GONDOLATOK BUJDOSÁSUNK IDEJÉBŐL
Lapok Édesapám noteszaiból 1.
1945. Augusztus 9. – én.
Ma van Gyula fiam születésnapja. Valahol odahaza egy kis falusi kunyhóban mélyen imádkoznak… de az imádság mögött lelkeket tépő nagy sírás és zokogás is van.
Én nem vagyok odahaza…
Odahaza nem tudják, élek – e, halok – e, elsodort – e az egész világot megrázó véres háború, vagy a bujdosók keserű kenyerét eszem – e.
Hát élek az Úristen kegyelméből.
Felettem a bajor erdők zokognak, szomorú éneket s nem messze a Tiroli hegyek hajtják le szomorú fejüket.
Lesz – e még innen szabadulás?
Mikor lesz innen szabadulás?
Haza, haza szállni ez a gondolat emészti fájó lelkemet.
Nappal még valahogy könnyebb a rabság, de az álmatlan sötét éjjeleken mikor a kínos csend kísért, sokszor úgy érzem, kiszakad a szívem.
Kis fiam, feleségem, szüleim, testvérem, Nagyanyám, csak még egyszer csókolhatnám össze forró csókkal őket.
Meggyógyulnék, és visszakapnám az életet.
Az Úristen mit végzett felőlem, nem tudom, de hiszem, bármennyire rossz voltam is Ő hazavisz, Ő megáld, mert Ő az örök, hatalmas Isten.
Ma van Gyula fiam születésnapja.
Drága gyermekem, ő még nem tudja mi az élet, sír, nevet, annya arcába, hajába markol…
Nem tudja, annya mért hajtja le annyiszor sírva szomorú fejét.
Ezt hozta a háború: könnyet, vért zokogást.
Egykor csöndes, megelégedett kis falusi kunyhóban meghalt az Élet s megszületett a fájdalom… mert nem vagyok odahaza… mert bujdosó vagyok… mert Valaki így akarta…
Bajor ország.
Nagy Bálint
U.I. Édesapám fenti gondolatai egy háborút átvészelt, fogságot is túlélt noteszában maradtak fenn. Isten segítségével erőben és egészségben térhetett haza a nagy világégésből. Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
