Édesapámnak egy 18 éves korában írt verse, amit itt még nem publikáltam: ELSŐ SZERELEM EMLÉKÉRE. Hófehér karjaidra borultam, dobogó szivem lázasan dalolt. Harmat szitált a zúgó hegyeken, A hold az égen fájón ragyogott. Kigyúlt az első, tiszta szerelem.

              CUHAVÖLGYBEN   Hegyek között, a völgy felett, Nap aranyozza az eget. Oly gyönyörű az erdőség, Minden fa lombján bíbor ég.   Suhanva játszik könnyű szél, Énekes minden falevél. Felzúg az erdős rengeteg, S újra csend, béke szállja meg.   Madár ül búsan ősi fán, Ahogy ismerem, csalogány Zengeti fájó énekét, Tele lesz hegy – völgy, erdőség.