Archívum

 

MA VAN TIZENHARMADIK ÉVE ANNAK… Drága Mónika Kislányomra Emlékezve.

MA VAN TIZENHARMADIK   ÉVE ANNAK…  Drága Mónika Kislányomra Emlékezve.

MA VAN TIZENHARMADIK

 ÉVE ANNAK…

Drága Mónika Kislányomra Emlékezve.

 

Ma Van Tizenharmadik Éve Annak,

Hogy Búcsút Mondtál a Földi Világnak.

Szenvedéseidet szótlan viselted,

Nekünk nézéseddel is azt üzented,

Hogy ne búsuljunk akkor sem, ha eljön

A végső búcsú, hiszen a Nap feljön

Akkor is, ha már odafentről néz le ránk,

A mi Szeretett, Drága Szép Mónikánk.

 

Még csak harminchárom év volt mögötte,

De gyilkos kór gyenge testét megette

Mohó indulattal, pedig szerény volt

Egész életében, nem is panaszolt

Soha Istenünknél senkit a földön,

Mert számára ez nem volt bezárt börtön.

Még egyre fogyó testével üzente,

Neki ehhez is megvan a türelme.

 

Lehunyt szemekkel a kórházi ágyon

Ziháló lélegzetét most is látom,

Ahogyan utolsó pillanatig küzd

Életéért mintha mondaná: „Becsüld

Meg amit Istentől kaptál a földön,

Ha itt az idő, menj el, ha kell, rögtön.”

Láttam szíved utolsó dobbanását,

A Szép Lelkednek Mennybe Elszállását.

 

Rádöbbentem, hogy Örökre Elmentél,

Szép Gyermekeidtől el sem köszöntél,

Hisz akkor viaskodtál a halállal,

Aki legyőzött és elvitt magával.

Szívem fáj, mikor most Rád emlékezem,

Összekulcsolom imára a kezem,

Hiszen, ha Látnád a Gyermekeidet,

Akik sírva említik a nevedet.

 

Tanulmányaikkal bebizonyítják,

Drága Édesanyjuknak meghálálják

Mindazt, amit életében megkaptak

Tőle, de soha bele nem nyugodtak,

Mert egy Édesanyát Elveszíteni

Gyermekként, nehéz felnőttként felfogni.

Tizenhárom éve már, hogy elmentél,

 Angyali Égi Világába Költöztél.

 

Akik Könnyes Szemekkel Emlékezünk

Mai Napon, Tudd, Soha Nem Feledünk.

Szíved - Lelked Emléke Belénk Zárva

Mindig Velünk Lesz, Nem Éltél Hiába.

Biztosan Örülnél, Hiszen Unokád

Született, Aki Majd Egykor Tereád

Fog Emlékezni, Mikor Majd Megtudja,

Hogy Neki is Volt Egy Szép Nagymamája.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 06. 30. Vasárnap Reggel 8:00

 

https://www.youtube.com/watch?v=Y35R5jmWemw&feature=youtu.be

Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2019. június 30. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 394


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint