Archívum

 

A HARANGOZÓ BAKONYSZENTKIRÁLYON. Jó Szívvel Emlékezve Zsargó Sándor Bácsira.

A HARANGOZÓ BAKONYSZENTKIRÁLYON.  Jó Szívvel Emlékezve Zsargó Sándor Bácsira.

 

 

 

 

 

 

 

 

A HARANGOZÓ BAKONYSZENTKIRÁLYON.

Jó Szívvel Emlékezve Zsargó Sándor Bácsira.

 

   Sándor bácsi egy kis zsákutcának majdnem a közepén lakott baloldalt. Ma Táncsics – köznek hívják. Akkoriban, ha jól emlékszem, Suttonként nevezték a helyi lakosok, többek között én is. Alacsony termetű emberke volt, aki a Református Egyházközség harangozói tisztségét is betöltötte, de az Ő reszortja volt Istentiszteletek alkalmával az éneklésekhez a Zsoltárok számát egy kis táblára kirakni, amit a hívek elolvasva tudták, hogy melyik ének következik. A Templom túloldalán volt egy ugyanolyan tábla, ahova szintén az általa kirakott számokat ugyanúgy fel kellett tenni, hogy a másik oldalon ülő hívek is tudják, melyik ének következik. Gyermekkoromban rendszeresen én is részese lehettem ennek a műveletnek, éppen ezért mondhatnám úgy is, hogy ennek okán kicsit összehaverkodtam az obsitos vitézzel. Sándor bácsinak az ilyen alkalmakkor még volt egy másik feladata is, mert az orgona működéséhez egy pedálos fújtatót kellett kezelni, ami éppen ott volt, ahol a számkirakó tábla, ezért erre is ügyelnie kellett, mikor a kántor, vagy a Nagytiszteletű Úr orgonált. Nem szeretnék tiszteletlen lenni mikor ezt megemlítem, hogy falunkban szinte minden embernek volt valamilyen ragadványneve, főleg azoknak, akikből hasonló nevű több is létezett. Sándor bácsi történetesen nem ennek az okán, talán a kicsinyke termete miatt, vagy más okból kifolyólag, de azt a titulust kapta egykor, hogy: „Kanyegér.” Szemébe persze senki nem merte mondani, csak a háta mögött, de azt hiszem, ezzel Ő is tisztában volt.

  Egyszer már felnőtt fejjel nála járva megindult a nyelve és mesélni kezdett. Természetesen az igaz meséjéből a katonaság sem maradhatott ki, mikor ott szolgált a KUK (Osztrák – Magyar Monarchia, Császári és Királyi) Hadseregben. Nem tudom, hogy a világhírű cseh író Jaroslav Hašek regényét a „ Švejk, egy derék katona kalandjai a világháborúban”, olvasta – e valamikor, de mintha annak a világa elevenedett volna meg az igaz, esetleg egy kicsit kiszínezett meséjében. Tisztiszolgaként egy magas rangú tisztnél volt szolgálatban még a frontra kerülés előtt és bizony kacérkodni kezdett a feleségével. Soha nem derül már ki, hogy ebből mi lehetett az igazság, de nála fontosabbnak számított az emlékei között, mint az olasz front viszontagságai a Piavénál, ahol aztán nem önszántából, de kénytelen volt szolgálni a Hazát. Rendszeres Bibliaolvasó ember lévén, mindvégig ott volt vele egy közepes méretű Károli Gáspár fordítású Biblia, még a háború közepette is. Ha jól emlékszem, 1909 – es kiadású. Olyan becsben tartotta, hogy inkább megvált volna az ételtől a fronton, ha ez az ára annak, hogy mi férjen bele a hátizsákjába, mikor menekülőre kellett fogni a dolgokat az események alakulása miatt. Órákon át tudtam hallgatni, mert volt egy olyan bája az előadásának, ami egy kicsit megmosolyogtató volt, meg talán szomorú is, amikor a „menázsi”(élelem a katonai zsargonban) nem érkezett meg időben és bizony éheztek a fronton. Látta, hogy nagyon szemezgetek a Bibliával, hiszen már akkoriban kezdtem gyűjtögetni régi iratokat és könyveket és nála is érdeklődtem ilyen irányban. Búcsúzáskor, mikor meleg hangon megköszöntem azt, hogy időt szakított rám, így szólt: „Nézd fiam! Ez a Biblia végigkísért a katonaságon, a háborún át és azt hiszem, számomra szerencsét hozott.

Nekem már nem kell, odaadom, bízva abban, hogy ugyanolyan szerencséd hoz, mint számomra.” – azzal kezembe nyomta a „Könyvek. Könyvét” amelyet ma is emlékül őrzök tőle.

   Néha manapság is eszembe jutnak azok a pillanatok, mikor a Szülőfalum, Bakonyszentkirály Református Templomában Istentiszteleten vettem részt Áldott Emlékű Szüleimmel. Édesanyám lent a szokásrendnek megfelelően, mi pedig Édesapámmal az emeleti részen (Kórusban) helyezkedtünk el. Szerény személyem a számkirakó táblánál ülve figyeltem, ahogyan a túloldali orgona mellett Sándor bácsi változtatja a sajátján a következő ének számait, én pedig azt automatikusan követem. Sajnos fényképem nincs róla, csak az emlékeimben van megőrizve a kicsinyke alakja. Magam előtt látom azt is, ahogyan két kézzel húzza a harangokat és néha a lendülettől szinte megemelkedik egy kicsit a levegőbe.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 05. 07. Kedd Délelőtt 9:05

 

Szerkesztés dátuma: kedd, 2019. május 7. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 483


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint