Archívum

 

„AMIKOR A SZÍNÉSZ ÉS A KÖZÖNSÉG EGYÜTT JÁTSZIK, AZ – AZ IGAZI SZÍNHÁZ.”

„AMIKOR A SZÍNÉSZ ÉS A KÖZÖNSÉG EGYÜTT JÁTSZIK, AZ – AZ IGAZI SZÍNHÁZ.”

 

 

 

 

 

 

 

 

„AMIKOR A SZÍNÉSZ ÉS A KÖZÖNSÉG EGYÜTT JÁTSZIK, AZ – AZ IGAZI SZÍNHÁZ.”

 

   Évtizedekre visszamenőleges jó, vagy rossz szokásom, döntse el a nyájas olvasó maga, hogy amikor a konyhában vagyok, azonnal bekapcsolom a rádiót. Sajnos, mióta Gyulán élek, immár nyolcadik éve, a környék nem nagyon bővelkedik jól fogható rádiócsatornákkal. Nem tisztem most azzal foglalkozni, hogy ki, vagy mi az oka, mert semmire sem mennék vele. Kénytelen vagyok megelégelni azzal a lehetőséggel, ami van.

 A Dankó rádió kiválóan fogható, ahol különféle műfajú zenéket, kívánságműsorokat, művészekkel való interjúkat lehet hallgatni. Mivel jómagam zeneileg ugyan nem hozzáértő, mondhatnám inkább műkedvelő vagyok, amibe szinte mindenféle zene képviselteti magát. Olyan mindenevő fajta vagyok és hát a háttérrádiózás a lételememmé válik akkor, ha főzőcskézek, vagy csak éppen kimegyek pár percre táplálkozás céljából és számomra mondhatnám, hogy zavaró a csend.

   Óránként rövid, pár perces híradások vannak, amit szintén meghallgatok még akkor is, ha a közszolgálatinak csúfolt média a központi propaganda szöveget nyomatja megállás nélkül, még most a vírusveszélyes időszakban is. Ezt a pár percet kibírom, hiszen az információéhségemet csillapítani tudom a világhálót elárasztó rengeteg híradásból, amelyek sokszor homlok egyenesen mást írnak, mondanak ugyanarról a témáról, de most nem erről szeretnék polemizálni.

   Szeretem azokat az interjúkat, amelyek ismert művészekkel készülnek, amelybe szintén belefér a színészettől, különféle zenei műfajokat kiválóan képviselő, vagy írók, költők, szobrászok és még sorolhatnám napestig, akikkel a szerkesztők és műsorvezetők foglalkoznak, közben kis megszakításokkal jönnek a zenei betétek is. A kívánságműsorokat szintén szeretem még akkor is, ha már kismilliószor visszatérően hallom a klasszikusnak mondott dalokat élő, vagy elhunyt személyek közreműködésével.

   Szomorúan veszem tudomásul azt is, mikor általam kedvelt és tisztelt művészek távoznak el örökre, de örömöm határtalan akkor, mikor számomra már az életükben klasszikussá váló személyekkel történik egy kis zenés beszélgetés a Dankó rádióban. Főleg most válik igazán fontossá, mikor a vírusjárvány idejében mozgásában korlátozva van az olyan korú egyéneknek a városban való kószálása, mint amilyenbe már én is tartozom a 73. évembe járva.

Pár nappal ezelőtt is az történt, hogy, mivel a személyes stúdióbeszélgetések korlátozása miatt telefonos beszélgetések zajlottak, de hála a technikának, mindez nem érződött és ugyanolyan élvezetes volt, mintha szemtől szembe lett volna a kérdező és riportalanya.

    Az egyik, általam nagyon Kedvelt és Tisztelt Művész, a kissé rekedtes hangú Bodrogi Gyula a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának, a József Attila Színház és a Vidám Színpad örökös tagja volt Nádas György műsorvezető vendége.

   Jó humorú, hangulatos beszélgetésben szóba kerültek a pályafutásának érdekes pillanatai és mindazok, amelyekre szívesen emlékeztek még akkor is, ha különböző korúak, de a humor és színészet mindenképpen összeköti a pályafutásukat. Számomra mindenképpen elgondolkodtatóak voltak Bodrogi Gyula szavai, aki a beszélgetés révén sommásan összefoglalta mindannak a lányegét, ami az Ő Örök - életű Hitvallása, amely így hangzik:

 

„AMIKOR A SZÍNÉSZ ÉS A KÖZÖNSÉG EGYÜTT JÁTSZIK, AZ – AZ IGAZI SZÍNHÁZ.”

 

  Ebben a sommás mondatban mindaz bele van sűrítve, amelyet szerintem szinte minden művészeti ágra rá lehet húzni, hiszen a néző, az olvasó, hallgató, befogadó nélkül mit sem érne az egész és haszontalanná válna.

 

KEDVES MŰVÉSZ ÚR!

 

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM, HOGY ILYEN PRECIZEN MEGFOGALMAZTA MINDAZT, AMIÉRT ÉRDEMES ÉLNI.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2020. 05. 15. Péntek Délelőtt 10:10

Szerkesztés dátuma: péntek, 2020. május 15. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 310


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint