„NEM TUDOK TOVÁBBMENNI, MERT A GELEGÓRÉK ELŐTT KŰFAL VAN!” Egy kis humoros epizód a falumból

„NEM TUDOK TOVÁBBMENNI,  MERT A GELEGÓRÉK ELŐTT KŰFAL VAN!”  Egy kis humoros epizód a falumból

 

 

 

 

 

 

 

„NEM TUDOK TOVÁBBMENNI,

MERT A GELEGÓRÉK ELŐTT KŰFAL VAN!”

Egy kis humoros epizód a falumból

 

   Szülőfalumban Bakonyszentkirályon kocsmákból soha nem volt hiány a történelem során. Nem csupán azért, mert híján lettek volna itókából a lakosok, hiszen volt olyan időszak, mikor még a falut körülvevő domboldalakon szőlőültetvények sorjáztak, és akinek volt, megtermelte magának a különféle borocskákat. Ezen kívül a kerti gyümölcsfák terméséből is került a befőtteken kívül a hordókba erjedni, hogy végül pálinkává nemesülve kerüljön a hűvös kamrákba, vagy pincékbe arra várva, hogy a gazda felhozzon belőle egy kis kóstolóra.

   Ahogyan a fentekben említettem, ezek alapján otthon is meg tudta volna inni, aki kedvelte az italokat, de a kocsmai hangulatot azok számára nem hozta oda, akik nem szerettek magukban, vagy csak a meg szokott családi körben iddogálni. Ezt használták ki a kocsmárosok, hiszen különféle lehetőségekkel tudták odacsábítani és törzsvendéggé tenni azokat, akik szerették, ha maguk körül megvan az a zsivaj, ami a kocsmákra jellemző. Lehetett itt továbbá kártyázni, sakkozni, billiárdozni és természetesen politizálni, hiszen az nem kerülhetett volna háttérbe itt sem. Ezen kívül mikor még kevés háznál volt rendszeresen napilap, rádió, majd később televízió, itt azt is megtalálhatták a kedvenc italaik fogyasztása közben.

   A háziasszonyok ehhez mit szóltak, arról most nem szeretnék beszélni, hiszen az írásom témája nem az, hogy ezeket feszegessem. Azt is tudom, hogy Édesapám nem volt kocsmajáró ember, pedig tudott Ő mulatni, ha akart akár egy pohár bor mellett is, hiszen lakodalmakban ahol ott volt, legtöbbször vitte a prímet a nótázások terén. A faluban azonban rajta kívül, a paraszti világ mindennapi résztvevői között is voltak olyanok, akiknek törzshelye volt a kocsma még akkor is, ha csak egy fröccsre, pohár borra, vagy kupica pálinkára tértek be, de aztán elhúzódott a dolog sokszor órák hosszáig is a diskurzusok miatt.

   Most éppen az egyik ilyen törzsvendégről mondanék egy igaz mesét, aki mindennapi vendége volt a „Becsületsüllyesztő” intézménynek. Ezt is Áldott Emlékű Édesapámtól hallottam és az igaz történet még az én születésem előtt történt, pedig már a 69. éveimben járok. I. Pál bácsi sem vetette meg az itókát és bizony a szervezete nem mindig tudott megbirkózni a kicsit többre sikeredett mennyiséggel a napi körjárat befejeztével, mikor tántorgó lépteivel kibotorkált az ajtón. Az útját a Református Templom felé vette, hogy majd ott a Kossuth utcán lefele (Valamikor Kellner köznek hívták még az én ifjúkoromban is az utcában lévő róluk elnevezett Panzió miatt) valahogyan hazaballagjon. Aki találkozott vele az utcán, ahogyan a járda mindkét oldalán ballagott felváltva, időközönként kilendülve és beszélgetett magában, már messziről kikerülte, mert nem lehetett tudni, mikor kerül eléje a „széles” közlekedése miatt.

    Nem volt akkor még sötét és Édesapám a faluba igyekezett valahova éppen felfelé, szemben Pali bácsival, mikor észrevette, hogy lelép a járdáról és nagy lendülettel átszalad az utca másik oldalára a Református Templom kőkerítéséhez és ott elkezdett óvatosan a fal mellett tapogatózva visszafele indulni. Édesapám nem tudta mire vélni a dolgot, de annyit megállapított, hogy bizony a cimborája Apukája a szokásos kocsmajárat hatása alatt állva kapaszkodik a kerítésbe. Odament hozzá és megszólította:

-Mi újság Pali bátyám? Csak nincs valami baj?

Egy darabig meredten nézte a kérdezőt, majd megismerve, így válaszolt, persze, a szavai egy kicsit össze voltak akadozva, amit próbálok lefordítani:

-Nincs semmi baj kedves öcsém, csak nem tudok továbbmenni, mert a Gelegórék előtt kűfal van!

-Na, jöjjön csak Pali bátyám, majd segítünk azon a fránya kűfalon. – azzal átkarolta és óvatosan visszasegítette a túloldalra, a járdára. Édesapám megértette, hogy abban az állapotban az utca hosszirányát tévesztette össze Pali bátyánk és keresztbefordulva így esett az útjába a templom melletti kőfal, ami akadályozta a továbbhaladásában.

    A probléma az volt, hogy ott, ahol most a Dobosék – féle emeletes ház áll, valamikor Gergely nevezetű család lakott, természetesen a helyére építették később Dobos Laci bácsiék az újat, amiben manapság a lánya lakik, ha az óta el nem adták. Pali bácsi kicsit összeakadt nyelve nem tudta kimondani a Gergely szót, azt átalakította a maga szókincsével abban az állapotban és így lett belőle a már említett Gelegórék kifejezés. Édesapám a ház előtt irányra állította Pali bácsit, aki aztán nótázgatva elindult lefele. Hogy aztán mikor, és hogyan ért a házukhoz, az már a feledés homályába merült.

   Napokkal később mikor újból találkoztak, csak mosolygott, mikor Édesapám érdeklődött, hogy emlékszik – e, mikor a Gelegórék kűfala útban volt.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2016. 06. 10. Péntek Délután 13: 45

 

U.I. A történet valahol a képen látható templom melletti kőfal felső felénél játszódott. Pali bácsinak az állta el az útját.

 

 

 

 

Szerkesztés dátuma: péntek, 2016. június 10. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 563


   


Tetszik