Archívum

 

EGY KIS ADALÉK MÉG A MIÉRT – RE…

EGY KIS ADALÉK MÉG A MIÉRT – RE…

 

 

 

 

 

 

 

 

EGY KIS ADALÉK MÉG A MIÉRT – RE…

 

KEDVES BARÁTAIM ÉS ISMERŐSEIM!

 

   Többen érdeklődtek már nálam a napokban a nemrég közzétett írásom okán a miértről, amiben közöltem, hogy a Facebookos oldalaimon attól kezdve nem foglalkozom aktuálpolitikával és ebben a témában nem osztok meg mások által felrakott ilyen tartalmú posztokat sem.

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/1917653968269237?comment_id=1920563494644951&notif_id=1521648682597916&notif_t=feed_comment&ref=notif

 

 Aggódtak azon is, hogy talán letiltottak valamiért, de elmondhatom, hogy nem került sor ilyenre, hiszen én nem szoktam gyűlölködő szavakat írni még akkor sem, ha éppen olyan dologhoz szóltam hozzá, ami nem tetszett volna bármivel kapcsolatban.

   Nem hunyászkodtam meg soha az életemben és nem is engedtem meg a múltban, hogy a fejemre tojjanak, mert még a saját káromra sem hagytam szótlanul, ha valaki, vagy valakik megpróbálkoztak ezzel akár az eddigi munkahelyeim vonatkozásában is. Azonban eljutottam odáig, hogy nem fogom magamat gyűlölködő kijelentések olvastán sem úgy felhergelni, hogy magam arra a szintre jussak, hogy belemenjek ebbe. Egyrészről semmi értelme nincsen, mert akivel nem értek egyet az nem tud úgysem meggyőzni az igazáról, de ezt viszont én sem tudom vele kapcsolatban megtenni. Soha nem tagadtam a múltamat és azt sem, hogy volt olyan időszak, amikor magam is vitattam például Isten személyével kapcsolatos állításokat, de tudomásul vettem azt, ha valakinek más volt a véleménye, de nem álltam le vele vitázni ebben a kérdésben. Mikor ideológiai változáson magam is átmentem, akkor már fordítottan ugyanígy nem bocsátkoztam vitába senkivel a mai napig. Tiszteletben tartom a más meggyőződésű emberek véleményét akár vallási, politikai, vagy bármi vonatkozásában, de viszont én is fenntartom azt a jogot, hogy ezt mások is vegyék figyelembe velem kapcsolatban.

   A múltam is az enyém a hibáimmal együtt, ezért az én életem nyitott könyv és nem véletlen az sem, hogy az általam közzétett írások, fényképek és bármi, mindenki számára elérhetőek. Semmi nincs korlátozva és nem lesz ezután sem. Igyekszem az irodalmi jellegű írásaimat is úgy fogalmazni, hogy senki számára ne legyen sértő és bántó, mert az már nem én lennék.

 

KEDVES BARÁTAIM ÉS ISMERŐSEIM!

 

   Kiegészítésképpen ezt mindenképpen el szerettem volna mondani a múltkori bejegyzésemmel kapcsolatban.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2018. 03. 26. Hétfő délelőtt 9:33

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2018. március 26. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 460


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint