NEM SZÓL A HEGEDŰ TÖBBÉ
Emlékezés Nagy Gyula Bakonyszentkirályi Református
Lelkészre, halálának 76. évfordulóján
Édesapám legidősebb testvére Nagy Gyula, Bakonyszentkirály szülötte volt. Rövid földi életében igyekezett gyorsan és sokat cselekedni, hogy minél többet megvalósíthasson elképzeléseiből. Talán a túlfeszített szellemi munka, talán a sors különös játéka folytán életútja nem teljesedhetett ki igazából.
1928. November 22 – én 6. Osztályos gimnazista korában a „Zúgó – búgó Bakony felett” – című versében is előrevetítődik a tragikus jövő képe:
Zúgó – búgó Bakony felett
Őszi szelek járnak,
Hideg ősz van, vége rég a
Napsugaras nyárnak.
Hullanak a falevelek
Csendesen a földre,
Behantolják nótás kedvem
Fagyos sírgödörbe.
Önéletrajzának egy kis töredékében így ír pályakezdéséről:
„Születtem 1910. nov. 9 – én Magyarszentkirályon, Veszprém megyében.
Még nem voltam 6 éves, midőn elemi iskolába adtak. Ugyanis nálamnál kisebb fiúk is jártak akkor elemi iskolába s arra kértem édesapámat, hogy én is hadd mehessek. Mint első tanuló, én vezettem nagyünnepeken a kis legátusokat. Így alkalmam volt megismerni némiképp a pápai diákot. Vágy támadt bennem. Én is diák szerettem volna lenni! De hogyan? Szegény szüleimnek elég teher volt a megélhetés is. A Gondviselés gondoskodott. A megüresedett parochiába a gyülekezet Tóth Sándor nagytiszteletű urat hívta meg. Ő lett ezután az én Mecénásom. Behozott a pápai öreg kollégiumba. Ismeretlen falak, idegen emberek közé.II. Osztályos koromban terítő lettem. Később 1, 2, sőt 3 fiút is tanítottam. Legációba is jártam. Csak minél kevesebbet kelljen áldozni értem szegény szüleimnek. Tanultam, ahogy csak tudtam. Tavasz volt életem. Virág nyílt körülöttem, hogy annál fájóbb legyen az ősz. Most itt vagyok az V. Osztály falai közt. Vajon milyen lesz a tél, mikor életem tavaszát is bánat felhők borítják sötétre. Hej emlékek, kedves emlékek…”
A Pápai Református Főgimnáziumot 1930 – ban végezte el. Közben 1929 – ben részt vett Angliában a Jambore Nemzetközi Cserkész találkozón.
1930 – 34 között a Pápai Református Teológia Akadémián tanult.
1933, október12 – én segédlelkésznek nevezték ki Pápára. 2 évig töltötte be ezt a hivatást.
1935 – 36 – os tanévben, Skóciában végezte egyetemi tanulmányait St. Andrews ben.
1935. November 16 – án egy napot töltött el Áprily Lajossal, aki akkor tanulmányúton volt Skóciában.
1936 – 37 – es tanévben, Franciaországban, Strasbourgban járt egyetemre.
1937 – 38 – ban Csurgón volt segédlelkész. Ugyanitt tanított a Református Gimnáziumban is.
41 napig szülőfalujában Bakonyszentkirályon is segéd-lelkészkedett. Mikor itt szolgált, az erdőben járva gyakorolta az istentiszteletre megírt beszédeit. A fák között sétálva, hangosan mondta az evangéliumból elkészített gondolatait.
Mellhártyagyulladásból indult betegsége azonban ekkor már egyre jobban elhatalmasodott rajta. A következő évek sem hozták meg számára a gyógyulást. 1943. Január 29 – én Bakonyszentkirályon, halálos ágyán még a kezébe vette kedves hegedűjét, amelyen elkezdte játszani a „Lekaszálták már a rétet” – című nótát. Az utolsó strófát már nem tudta eljátszani, mert a keze nem bírta el a vonót. Az akkordokat kézzel pengette ki a húrokon, majd a hegedűt elengedve ezt rebegte halkan: „Idesapám!” - azzal a szíve utolsókat dobbanva örökre megállott.
Másnap a faluban senki nem akarta elhinni, hogy meghalt, mondván, hogy az éjjel még hegedülni hallották a Gyulát. 31 – én volt a temetése, ahová szinte az egész falu népe elkísérte. A Pápai Alma Mater képviseletében Ólé Sándor lelkész búcsúzott el tőle. Pár gondolat a beszédből:
„Középiskoláit a pápai református kollégiumban végezte. 1922 – től 1930 – ig. mindvégig jeles eredménnyel. Tehetsége és kitűnő képességei utat nyitottak volna előtte bármely pályára, ő azonban lelkészi hivatásra érezte magát elkötelezve. A pápai református főiskolán végezte teológiai tanulmányait, ugyancsak kitűnő eredménnyel. Az alatt a 12 év alatt, míg intézetünk tanulója volt, dísze és büszkesége volt az iskolának. Azután külföldre ment. 1935 – 36 – ban St. Andrewsban a következő évben pedig a Strasbourgi egyetemen folytatta tanulmányait és képviselte fajtánkat odaadó és lelkiismeretes munkával, meg becsületet szerzett neki messze idegenben és tisztességet a szülőknek, az iskolának, a nemzetnek, akik nevelték… a lélek és a munka embere volt. Kollégiumi pályafutása alatt, mint kitűnő tornász, zeneértő, irodalmár, gyorsíró, teológus és jó barát, mindig társai élén állott. Elnöke volt a gyorsíró körnek, a Kántusnak, a Főiskolai Képzőtársaságnak, titkára a Tóth Ferenc Körnek, volt főiskolai szenior stb. Ezekben az ifjúsági egyesületekben nem csak, mint vezető, hanem mindig, mint példamutató munkás is elöl járt, amit mutat az a sok pályadíj és kitüntetés, amit az évzáró vizsgákon neki átnyújtottak.
