MONDD, MADÁRKA MIRE VÁRSZ?

MONDD, MADÁRKA MIRE VÁRSZ?

 

 

 

 

 

 

 


MONDD, MADÁRKA MIRE VÁRSZ?

 

 

      Az üdülőtelep kis faházikójának parányi konyhájában már majdnem végeztünk az ebéddel, mikor a nyitott ablakból kellemes madárcsicsergés hallatszott. A hegyoldalban, szinte erdei környezetben volt a szállásunk, ilyenkor gyakoriak az ehhez hasonló énekek, de ez most mindennél másabbnak, szebbnek hallatszott. A madárka olyan csodálatosan énekelt, hogy szinte földbegyökerezett lábakkal ültünk, még a szánk mozgása is lelassult az utolsó falatokat lenyelve. Az ablaktól körülbelül két méterre, egy kis sziklafal húzódott, annak a szélén álldogált a vendégünk. Mikor észrevette, hogy nézzük, mozgolódni kezdett, mint aki menni készül. A páromra néztem, és halkan odasúgtam neki:

-Le kellene fényképezni, amíg el nem repül. Olyan édesen tollászkodik a maga birodalmában, mintha gúnyosan azt kérdezné felénk fordulva:

-Hát ti mit kerestek itt? Ne zavarjátok meg a nyugalmamat!

     Mi csak ültünk és csendben néztük, de azért közben óvatosan leakasztottam az előszoba fogasán lógó fényképezőgépemet és kivettem a tokjából. Magamban meg azon imádkoztam, nehogy elreppenjen, a madárka mire készenlétbe helyezem a masinát. Szerencsém volt, mert úgy látszott nem gondolta rólunk, hogy veszélyesek lehetünk a számára, sőt. Peckesen sétálgatni kezdett előttünk, büszkén illegetve magát, majd kapirgálni kezdett az avarban. A következő pillanatban már a csőrében egy kis kukacot láttunk megvillanni. Vártuk, hogy majd elfogyasztja, de nem ez történt. Zsákmányát továbbra sem eresztette el, de nem is ette meg. Továbbra is kíváncsian tekintett ránk az ablakon keresztül, igaz hogy mi sem tettünk hirtelen mozdulatot feléje, amitől tartania kellett volna.

-Nézd, milyen édes!- szólalt meg a Kedvesem. –Elhiszed, hogy a fiókáinak gyűjt élelmet, azért nem eszi meg a kukacot?

-Valószínű így lehet, de akkor miért nem repül már el, hisz semmi értelme hogy továbbra is itt maradjon előttünk. -Ekkor a szárnyait elkezdte csapkodni, mint aki menni készül. Kezdtem megijedni, hogy nem lesz semmi a fényképezésből, elszáll a madárka. Meglepetésünkre azonban nem ezt tette. Újból mozdulatlanná dermedve nézett szembe velünk, mint aki azt akarja mondani, hogy:

-No, mi lesz már azzal a fényképezéssel? Mire vársz pajtikám, hisz már mennék, várják a gyerekek az ennivalót! Kattintsd már azt a gépet!

      Nem haboztam tovább, gyorsan két felvételt készítettem róla. A madárka mintha csak erre várt volna, kis fejbólintással elbúcsúzott tőlünk, legalábbis mi úgy láttuk, hogy ezt teszi, majd gyors szárnycsapásokkal tovaröppent. Mi pedig mosolyogva egymásra néztünk és befejeztük az ebédet.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 09. 04

 

Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. november 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 568


   


Tetszik