DE JÓ HUZATA VAN SZÁZADOS ELVTÁRS! Életképek katonaidőmből. Egy év után III.

DE JÓ HUZATA VAN SZÁZADOS ELVTÁRS!  Életképek katonaidőmből. Egy év után III.

 

 

 

 

 

 

 

 

DE JÓ HUZATA VAN SZÁZADOS ELVTÁRS!

Életképek katonaidőmből. Egy év után III.

 

 

      Legendák keringtek Molnár századosról, aki annak az egységnek volt a századparancsnoka, ahol két év húsz napot szolgáltam Pápán, a Repülőtéren 1966 – 68 között. Külsőre nem volt egy szép szál ember, mert alacsony termete még egy eléggé feltűnő méretű pocakkal is párosult. Víg kedélyű tudott lenni mikor olyan volt a hangulata, de a szigorúságban is jeleskedett, ha arra volt szükség. Jó katona volt, nem szerette az igazságtalanságot, de azt sem, ha az alárendelt újonc, vagy öreg katonák palira akarták venni.

      Erős honvéd egy szikár termetű, jó kiállású gyerek volt, aki velem együtt egy év után újonckiképző rajparancsnok is volt pár hétig. Bevonulásunk óta több alkalommal kért szabadságot azzal az indokkal, hogy a Nagymamája temetésére kell mennie. Molnár százados minden esetben el is engedte, hisz illik a nagyszülők végtisztességénél részt venni. Egy valamivel nem számolt azonban az én sorstársam, akivel, mint ahogyan mondani szokás katonáéknál, együtt húztunk csizmát. A századparancsnoknak jó memóriája volt. Emlékezett szinte minden olyan esetre, amikor gyász miatt kértek szabadságot a sorkatonák.

      Egyszer valóban meghalt Erős barátomnak a Nagymamája, amikor újból szabadságért folyamodva járult kihallgatásra. Szigorúan elutasította a következő szavakkal:

-Nézze Erős fiam! Magának már legalább négy öreganyja halt meg az elmúlt időszakban. Ilyennel ne etessen többé megértette!

-De százados elvtárs, valóban meghalt Nagyanyám, mennem kellene a temetésére! – próbálta könyörgőre venni a dolgot, de a százados hajthatatlan maradt.

-Nézze fiam! Engemet maga többször átvert már, egy szavát sem hiszem el. Nem engedem el! Leléphet!

      Mi, akik láttuk az Édesanyja levelét, amiben közölte, hogy valóban meghalt a Nagyanyja, ledöbbenve, de szó nélkül hallgattunk, mert ez ellen nem tudtunk semmit tenni. A parancsnoknak is igaza volt, mert valóban többször átverte a katona, de Pista is igazat mondott most és mégis itt maradt a körletbe. Az erős, kemény gyerek, mint egy kisfiú, úgy zokogott, hogy nem kísérhette el végső útjára szeretett Nagyanyját. Azonnali hatállyal lemondott az újonc kiképzői feladatának megbízásáról, amit Molnár százados tudomásul vett.

      Ebben az időben, ha jól emlékszem talán úgy negyven év körüli lehetett a parancsnok, de azok a tiszttársai, akikkel régebben szolgált mondták róla: Fiatal hadnagy korában egyszer az épület fala elé állította az egyik engedetlen újoncot. Pisztolyát elővéve körbelövöldözte, aztán mosolyogva továbbment. Ettől kezdve nem volt probléma a katonával. A külsejéből ítélve is látszott rajta hogy nem veti meg a jó falatokat és az italt, de ezt nem is tagadta. Többször hallottuk tőle a következő mondását, amelyre 39 év után is kristálytisztán emlékszem:

-Mikor én fiatal hadnagy voltam, megettem egy táska fasírozottat és megittam hozzá egy kishordó pálinkát!

Tény és való, Őt nehéz volt asztala alá inni annak a társaságnak, aki esetleg versenyezni akart vele a tömény italok terén.

      Apai Nagyapám súlyos betegen feküdt, ezért hosszú eltávot kértem és hétvégén meglátogattam szülőfalumban Bakonyszentkirályon. Ott feküdt szegény halovány orcával az ágyon, de mikor meglátott katonaruhában megérkezni, felélénkült az arca. Ő volt az, aki még az Osztrák Magyar Monarchia Hadseregében szolgált és nemegyszer németül vezényelve magának, a seprűnyélen, vagy a kampósbotján mutatta meg a puskafogásokat. Természetesen akkor még jobb egészségnek örvendett. Most ott feküdt tehetetlenül, de boldogság sugárzott az arcán mikor köszöntve megcsókoltam az arcát. Halkan tudott már csak beszélni. Mikor elbúcsúztam tőle, akkor még nem gondoltam, hogy az utolsó találkozásom volt vele. Vasárnap visszautaztam az egységemhez a laktanyába. Másnap reggel az én rajom indult szolgálatra, a Harcálláspontra. Talán félóra múlva telefonhoz hívattak a körletből. Közölték velem, hogy üzenet jött hazulról: Vasárnap éjféltájt meghalt Nagyapám.

     Azonnal engedélyt kértem a Harcálláspont parancsnokától és lementem szabadságot kérni Molnár századoshoz. Jelentettem neki az eseményt. Figyelmesen végighallgatva csak ennyit mondott:

-Mikor lesz a temetés Nagy fiam?

-Nem tudom százados elvtárs, de tegnap halt meg, faluhelyen pár nap alatt el szokták temetni a halottakat.

-Rendben van. Írasson az írnokkal egy hosszú eltávot csütörtök éjfélig!- Megköszöntem és indultam intézkedni az engedély ügyében, később pedig a raktárostól elkértem a kimenőruhámat és hazaindultam.

     Csendben, tisztességgel eltemettük Nagyapámat és csütörtökön estefele visszaértem. Még otthon Édesanyámtól búcsúzóul kaptam egy kis laposüveg likőrt, amit házi pálinkából készített. Az érdekessége a dolognak az, hogy a pálinkakészítés módját konyhai körülmények között egy finánctól (pénzügyőr) tanulta. Kis tételben, elhullott gyümölcsökből és abból finom likőr készült minden esetben. A családban nem volt rendszeres ivó ember, Édesapám is csak szinte megnyalta az ilyen italokat. Inkább a vendégeket szoktuk vele megkínálni.

    Mikor visszaérkeztem a körletbe, pechemre összefutottam a századparancsnokkal. Illendően köszöntöttem, mire Ő azonnal rákérdezett:

-Pálinkát hoztál?

-Pálinkát, azt nem százados elvtárs, hanem egy kis gyenge likőrt, amit Édesanyám készített.

-Ide vele, hadd kóstoljam meg!

Elővettem a táskámból a laposüveget és lecsavartam a kupakját, majd odanyújtottam. Kivéve a kezemből, a fejét felfelé fordítva egy huzattal megitta az egészet, majd az üres üveget visszaadva így szólt:

-Pfuj, ez nem is volt jó! – azzal sarkon fordult és mosolyogva továbbment. Még utána kiáltva diszkréten ezt mondtam neki:

-De jó huzata van százados elvtárs!

Kedves olvasó, ne tudd meg, hogy mit kaptam a haveroktól mikor elmeséltem a történteket. Ugyanis megígértem nekik, hogy megkóstolhatják Édesanyám finom kis házi likőrjét, amit Molnár százados egy hosszú korttyal leeresztett a torkán.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 06. 27

Szerkesztés dátuma: péntek, 2016. február 26. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 734


   


Tetszik