TAVASZ A MÉLYÁRKI
DOMBNÁL
Úgy jött, mint álom az éjszakában,
Nesztelen, áldott halk tavaszi csend.
Édes illatú tavaszi fáknak
Ezer virága borong odafent.
Szelíd hullámú enyhe domb alatt
Meleg napfényben méhek zsonganak.
Ágboga alatt az ősi fának,
Mely alatt ülök halk virág fakad.
Fehér virág – s feléje nyúl kezem,
De szívem szól: letépni nem szabad.
Távol a vetések zöld palástja
Szépen terül szét a földre, tájra.
Felséges táj! Gyönyörű nagy Bakony!
Omló kövével egy várromja áll.
Napfényben csorgó régi falain
Áldott enyészet fáján muzsikál.
-Most hirtelen vadgalamb száll felém
S születik róla ének, költemény.
Önti a föld, az ég nagy szerelmét,
Kínzó szeszéllyel nem jár itt a világ.
Röpíti lelkem a magasságba
Lágy fuvalom – és édes boldogság.
Ihletett varázsa van a helynek,
A csend, béke csordultig ömlenek.
Pihenj szívem, pihend ki itt magad
S dalold, dalold a legszebb éneket.
Köszöntsed a hegy – völgy virulását,
Köszöntsd a gyönyörű Természetet.
Amíg ringatózok lágy álomban,
Dalolj szívem, dalolj csak boldogan.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály
