Archívum

 

MINDENKI VÉLEMÉNYE „CSAK” EGY A SOK KÖZÜL. Aktuális gondolataim

MINDENKI VÉLEMÉNYE „CSAK” EGY A SOK KÖZÜL.  Aktuális gondolataim

 

 

 

 

 

 

 

 

MINDENKI VÉLEMÉNYE „CSAK” EGY A SOK KÖZÜL.

Aktuális gondolataim

 

   Ebben a jó világban eljutottunk már sajnos odáig, hogy az internet világában, ettől nem mentes a Facebook sem, teljesen vadidegen emberek gyalázzák egymást olyan módon, hogy az sokszor nem tűrné el még a nyomdafestéket sem.

Emberi gyarlóság az, hogy mindnyájan beleesünk sokszor abba a hibába, hogy azt hisszük, csak az - az igazi, amit mi tudunk, pedig nem mindig lehet ez sem perdöntő. Én már jó ideje eljutottam arra a pontra, hogy nem vagyok hajlandó senkivel sem vitatkozni, legfeljebb egy oda – visszatörténő megjegyzés erejéig, mert semmi értelme nincsen ennek.

   Ez alól nincs kivétel sem az aktuálpolitika témában, sem másban, mert nem egyforma műveltséggel, tájékozottsággal, naprakészséggel állunk szembe egymással még ismeretlenül sem, de akkor főleg nem, ha személyes ismerősünk a vitapartner. Mindenki véleményét tiszteletben tartom még akkor is, ha nem értek vele egyet, mert ez így korrekt, legalábbis az én részemről, de viszont is szeretném elvárni. Nem szeretem, ha vadidegen emberek egymást komcsizzák, libsizik, zsidózzák, cigányozzák, migránssimogatózzák és még hosszan sorolhatnám, mert legtöbb esetben a vitapartnerek a valóságban semmit nem tudnak a másikról, mégis ezt teszik.

   Manapság a politika sajnos olyan mértékben összeugrasztotta már az embereket, még közeli rokonokat, barátokat, ismerősöket is, akik késhegyre menően védik az általuk igaznak vélt akármit.

Az vesse rám az első követ, aki hibátlan volt egész életében, mert ez nem lehet igaz, csak sokan nem merik felvállalni azt, hogy hibáztak az életük során, vagy olyan eszmékben hittek, amik ma már nem állják meg a helyüket. Az én múltamban is van ilyen, de ezt felvállalom a 70. évemben járva ma is, mert a becsületem ettől függetlenül tiszta maradt. Ha valaki ezt cáfolja, állok elébe, de ne mosson össze senki olyannal, ami nem vagyok azért, mert eltérő a véleményem az általa vallottakhoz képest.

   Továbbra is irritálnak olyan dolgok, amik mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Az úgynevezett rendszerváltás után abban bíztam, hogy minden olyan irányba fordul, ami a legtöbb embernek a magánéletében javulást hoz, de a Kormányok váltakozásával együtt sajnos ebben is nagyot kellett csalódnom. Ígéret szinten a választási időszakban minden szép és jó elhangzott, de a hatalom szinte mindegyik garnitúrát megrészegítette és az „Újgazdagék” világa következett rövid időn belül és ez bizony a milliónyi nélkülöző embernek még jó, hogy nem tetszett és most sem tetszik.

   Dominál a szelektív emlékezet nagyon sokszor még akkor is, ha pár évvel ezelőtti állásfoglalással szembesítik egyeseket, amely ma már náluk a feledhető kategóriába tartozik. Mindig tiszteltem az Elszakított Területeken Élő Magyar Testvéreinket, amiért megmaradtak olyan Magyarnak, akikre fel tudtam nézni. Sajnos a politika ma már ott is olyan szinten kettéosztotta Őket és ebben az Anyaország politikusainak ugyanolyan felelőssége van, mint az ottani Magyar vezetőknek és ez elszomorít.

   Tudom, hogy a mostani véleményem is csak egy a sok közül, de hosszan lehetne még sorolni a dolgokat, de semmi értelme nincsen, mert hiábavaló lenne. Ezeket a gondolatokat sem vitaindítónak szántam, csak röviden leírtam benne a véleményemet. Akinek ilyen szándéka van, bátran megteheti, de én nem fogok rá reagálni a már említettek miatt. Soha, senki véleményét nem töröltem azért, mert eltért attól, amit én hiszek. Éppen ezért nálam minden felrakott anyag nyílt, korlátozás nélküli, bárki megnézheti, elolvashatja és reagálhat rá, ha ilyen jellegű ingerenciája van. Ahogyan szoktam írni vitapartnereimnek, nálam itt a pont, és ha indián idézettel akarnám fitogtatni a műveltségemet, azt mondanám, hogy:

 

„UFF! BESZÉLTEM!”

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 7. 27. Csütörtök Délelőtt 11:10


 

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2017. július 27. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 688


   


Tetszik