ÉDES MOSTOHA CICA ÉS A FOGADOTT GYERMEKEI
Az igaz mese úgy kezdődött, hogy egy ideje odaköltözött hozzánk, faházunkba egy fekete cicus. Az unokáim örültek neki, mert tavaly Karácsony előtt eltűnt a kedvencük és az óta nem volt egérhajkurászó jószág a családban. Szorgalmasan etették, játszadoztak vele, aminek az lett az eredménye, hogy teljesen odaszokott. Nappal elment ugyan csavarogni, de csak akkor vettük észre, hogy randizik is a huncut, amikor érezhetően kezdett gömbölyödni a pocakja. Az idő letelte után annak rendje és módja szerint megszülte (mindenfajta bába segítsége nélkül) gyermekeit. Az egyik olyan színű volt, mint az anyja, koromfekete, a másik pedig szintén fekete, de barnás foltokkal. Volt öröm a háznál, azt sem tudták az unokáim, hogyan óvják, féltsék őket. A faházban készítettek nekik vackot, majd később mikor már előmerészkedtek, a ház előtt védett helyen egy keménypapírból házikót.
Egyre jobban erősödtek, már a házba is bejártak körülnézni, hancúrozni napközben. Egyszercsak beütött az első szomorú nap, mert a barnás fekete cicus eltűnt. Megindult a keresés. Az unokáim tűvé tették az egész környéket, de bizony napok múlva sem került elő. Bizakodtak, hogy valami csoda folytán újra megjelenik, de sajnos nem így történt. Kezdtek beletörődni, hogy egyedül nevelik majd fel a megmaradt picikét. De az igazi tragédia azonban nem sokkal később történt, mert az utcán, nem messze a házunktól egy autó halálra gázolta a kormos cicánkat, ezzel kicsik nélkül maradtunk. Decemberben lesz hat éves Roberta unokám. Mikor meghallotta a halálhírt, keservesen megsiratta a kis kedvencet. A lányom ezt látva, az Interneten egy felhívást tett közzé, újszülött Macsek témában. Szerencsére nem sokkal később Zirctől pár kilométerre lévő településről Eplényből megérkezett az örömhír elektronikus levélben. Van két cicus ajándékba, el lehet menni érte. Mondanom sem kell, az egész gyereksereg, (Roberta, Dávidka hatodik osztályos és Bettike nyolcadik osztályos) vele tartott, hogy először a helyszínen vételezzék szemre a cicákat.
Mikor meghallottam az autó zúgását az udvar felől, magam is kisiettem a vendégek fogadására. A kosárban ott aludtak a picik szorosan összebújva. Az egyik hófehér, a másik pedig vörös foltokkal tarkított fehér színű volt. Roberta mindjárt meg is tartotta a névadást. Hópihe és Vöri lett a kicsik neve, a bundájukról elnevezve. Meglepődve tapasztaltuk, hogy teljesen szobatiszták. A lakás bejárati előterébe, egy kartondobozba lett a vackuk elkészítve. Melléjük pedig egy másikba a megfelelő alommal ellátott kis és nagydolgok elvégzésére való terület lett kialakítva. Nem akartam hinni a szememnek először, de az óta már többször meggyőződtem a következőkről: Mikor a szükség szorította a parányi kis jószágokat, átmásztak a doboz tetején és elvégezve dolgukat, mentek tovább hancúrozni az unokáim nagy örömére. Nagyon szeretnek papucsokkal játszani, de egymással is birkóznak elég sűrűn.
Aggódtunk először, hogy miként fogadja majd a fekete anyamacska az új jövevényeket. Felügyelet mellett persze, kivittük őket az udvarra mikor ott volt. Először tisztes távolságból szemügyre vette mindkettőt, de nem közelített hozzájuk. Napok múlva azonban a kíváncsiság közelebb hozta és alaposan megvizsgálta Hópihét és Vörit. Először csak körbeszaglászta őket, majd óvatosan mindkettőt nyalogatni kezdte. Azok barátságosan odadörgölőztek hozzá, mint akik azt mondják:-Jé, hisz itt van a mi új anyukánk! Ettől kezdve már mindennap, ha találkoztak, bátran közelítettek egymáshoz. Az udvaron játszadoztak az édes mostohával, éjszakára pedig az előtérben lévő vackukon tértek nyugovóra. Olyan édesek tudnak lenni, mikor fényképezzük őket. Mintha tudnák, éreznék, hogy ennek milyen jelentősége van, szinte pózolnak a gép előtt. Parányi kis fejecskéjükben annyi ész lapul, hogy azt hinné az ember, nagyon keveset tudnak még az életről. Pár hetesek még csak, de élénk, okos kis jószágok, akik magukat szeretnivalóként tudják elfogadtatni. Még én is meghatódom néha, aki nem szokta az érzelmeit állatok iránt kimutatni. A kis vörös foltosat például, elneveztem rozsdásnak, de az unokáim mindig megdorgálnak észre. Tudtomra adják, hogy az nem rozsdás, hanem ő a Vöri.
Tegnap kiléptem a szobám ajtaján és automatikusan bele akartam lépni a papucsomba, de csak az egyiket találtam. Mikor körülnéztem, megláttam, hogy Hópihe éppen azzal játszadozik. A tesója Vöri pedig a másik szobában a kis unokám játék gyermekkocsijában pózolt. Egy percre sem bírnak elnyugodni. Ha nem játszanak, akkor táplálkoznak, vagy alusznak éppen. Nagyon szeretnek lustizni a vackukon. Olyan aranyosak voltak egyik nap mikor elmentem mellettük. Édesdeden húzták a lóbőrt és még halkan horkoltak is. Mostoha mamájuk pedig a nyitott előszoba ajtajából, tisztes távolságból őrizte álmukat. Kölcsönösen elfogadták egymást, mint egy igazi kis cicacsalád.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 09. 18.
