LEVÉL EGY DISSZIDENS
BARÁTOMHOZ.
VÁLASZ EGY IDEGENBŐL JÖTT LEVÉLRE
Megkaptam könnyel írt leveledet.
Megkaptam – és sajnállak is téged.
Vigasztalni nem tudod szívedet,
A sors téged nagyon összetépett.
Adta ajkadra akkor szép imát,
Az új Isten épp akkor született.
Törölve kínt, bút és régi hibát,
Új Isten ült az új egek felett.
-És te mentél „boldog” álmaiddal,
Kikötöttél ott túl a tengeren.
Repülni próbáltál szárnyaiddal,
Túl akartál evezni mindenen.
Ezt a földet, ezt a drága hazát
Hol őseid küzdöttek egykoron
Karddal, ekével – apád, nagyapád,
Megtagadtad – s most zokogsz sok bajon.
Mit elhagytál akkor gúnnyal, gőggel,
Az egész föld itt gazdagon árad.
Új igékkel új nemzedék nőtt fel,
És falait rakják Kánaánnak.
Bár mennyire megvakított a fény,
Bár mennyire feledni akartad
Ezt a földet, hol ezer a remény,
De a szíved,a szíved itt maradt.
Megkaptam könnyel írt leveledet.
Haza jönnél, de messze vagy nagyon.
Hallod felsírni az őszi szellőt
Ide haza a régi ablakon.
Magyar erdők zúgását hallgatod
Annyi álmatlan, nehéz éjszakán.
Magyar szóra tanítod magzatod,
El ne nyelje idegen óceán.
Leveledre könnyel válaszolok.
Fáj a szívem, vesztedet siratom.
Gyere haza, ma érted kiáltok,
Van még számodra hely, van oltalom.
A lelkem veszett lelkedért kiált,
A drága édes haza integet.
Új lett a kép, nézd, kitárta szárnyát,
Új Isten áll a magyar ég felett.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály
