ÉDESAPÁM, NAGY BÁLINT BAKONYSZENTKIRÁLYI PARASZTKÖLTŐ SZILVESZTERES VERSEIBŐL:
SZILVESZTER 1955.
A partnál szelíd hajó integet
S merengve száll a habok felett.
Mély vizeken túl vajjon várja – e
Virágbaborult, mesés kis sziget.
Vagy utját bús hegycsucs állja el –,
Sirja lesz a mély tengerfenéken - ?
Hol álmot, mindent, szépet itt hagyott,
Vissza, vissza, hogy sohase térjen?
-Vérző szivvel állok busan én is,
Könnyes szemmel kendőt lobogtatva.
Fut a hajó… szelíden eltűnik
Emlékeim, álmaim virága.
Szerelem, élet, minden muljon el.
Bár vétkeim megbántam ezerszer.
Szakitsd ki vérző gyökereiből,
Vidd a szivem jó öreg Szilveszter.
SZILVESZTER 1956.
Letette elnémult hegedűjét,
Az éj haván csendben eltávozott.
Fájón néztem – szívem utána nyúlt –
Lelkemben a múlt csak úgy zokogott.
Vajon mi lesz…vajon tudok – e én
Megállni az élet hegygerincén…?
SZILVESZTERI HARANG
Előbb még oly szépen harangoztak,
Most már elcsendesült, elnémult a szív.
Harangszíve fájdalomba kondult…
Múlton zokogni utoljára hív.
Sose zúgott Szilveszter harangja
Ilyen fájón, ilyen bánatosan.
Fájó érzés suhan át lelkemen,
Lehajtom a fejem szomorúan.
Valamikor,egyszer,réges – régen,
A boldogság csengett szíveinkben –
S egyszer egy húr valahol elszakadt,
Új sír lett a hideg temetőben…
SZILVESZTER
Fájó szívvel nézz vissza még egyszer
Szépen halódó öreg Szilveszter.
Vidd könnyeinket, vidd kacagásunk,
Volt szép – és volt csúnya állomásunk.
Szent enyészet őröl itt – a régi
Nem tud többé soha visszatérni.
-És mennünk kell így, változatlanul,
Érzelmünk lángja csitul, vagy vadul.
A poharunk koccan össze csengve,
Táncolunk ma új dalt énekelve.
Nem sírunk,a jókedvnél maradunk,
Menj vén vitéz, mi élni akarunk!
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály
