DAL A CUHAVÖLGYI
KŐBÁNYÁRÓL
Kéklő hegyek, erdők között
A Nap aranyba öltözött
Egy kis csapat húz át korán,
Felettük zeng a csalogány,
Hegyoldalon vonulnak át,
Érnek erdőt, érnek sziklát,
Vadkant látnak, szarvast, őzet,
Beszélgetnek, nevetgélnek.
A bánya jó messze van még,
Most járják fenyves közepét,
S ahol dalolva cseng az ér,
A kiscsapat oda leér.
Mélyből magasba föltekint –
A Nap csókolja bérceit.
Munkára forró vér hevít,
Markolja mind szerszámait.
A fúró cseng, zeng robbanás,
Nem volt még itt ily akarás!
Feszülnek az izmos karok,
Szakadnak szikladarabok.
Nóta harsan a völgy felett,
Madár nem zeng ily éneket,
A munka itt – csak ráadás,
Dalolva zeng a kalapács.
Ott fönt a szikladombon
Suhanva száll a fuvalom.
Viszi, röpíti messze át
A kőfejtők szabad dalát.
-S mint a jó gazda, magvető,
Örül a bányavezető.
Nem volt még ily bányász – csapat
A csodás, szép kék ég alatt.
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály, 1952
U.I. Édesapám ezt a versét akkor írta, amikor kétlaki parasztként kellett a mezőgazdasági munka mellett mást is csinálni, hogy megéljen a család. Délelőtt kőbányában, délután pedig a földeken estig. Édesapám a képen az első sorban balról a második
Ifj.Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2021. 04. 13