALATT
FÉNYT HAGYNI MINT A DRÁGA NYÁR!
VAGY LEGALÁBB IS MINT A NAP
MELYET ELNYELT AZ ALKONY
DE A LEGDUSABB ÉJBEN IS VILÁGÍT MÉG A GYÖNGYVIRÁGBAN
A LILIOMBAN MÉCSVIRÁGBAN!
AZ ÉLETÜNK OLYAN TÜNÉKENY
Ó SZENT FÉNYT VOLNA HAGYNI VOLNA JÓ!
Az én drága Bálint barátom fényt hagyott maga után! Mi is volt ez a tiszta fény melyet, mint üstökös az égen itt hagyott?
Megfogott engem, arcán mindig egy fennkölt mosoly játszott. Nem a büszke anyagiasságot kereső hiú mosoly a kétszínűségben. Nem is a félrevezető mosoly, a megtévesztő hazug mosoly, hanem a felszabadult lélek Istennel való kapcsolata!
Isten az első, amit ki kell emeljek, az Istenbe vetett mély hite, akit Ő kimondhatatlanul szeretett és rá is áll János apostol evangéliumából: 14/ 23.- 24,: „AKI SZERET ENGEM MEGTARTJA TANÍTÁSOMAT ATYÁM IS SZERETI ŐT: HOZZÁ MEGYÜNK ÉS BENNE FOGUNK LAKNI!”
Igen az én Bálint Barátom mindig fennkölt halk leigéző, mindenkit meghódító mosoly mögött a Krisztust hordozó ember lakott!
Mi volt az a másik fény melyet az én Bálint barátom árasztott magából?
A MAGYAR FÖLD SZERETETE, SZINTE IMÁDATA!
Bálint Barátom átélte velem együtt a paraszti élet küzdelmét is de azt a semmihez nem hasonlítható örömöt, amit egy paraszti élet udvara ad.
Átéltük a hajladozó szimfóniát zengő búza zenéjét. Átéltük a tavaszi zápor első fűszeres illatát, mely illat semmihez nem hasonlítható, minden francia kölnit túlárasztó különös illat. Átéltük együtt az aratásban, amikor belevágtuk kaszánkat a búzába és valaki szent zenével dőlt neki a még álló búzához. Olyan jó volt az illatos szénában egy pihenésre aludni, avagy még éjjel is kint aludtunk sokszor a kepébe. Micsoda illat bent egy kepében, vagy egy szénaboglyában aludni. Ünnep volt minden művelet a földdel kapcsolatban. Ünnep volt a vetés, a szénakaszálás, gyűjtés, aratás, a takarulás, a cséplés. De most a kinti mező után tekintsük meg a kis paraszti udvart, mely, mint egy kis PARADICSOMBÓL EGY RÉSZ sugározta magát az életet. A kiscsibék csibogása, kislibák halk énekük, a tyúkok, a kakasok zenéje, a kiscsikó nyerítése. Ünnep volt és ittunk ha a kisborjú sikeresen a világra bujt. De ott volt a kis család már: én is, mint kis járogatni tanuló fiúcska örültem a kis kutyának, a kis cicának, akik szintén a paradicsomi miliőhöz tartoztak. Ezért halhatatlan Nagy Bálint a költő, aki átérezte a föld üzenetét: hogy éljünk, hogy örüljünk és szeressük egymást. Ezt sírja vissza a túlmechanizált számítógépes világban Nagy Bálint. Ezért örök az ő költeményei, ezért Nagy ő nem csak a nevében, de a költészete mondanivalójában is. Vajon ki érzi ma a széna, a búza illatát a nagy kombájn, bűzt árasztó motorja után? Hol van a meghittség a családokban, hisz nem szabad elfelejteni a Föld valami tiszta légkört sugallt, egy szinte bűnnélkülit. Falun közelebb érezte magát a mindenki egymáshoz: szinte család volt egy falu. Ez a tiszta légkör melyet Bálint Barátom versei sugallnak, egy nagy költő Isten jelenlétében, a magyar föld és emberszeretetének sugárzása: FÉNYE!
Felvetődött bennem a kérdés, amire talán mindenki maga adjon választ:
Ha a természettől elszakadunk a mai túlmechanizált világban, vajon a mai ember a boldogabb a Panel sivatagban, hol a TV oda hozza a világot. A Boltban megtalálja a tápos csibéket, utazhat repülővel az egész világba:
AZ EGÉSZ VILÁG AZ ÖVÉ! Vagy az a kis paraszti Édenkert a maga Életörömeivel?
Kérdésem, amire Nagy Bálint is rámutatott: a kis világban megtalálni önmagunkat, avagy a NAGYVILÁGBAN TÚLHAJSZOLJUK ÖNMAGUNKAT SOHA MEG NEM TALÁLVA A SOK FELBOMLOTT CSALÁDBAN!?
Meg kell őrizni Nagy Bálint költeményit örökre, mely egy soha vissza már nem térő boldog, Meghitt világ örök dokumentuma marad!
Igen, Bálint Barátom e fényt hagytál magad után: Tiszta fényt, mely világítani fog a késő századoknak, ahol már talán a költő szavai jutnak eszembe:
MINT OLDOTT KÉVE SZÉTHULL NEMZETÜNK!
Nem búcsúzunk Bálint Barátom! Viszünk magunkkal!
A Te igaz barátod:
KOPERNICZKY DR ENYI ISTVÁN
ORVOS FESTŐ”
Ma van 20 éve annak, hogy Édesapám festmény portréját felavattuk. Volt olyan, aki fanyalogva nézte azok után, ahogyan életében ismerte, vagy csak fényképen látta. nekik mindig azt mondtam, amit Koperniczky Enyi István mondott ezzel kapcsolatban: „Bálintom ez nem fénykép, mert ha ez lett volna a szándék, akkor ekkora színes fotót tudtam volna készíteni a Szanatórium laborjában. Édesapádat ismerve, sok régebbi fényképét megnézve tettem hozzá az én művészi látásmódomat és így született meg a portré.”
A magam részéről igazat adva én mindenképpen elfogadtam, mert számomra nem kellett az érveit elmondani, mert én ma is Édesapámat látom benne, ha bármikor ránézek. A megemlékezést írva, mosolyogva ebben a pillanatban is rápillantottam. Áldom az eszemet, hogy akkor Pisti doktornak felvetettem az ötletemet és az befogadásra talált. Sajnos ma nemcsak Édesapámra emlékezem, mert az óta Édesanyám és Festőművész - Orvos Barátom is már csak az emlékeimben él tovább.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2017. 06. 11. Vasárnap Délután 16: 15
A többi fotó a cikkel együtt megnézhető az alábbi linkre kattintva:
https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/1607010759333561?pnref=story
