ISMÉT VESZTESÉGLISTÁRA KERÜLT EGY VADÁSZGÉP,
Azaz, hatalmas lánggal égett a 818-as MiG–21F–13-as gép a Pápai repülőtéren.
Az újonckiképzés és a katonai eskütétel után kialakult véglegesen a három raj létszáma az RT – 10 – nél és az öregkatonák a „kopaszokkal” együtt jártak szolgálatba a nem messze lévő Harcálláspontra. Ott a folyosón felsorakozva a Főügyeletes tisztünk megtartotta az eligazítást, majd mindenki elfoglalta a helyét a számára kijelölt területeken és elkezdődött a 24 órás „műszak.”
1967 – et írtunk és az én szolgálati helyem az ÁTK, ami a vadász Harcálláspont előtti egy átlátszó tábla mögött volt.(tervtáblának hívták, amely egy meglehetősen nagy plexi fal volt, amire fel volt rajzolva a felhasználó harctevékenység területének vázlatos térképe. Rajta az úgynevezett légvédelmi fokháló, ami egy speciális derékszögű síkkoordináta rendszer volt.) Itt kellett tükörírással a térképen zsírkrétával vezetni a légi célokat, amelyeket egy távoli radarállomásról közölt a „diktor.” Mellettem még több tervtábla is volt, ami szintén az alárendelt légi cél felderítő radarokról érkeztek. Azoknál sűrűbben voltak vonalproblémák és emiatt a rajzolók közül néha elkapta valamelyiküket a harci idegesség és a fülhallgatót a fejéről lekapva hangosan beleordított:
-Hali diktor! Hali diktor! Mondd hangosabban, mert nem hallom!-
Még most is a fülembe cseng ennyi idő után Bodó Laci Tihanyi kárpitos öblös hangja, és Varga Józsi Lázi kőműves jellegzetes orgánuma, mikor halidiktoroztak.
Aznap, 1967. augusztus 31 – et írtunk a naptárban és szokásos repülési napunk volt. Nem mondom, hogy szerettük ezeket, mert ilyenkor többet kellett nekünk is „dolgozni” a táblák mögött és természetesen előtte a diktoroknak is, hiszen ilyenkor a légi cél is sokkal több volt, mint az úgynevezett „szürke” hétköznapokon. Főleg akkor volt nagy a nyüzsgés, mikor a szovjetek is repültek, mert azok képesek voltak bármilyen időjárási viszonyok között éjjel – nappal gyakorlatozni. Nem volt elég nekünk a polgári repülés mindennapi kijelölt útvonalainak felügyelete, mellé a katonai repülés, bizony sokszor kellett kapkodni a fejünket és a kezünket a zsírkrétával gyorsabb fokozatba kapcsolni, hiszen megállíthatatlanul kaptuk a számsorokat a fülünkre és nem lehetett megállni.
Nem volt a rajunk minden embere egyszerre a táblák mögött, előtt, hiszen annyian nem is fértünk volna el. Volt egy erre kijelölt helyiség pár ággyal, amin eléggé megkérdőjelezhető tisztaságú és illatanyagú matrac és pokróc „tartózkodott”, ahol lehetett egy kicsit pihenni, vagy éjszaka szunyókálni rövid ideig. Éppen a tábla mögött voltam akkor, mikor a hátam mögötti ablaknál vakító fény szűrődött be. Természetesen a fülhallgatóval a fülemen pár másodpercre kitekintettem és azt láttam, hogy a reptéri kifutón hatalmas lánggal ég az egyik Míg – 21 – es vadászgép. Még azt is láttam, hogy a pilóta a robbanás előtt épségben ki tudott szállni a gépből és futásnak eredt, hogy minél távolabb kerüljön tőle. A tűzoltó kocsik is csak akkor közelítették meg és kezdték az oltását, mikor berobbant. Nem tudom, hogy akkor csak az alap tartály, vagy póttartály is volt rajta, de a láng az hatalmas volt emlékeim szerint, mert mint ahogyan később még megtudtuk a Vadász Harcállásponti információból, felszállás közben zuhant vissza a gép, teljesen feltöltött üzemanyag készlettel.
Régóta gondolkodtam már azon, hogy ezt az emlékemet is megosztom másokkal, de pontos információm nem volt az eseményről. Akkoriban még diszkréten kezelték az ehhez hasonló baleseteket és a tragikusan lezuhant hajózókkal kapcsolatos információkat. A mai modern technika világában azonban pár napja az interneten bukkantam rá erre az eseményre egy kis rövid írásban, amely pontosan ezt írta le. Idézek az információból:
„1967. augusztus 31 – én Pápán felszállás közben, 200 km/h-s sebesség mellett a bal főfutó gumiabroncsa kidurrant, a szétrepülő acéldarabok (feltehetőleg a felnié) az üzemanyagtartálynak nekicsapódva, beszakítva kigyújtották a 818-as MiG–21F–13-at. A pilóta, Medzibrodszky Ferenc főhadnagy a futópályáról kisodródva megállította azt, majd épségben kiszállt a gépből. A gép teljesen kiégett, egyedül a hajtómű titánötvözetei maradtak épségben.”
Emlékszem, akkoriban azt beszélték, hogy egy ilyen típusú vadászgép új állapotú beszerzési ára 50 millió jó magyar forint volt. Természetesen ezt én sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom, de az biztos, hogy jó sok pénz volt akkoriban, bármennyi is az igazi értéke. Szerencsére akkor itt nem történt tragédia, mint előtte és utána is több esetben, Magyarország légterében. Dicsőség övezze azok emlékét, akik szolgálatteljesítés közben hősi halált haltak.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2019. 01. 31. Csütörtök Délelőtt 9:15