Az - az óriási munka, amit állandóan végzett és az a mindenkor emelkedett és vidám lelkület, amellyel végezte, tette, azt hogy tanulótársai és tanárai egyformán szerették… Mi, akik fájó szívvel tesszük le az emlékezés koszorúját, havas sírhantjára, úgy érezzük, hogy ő ez alatt a 32 év alatt, míg élt többet dolgozott, mint mások egy hosszú életen át. A többlet abban a példamutatásban van, amit ő egész életében a kötelesség és a hivatás teljesítése terén elénk állított…”
Dr. Lőrincze Lajos, a neves nyelvészprofesszor, egykori pápai diák így írt kettőjük kapcsolatáról egy nekem küldött levélben: „Igen. Nagybátyjával jó ismeretségben, barátságban voltam. Igen kiváló diák és teológus volt. Nagy kár érte, hogy olyan fiatalon meghalt.”
Életében telve volt optimizmussal, a jövő reménységével. Ezt illusztrálandó álljon itt a Pápai Kollégiumi Lapok 1933. Márciusi számában megjelent „Kilátók” című vezércikkének néhány sora:
„Az én szemem előtt a temetők völgyei magaslatokká emelkednek. Feléjük túl az árnyékba vont horizonton messze jövendők napsugaras reménységei integetnek. E kilátókon közelebb az Isten, biztatóbban hívogat a holnap!
Azért ne sajnáljuk az időt és a fáradtságot. Zarándokoljunk fel néha ezekre a kilátókra. Szívjuk tele magunkat szebb idő reménységével és álmaival. Azután szálljunk alá a völgyekbe és vágjuk, döngessük a holnap kapuit. Megnyílnak, csak higgyük és akarjuk. Mikor, hogyan? Erre te keresd meg a feleletet imádságoddal, életeddel!”
Nagybátyám hegedűjét családi örökségként máig is őrzöm. Még az a korabeli vonó is megvan, ami halálos ágyán kiesett a kezéből. Abban az állapotában őriztem meg, ahogyan 1945 – be egy orosz katona dulakodás közben eltörte nagyanyám kezében, mikor el akarta tőle venni. Nem akármilyen hegedű volt ez, amit egykor használtan vett egy Pápai cigányzenésztől. Köszönettel tartozom Berki Károlynak, Az Állami Népi Együttes Örökös, a Száztagú Cigányzenekar Alapító tagjának a segítségét a hegedű beazonosításával kapcsolatban. Nagybátyámról írott cikkem után, ami a Facebookon a következő linken elolvasható:
https://www.facebook.com/…/mikor+eg…/keywords_blended_posts…
Mikor a hegedű fényképét meglátta, a következőket írta a hozzászólásában:
„Nagyon szép mesterhegedű. Abban az időben még nem készítettek „gyári hangszert"Hegedűs vagyok valamennyire értek hozzá… Még egy dologra felhívnám a figyelmét, ha belenéz a hegedű hasán lévő résbe, akkor látni fog egy cédulát, amin rajta a hegedű készítőjének a neve és az, hogy mikor és hol készült a hangszer, ez nagyban meghatározza a hegedű értékét.”
Ezt követően utánajártam az interneten és meg is találtam azt a híres műhelyt, ahol készítették: Laumann Róbert hangszerkészítő Budapest VII. Erzsébet körút 36.
Pilát Pál mellett a 20. század elejének másik vezető hegedűkészítő mestere. 1895-ben nyitott önálló műhelyt Budapesten. Stradivari modelleket készített". Ugyanez a cím van a cédulán és ezzel már be is bizonyosodott, hogy nem egy hétköznapi hangszer gazdája lehetek.
Egy olyan tehetséges fiatalember volt, akinek nem adatott meg, hogy kiteljesedjen az élete. Csak Krisztusi kort érhetett meg, akiből ma már nem tudni, hogy mi lehetett volna, hiszen 6, vagy 7 nyelven beszélt, műfordított verseket és vannak sajátjai is, de prózákat is írt, kiváló gyors és gépíró, tornász, zenész volt és még sorolhatnám. Sajnos én már nem ismerhettem, mert Ő örökre elment 1943 – ban, én pedig 1948 – ban születtem.
DRÁGA NAGYBÁTYÁM!
Nyugodj békében az oltalmat adó csendes Bakonyszentkirályi Református Temetőben.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2019. 01. 29. Kedd Délután 13:45
