HATKILENCVENÖT ÉS HATKILENCVENHÉT, Azaz 695 és 697 a plexi táblák mögött rajzolva. Katonai emlékeimből 1966 – 68 között.

HATKILENCVENÖT ÉS HATKILENCVENHÉT,  Azaz 695 és 697 a plexi táblák mögött rajzolva.  Katonai emlékeimből 1966 – 68 között.

 

 

 

 

 

 

 

HATKILENCVENÖT ÉS HATKILENCVENHÉT,

Azaz 695 és 697 a plexi táblák mögött rajzolva.

Katonai emlékeimből 1966 – 68 között.

 

   Időközönként ádáz viták zajlanak a világhálón azzal kapcsolatban, hogy kell – e, avagy nem, szükség van – e kis Hazánkban sorkatonai szolgálatra, avagy teljesen felesleges? Egy Ország, bármekkora is legyen, nem lehet meg Haderő nélkül még akkor sem, ha háború esetén, mint egy kis pöttyöt, bennünket is letörölnének a térképről azok a hatalmak, akik úgy létszámban, mint technikai lehetőségeikben nagyon is előttünk járnak. Természetesen mostani írásomnak nem az a célja, hogy ezzel új vitákra ingereljem az internet népét, hanem csemegézzek a katonai emlékeim tárházából, amely megmaradt a 2 év és 20 napos sorkatonai szolgálatom után a Magyar Néphadsereg kötelékéből. 1966. November 24 és 1968. December 13 között teljesítettem az úgynevezett „tényleges” katonai időmet Pápán, a Repülőtéren a Rádiótechnikai Ezred, rövid nevén RT 10 – es alakulatnál. Ez alatt az idő alatt számtalan olyan esemény történt, ami ugyan hétköznapinak tűnhet, de nekünk az akkori ottlétünknek mégis fontos eseménye volt. Mielőtt azonban ezt a kis epizódot kibontanám továbbra is azt mondom, ma is ráférne a fiatalságra egy kis katonaélet még akkor is, ha vegyesek azok az emlékezések, hogy ki, miképpen élte meg ezt az időszakot. Elmondanám, azt, hogy nekem nem voltak fenntartásaim, sőt, szégyelltem volna, ha valami ok miatt, ahogyan Édesapám szokta mondani az Ő idejükben történő alkalmatlan személyekkel kapcsolatban, hogy azok, akik nem feleltek meg a sorozáson, azok „palozsnák” voltak és az, bármi is volt az oka, kissé szégyellnivalónak számított a katonaviseltekkel szemben. Magam is így vélekedem erről, két hónappal a 70. életévem betöltése előtt.

   Akkor vágjunk is bele, a címben jelzett eseményeknek.

A körletünk nem messze volt a Harcállásponttól, ahova mennünk kellett szolgálatba. Egy épületben voltunk a Repülősökkel, csak egy plexit fal választott el bennünket jobboldalt egymástól. A mi feladatunk az volt, hogy az alárendelt lokátor állomásokról beérkező adatokat feldolgozzuk, és térképre rajzolva megjelenítsük az irányító részleg felé. Az adatok jöttek Fertődről, Katafáról és a Pápai Öreg - hegyen lévő lokátor állomásról egyaránt és az átlátszó térkép tábla mögött, fülükön a fejhallgatóval a rajzolók számokkal jelzett útvonalon jelenítették meg a légtérben lévő repülőgépek adatait.

Nem szerettük azokat a szolgálati időszakokat, mikor úgynevezett „repülési” nap volt, mert akkor természetesen sokkal több feladat hárult a rajzolókra és a táblák előtti „diktorokra” is, akik a megjelent légi célokat továbbították. A rajzolóknak főleg akkor volt nehéz dolguk, amikor akadozott a vonal és ilyenkor sűrűn lekapkodták a fejhallgatókat és beleordítottak jó hangosan, hogy még az elöl lévő irányító részleg is meghallotta:

-Hali diktor! Hali diktor! Nem hallom, ismételd meg!

   Magam előtt látom most is Varga Józsi egykori katonatársamat is többek között, akinek a mondását az eltelt időszakban nagyon sokszor szoktam emlegetni, ha valami farkasordító badarságot látok, vagy hallok. A mondása így szólt akkoriban:

„Megáll az ész és visszaint!”

   Az eltelt időszakban katonalétem alatt több tragédia is történt, aminek közvetve szemlélője voltam sajnos. Újonc koromban egy évig én is rajzoló voltam és pontosan annál a táblánál, amelyiken a Vadász Harcálláspont részére vezettük a légi célokat. Emlékszem egy esetre, mikor felszállás előtt a repüléshez bejelentkező géppár pilótái bejelentkeztek és arra is, mikor visszatéréskor az egyik összetörten, magába roskadva bejelentkezett.

Az történt ugyanis, hogy Bakonyszentlászló és Fenyőfő térségében valami műszaki hiba miatt az erdőben lezuhant és életét veszítette.

   Mi rajzolók az adatok felrajzolása közben különféle jelkulcsokat is használtunk és mikor a diktortól meghallottuk, soha nem tudtuk, hogy valójában mi is történt. Mikor azt hallottuk, hogy 695, akkor az azt jelentette, hogy „A cél eltűnt.” Természetesen nem kellett a legrosszabbra gondolni akkor sem, mert leszállhatott, de általában a gyakorlatból tudtuk, hogy repülőtér közelébe nagy valószínűséggel ez történhetett. Akkor kezdtünk igazából mi is pánikolni, ha azt hallottuk a diktortól, hogy 697, ami azt jelentette, „A cél végleg eltűnt.”

Sajnos, a fentebb említett esetben is ez történt, amikor egy újabb képzett, jó pilóta hunyt el szolgálatteljesítés közben. Katonai időszakom alatt még több hasonló eset is történt, de most csak ezzel az egy esettel szerettem volna megemlékezni azokról, kik aznap már nem térhettek haza szerető családjaikhoz. Emléküket itt őrzöm a szívembe bezárva még akkor is, ha személyesen nem mindegyiket ismertem. Nyugodjanak Békében.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2018. 01. 08. Hétfő Délelőtt. 10:25

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2018. január 8. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 738


   


Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint