TAVASZ A MÉLYÁRKI DOMBNÁL   Úgy jött, mint álom az éjszakában, Nesztelen, áldott halk tavaszi csend. Édes illatú tavaszi fáknak Ezer virága borong odafent. Szelíd hullámú enyhe domb alatt Meleg napfényben méhek zsonganak.   Ágboga alatt az ősi fának, Mely alatt ülök halk virág fakad.

              Egy bizonyos korosztályon felül ki ne ismerte volna Szabó Géza bácsit Bakonyszentkirályon? Róla emlékezem Édesapám egy szép versével: ÖREG LEGÉNY (Szabó Géza) Nótás kedvű öreg legény Éldegél a domb tetején. Vissza viszi néha álma Elmúlt régi szép világba. Ha kilép az udvarába, Csak a kéklő hegyet látja, Sírnak a fák körülötte, Ki – kihullik fájó könnye.

              PÁLYÁD ELEJÉN Szalóky Zsuzsának   Fogadj néhány szót útravalónak, Hallgasd meg mi dobog itt e  szívben. Hadd menjek Feléd, én, aki lanttal Éneklek a  múzsák berkeiben. Úgy  vedd az iskolát ifjú lányka, Mintha  gondolsz az Édesanyádra.   Köréd sereglik majd gyereksereg, Szívük patyolat – tiszta, mint a  hó.