Archívum

 

„EBEGYÜGYE ÉS TÁRSAI SAJNOS NEM FOGYNAK EL SOHA”. Szerda reggeli nem éppen rózsás gondolataim.

„EBEGYÜGYE ÉS TÁRSAI  SAJNOS NEM FOGYNAK EL SOHA”.  Szerda reggeli nem éppen rózsás gondolataim.

 

 

 

 

 

 

 

„EBEGYÜGYE ÉS TÁRSAI

SAJNOS NEM FOGYNAK EL SOHA”.

Szerda reggeli nem éppen rózsás gondolataim.

 

   Mint ahogyan szokás mondani, a „kenyerem javát már megettem” én is, éppen ezért sok minden lezajlott már a hátam mögött a lassan 70. évemet betöltve. Persze csak akkor, ha még kitartok 2018. 03. 13 – ig. és közben, ahogyan felénk a Bakonyban mondják, ”a libák el nem tipornak”. Hajmeresztő történetek, olyan, ésszel fel nem érő dolgok történtek meg, tanúja, vagy résztvevője voltam, vagy csupán valakitől hallottam, amitől az ember gyerekének még a haja szálai is égnek állnak. Voltak persze mosolyogni - való események, de a zöme azért olyan, amire nem szívesen gondolok vissza még ma sem, mert nem fűződnek hozzá kellemes élmények.

   A logikának teljesen ellentmondó, az ész, hova mész kategóriába tartozó események, amire az írásaimban, illetve internetes hozzászólásaimban is sűrűn emlegetett Varga Józsi egykori katonacimborám csak legyintene most is: „Megáll az ész és visszaint”.

   Áldott Emlékű Édesapámat is sokszor emlegetem, aki olyan parasztember volt egész életében, akire mások is hallgattak és rá is vonatkozott a szintén említeni szokott mondás, hogy: „Megvan a józan paraszti esze” minden pillanatban, minden cselekedetében, bármi is legyen az életben, nemcsak a földműveléssel kapcsolatban. Előfordult vele is, hogy brigádvezetőként kísérte a fiatal mezőgazdász szakembert a TSZ idején és az lelkendezve áradozott az aranyló gabonatáblában, hogy az milyen szép árpa, mire Édesapám szerényen megjegyezte, hogy az bizony maga az ”Élet”, a búza. Nem fölényeskedett, nem akart okosabb lenni a „szakembernél”, de ekkora mellényúlás mellett azonban szó nélkül nem tudott elmenni.

   Apai Nagybátyámtól, Édesapám fiatalabbik bátyjától Nagy Sándortól, aki előszeretettel rendszeres előfizetője, olvasója volt az „Élet és Tudomány” – című lapnak és minden fontosabb dologról rendszeresen értesült, hallottam az alábbi történetet:

Mikor Gagarin fent járt az űrben és sokan nem hitték el, Szülőfalumban Bakonyszentkirályon is többen csóválták a fejüket, ha szóba került valahol és mondták, hogy nem igaz, ilyen nincs. Az egyik például azt mondta, hogy csak azt hiszi el, amit lát. Erre Sanyi bátyám hamiskás mosollyal rákérdezett:

-Van neked eszed?

-Persze hogy van, miért ne lenne?

-Láttad már valamikor?

    Az okoskodó erre már nem tudott mit válaszolni és nem is került szóba a továbbiakban ezzel kapcsolatos vitatéma.

   Már írtam egy régebbi kis igaz történetemben arról, mikor az egyik munkatársam még a Zirci Mezőgépes koromban vitázott velem arról, hogy a „deák, diák” nyelv mi volt valamikor. Ő azt állította, hogy francia, én pedig azt, hogy latin. A vita odáig fajult, hogy hiába bizonygattam lexikonokkal is az igazamat, csak azt felelte erre: „Az csak egy száraz adat, akkor is a francia a deák nyelv”.

 Dr. Lőrincze Lajos, a híres Nyelvész – professzor ezzel kapcsolatos levelére, amiben ez állt is csak legyintett és szajkózta a már említett állítását.

Idézet az engemet megerősítő levélből:

„…Azt kérdezi, azonos vagyok – e azzal a diákkal, aki egykor ugyanezen a néven a Pápai Kollégiumi Lapokban írogatott. Igen. Nagybátyjával jó ismeretségben, barátságban voltam. Igen kiváló diák s teológus volt, nagy kár érte, hogy olyan fiatalon meghalt. A diák, deák nyelv valóban azonos a latin nyelvvel, én is így tudom. Úgy gondolja, hogy hitetlen ismerőse kettőnknek jobban hisz?

Szívélyes üdvözlettel: Dr. Lőrincze Lajos”.

   Lehetne sok példát felhozni arra az emlékeimből, vagy napjainkból is, amikor a józan - észnek ellentmondó események sorjáznak a mindennapi ádáz politikai küzdelmekben is, amire én már sokszor bosszúságomban csak legyinteni tudok, vagy egyszerűen mérgelődöm egyet, aztán napirendre térek felette.

 Nem azt nézem mit mondott, hanem ki mondta, mert amikor úgynevezett „papagáj kommandó” szajkózza huzamosabb időn át, amit a „Főmadár – Jómadár” kijelentett, ezzel már nem tudok mit kezdeni. Vakon hinni valamiben majdnem ugyanolyan káros dolog, mintha csak azt fogadnánk el, amiről kizárólagosan meg vagyunk győződve.  Erről eszembe jut egy szintén már eléggé szakállas vicc:

   A cigány lókupec próbálja rábeszélni a vevőt, hogy milyen kiváló értékekkel bír az eladnivaló paripa, mikor az nekiugrik a kőfalnak. A vevő így szól:

-Hiszen ez a ló vak!

-Nem vak az kérem szépen, csak vakmerő.

    Sokan így vannak vele sajnos ma is, mikor az ígéretek kifogyhatatlan tárházából merítve egyesek négyévenként ugyanúgy meg tudnak vezetni tömegeket sokadjára is, aztán azok teljes belenyugvással tűrik, hogy megint át lettek verve.

Nem létező ellenség ellen harcolni, rokont, barátokat, ismerősöket összeugrasztani, gyűlöletet szítani nem létező állításokkal, ezt az én gyomrom már nehezen bírja, ahogyan már írtam előbbre, lassan betöltve a 7. ikszemet.

   Drága Édesapám, ha még élne, bizonyára megint csak hallatná a hangját akár versbe szedve, vagy csak szóban kinyilatkoztatva mikor valami olyan történik, ami már teljesen ellentmond a józan logikának, a józan paraszti észnek:

 

„EBEGYÜGYE ÉS TÁRSAI

SAJNOS NEM FOGYNAK EL SOHA”.

 

    Ő már nem mondhatja, hiszen 2018 – ban lesz már 20 éve annak, hogy kint nyugszik Bakonyszentkirályon a Református Temetőben. Én is azt érzem, hogy valóban nem fogynak, és ez egyáltalán nem boldogít a hátralévő éveimben, amit még talán kapok a Teremtőtől.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2017. 12. 13. Szerda Reggel 8:30

 

Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2017. december 14. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 564


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint