AZ ELSŐ ÉRINTÉS
Halkan duruzsol az autóbusz motorja, de ki törődik vele most, amikor a nagy találkozásra készülök. Három hete várom már, hogy megérinthessem, hogy magamhoz öleljem Őt. Vágyom a csókjait, vágyom azt, hogy a teste melegét érezhessem, vágyom, hogy Ő is megérintsen engemet. Álmatlan éjszakákon csak a képét láttam magam előtt, csak rá tudtam gondolni, annyira megszerettem. Úgy éreztem magamat, mintha a Boldogság Kék Madarát találtam volna meg a személyében, pedig még csak a virtuális valóság országútján találkoztunk.
Egy hónapja még azt sem tudtam, hogy a világon van, azt sem tudtam, hogy számomra még valamikor eljöhet a mindent elsöprő szerelmi érzés. Előbukkant a semmiből akkor, amikor éppen azon a ponton voltam, hogy már magányos maradok örökre. A világháló segítségével bearanyozta a nappalaimat, örömteljessé, boldoggá tette az éjszakáimat. Édes csacsogó hangját hallva minden alkalommal olyan érzésem volt, mintha a Mennyből szállt volna alá hozzám azért, hogy szeressen, hogy boldoggá tegyen.
Éreztette velem, hogy mennyire szeret, tudatta az érzéseit, elmondta a vágyait, az álmait. Elmondta azt nekem, hogy milyen boldog, hogy egymásra találtunk, elmondta, hogy álmaiban már elképzelt engemet. Elképzelte azt a pillanatot is, amikor majd találkozni fogunk. Megállunk majd egymás előtt, összetesszük a tenyerünket és mélyen egymás szemébe nézünk. Ennek a pillanatnak ne legyen senki ismerős tanúja, hogy csak egymásra tudjunk akkor gondolni.
Mikor Budapest felé közeledett buszunk, fokozódott bennem az – az érzés, amely már indulás óta bennem vibrált. Milyen lesz, majd amikor meglátom Őt, lesz – e bátorságom az elképzelt ölelésre, csókokra. Egyáltalán milyen lesz a valóságban azok után, amilyennek a fényképeken, a kamera képén láttam, hallhattam a hangját mikrofonon és telefonon egyaránt. Vágytam Őt annyira, hogy csalódást nem is tudtam elképzelni. Úgy siettem hozzá, várva a találkozásunkat, mint ahogyan valamikor a Megváltót várták az emberek.
Buszunk bekanyarodott Budapesten a Népligetben lévő Központi pályaudvarra és én leszálltam. Taxit fogtam és elmentem abba a szállodába, ahova egy Konferencia, szerelmem által meghívott vendégeként érkeztem. Izgatottan vártam az érkezését, mert én előbb voltam ott, mint Ő. A szálloda halljában leültem és lestem a bejárati ajtót, mikor látom meg bekanyarodni. Ahogy múlt az idő, izgatottságom fokozódott, mert késésben voltak. A Konferencia vendégei már lassan mentek befelé az előadóterembe, de Ő még mindig nem érkezett meg. Tűkön ültem, forgolódtam, de csak nem pillanthattam meg bájos arcát. Kezdtem aggódni, pedig telefonon jelezte, hogy már nincsenek messze a helyszíntől a gépkocsival, mert azzal jöttek a vidéki kisvárosból, ahol lakott.
Újságot lapozgattam közben, de igazából az eszem nála járt, azt sem tudtam, mit olvasok éppen, mikor egyszer felpillantva megláttam az ajtón belépni. Az arcom tűzforróvá vált, ereimben a vér vágtázni kezdett, amikor felállva üdvözlésére hozzásiettem. Egymásra néztünk mosolyogva, majd kezembe vettem a kacsóit és összefogva megcsókoltam. Ő mosolyogva nézett rám és csókra nyújtva ajkait, átöleltük és megcsókoltuk egymást. Mámoros volt a csókja íze és formásan telt testének illata. Csak néztük egymást és nem tudtunk betelni a látványtól, majd kézen fogva bementünk az előadóterembe és leültünk a helyünkre.
A Konferencia délután három óráig tartott. Gyorsan repült az idő, mert mi kézen fogva, egymás szemébe mosolyogva, belenézve, lopott csókokat váltottunk. Jobb kezével a tollat fogva jegyzetelt, bal keze pedig az én jobbomat fogva ott nyugodott a combomon. Izzott közöttünk a levegő, mert nagyon vágyódtunk már egymásra. Most tudtuk meg igazából azt, hogy a valóságban is egymást akarjuk, nemcsak a virtuális sztrádán vagyunk partnerek. Vártuk nagyon azt a pillanatot, amikor majd négyszemközt is szerethetjük egymást, beteljesítve a felfokozott vágyainkat, amit egymás iránt éreztünk. Voltak olyan pillanatok, amikor felemeltem a kezecskéit és megcsókoltam, ezzel is kifejezve, hogy mennyire szeretem, akarom Őt. Ilyenkor elmosolyodott az én Kedvesem és csókra nyújtotta ajkait.
Mindketten tudtuk már azt, hogy bennünket többé semmi nem választhat szét. Meglátni, megérinteni egymást, az elkövetkezendő időszak gyönyöreire gondolva tudtuk, hogy egyenes már az út előttünk, a boldogság felé vezető sztrádán. Gyengéd szavakkal, egymás becézésével fejeztük ki mindazokat az érzéseket, amik bennünk felhalmozódtak a három hét alatt. Bájos mosolya, édes csókjai, azóta már elfeledtették velem azt az időszakot, amikor még csak vágyakoztam ekkora boldogságra.
AZ ELSŐ ÉRINTÉS TELJESEN MAGÁVAL RAGADOTT BENNÜNKET.
BOLDOG VAGYOK, BOLDOGOK VAGYUNK, MERT MEGTALÁLTUK EGYMÁST. AZÓTA SZÁLLÓIGÉVÉ VÁLT KÖZÖTTÜNK A MONDÁS, HOGY: ÖRÖKKÉ SZERETNI FOGJUK EGYMÁST ÉS MÉG HÁROM NAPIG !
Tündérrózsám így egészítette ki az igaz történetemet:
„Rike: - Nagyon szép Szerelmem, minden szava így igaz.
Én még annyit hozzátennék, hogy kissé féltem, hogy felkapsz és elszaladsz
Velem, mint ahogyan mondogattad előtte. Megláttalak, odajöttél. Már az
Illatod is rabul ejtett. Az első érintés, kézfogás… izzott a levegő. Ilyen
Vonzalmat… Istenem. Nem hittem volna. A szemembe néztél, úgy éreztem
elégek. Csodálatos melegség, mely körülölelt minket. Fogtad a kezem,
simogattuk egymást. Úgy éreztem mindig így marad.
Az első érintés mennyei volt, mely elkísért. Azóta is megmaradt.
Meddig tart? Egyszerű: Örökké és három napig-:)))
A Te Szerelmetes Rikéd.”
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2005. 09. 27
