Archívum

 

MEGEMLÉKEZÉS A REFORMÁCIÓ 500 ÉVES ÉVFORDULÓJÁN, GYULÁN 2017. 10. 25 - ÉN

MEGEMLÉKEZÉS A REFORMÁCIÓ 500 ÉVES  ÉVFORDULÓJÁN, GYULÁN 2017. 10. 25 - ÉN

 

 

 

 

MEGEMLÉKEZÉS A REFORMÁCIÓ 500 ÉVES

ÉVFORDULÓJÁN, GYULÁN 2017. 10. 25 - ÉN

 

 

  A Békés Megyei Szabadidős Sportklubok Tanácsa a Reformáció 500 Éves Évfordulójának tiszteletére szervezte meg Békés Megyében az úgynevezett Templomtúrákat, amelyhez csatlakozott a Gyulai Értelmiségi Nyugdíjas Klub is. Ennek a lényege, minden református templom meglátogatása. Ennek az állomása volt tegnap Gyulán, a Petőfi téren lévő templom is, amelyhez az ugyan napsütötte, de mégis hideg idő ellenére a bátrabbak összegyűltek. A főbejárat előtt készítettem pár fotót a csoportról, amelyen részt vett a Gyulai Református Egyházközség Lelkésze Baráth János Nagytiszteletű Úr is.

 Mindzsák Erzsike a Klub vezetője egy kis összefoglalóban elmondta a Reformáció 500 éves és a Magyar Református Egyház születésének 450 éves évfordulójával kapcsolatos dolgokat.

   Ezt követően megtekintettük a templom hátsó részében  „A BIBLIA ÉS A REFORMÁCIÓ” elnevezésű kiállítást, amely tablókon mutatja be az évfordulóval kapcsolatos fontosabb történéseket.

   Mindzsák Erzsike templom előtti rövid összefoglalója megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.youtube.com/watch?v=Y5ihCOUrKtI

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 10. 26

 

A többi fotó megtekinthető az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/media_set?set=a.1750108805023755.1073742406.100000739572377&type=3&pnref=story

 

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2017. október 26. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 581


   


Tetszik