„RÁFOGTAM, DURR, AZT NEM SÜLT EL”,
Avagy, mi van, ha nem robban fel a kézigránát?
Azt, már aki nem volt katona is tudja, hogy ott nem csupán kiképzés, reggeli torna, szolgálatba járás, szigorú fegyelem, érdemtelen kiszúrások vannak, hanem, mivel fegyveres testületről van szó, bizony fegyverek is vannak. Az én időmben 1966 – 68 között is tanították velünk az akkor hadrendbe állított kézifegyverek működését és még álmunkból felriasztva is, szinte behunyt szemekkel kellett tudni szét és összeszerelni. Természetesen ez leginkább az akkor hadrendben lévő PPS, azaz dobtáras géppisztolyra szorítkozott. Évente legalább egy alkalommal tartottak lövészetet az állomány részére az Ugodi lőtéren, de ez már egy másik történet. Igaz, hogy a szétszerelés, összerakás a robbanószerkezetekre nem vonatkozott, de ezt is meg kellett tanulnunk, úgymint a használatát és adott alkalommal való használatát is. Emlékeim szerint a 2 év 20 nap alatt, amíg Pápán szolgáltam az RT – 10 – es alakulatnál, egyetlen alkalommal kellett részt vennünk nyeles kézigránát – dobó gyakorlaton. Természetesen ennyi idő távlatából már arra nem emlékszem, hogy milyen típusú volt a szerkezet. Gondolom, nem a legmodernebb lehetett, hiszen a géppisztolyaink is még abból az időből származhattak, mikor a Nagy Honvédő Háborúban a Szovjet csapatok közelharcban ezzel aprították a német katonákat.
Mielőtt elérkezett a napja a gyakorlatnak, Fribék Gyula őrmester, Szolgálatvezető kitűnő szakértelemmel elmagyarázta töviről hegyire, hogyan működik és majd élesben is miképpen kell elvégeznünk a kézigránátdobást. Mivel akkor is éppen magunk között voltunk, természetesen a jóságos csendőrpertus módon, tegeződve magyarázta a tennivalókat:
-Ide figyeljetek gyerekek!
Egyszerű a módszere a dobásnak. Kézbe veszitek, kihúzzátok a biztosító szeget, aztán nagy lendülettel elhajítjátok olyan messzire, ahogyan csak tudjátok! Megértettétek?
Szinte kórusban feleltük vissza, hogy:
-Megértettük Gyula bácsi!
Nem haragudott meg érte Ő sem, hogy nem az őrmesteri titulust használtuk, hiszen engedélyt kaptunk tőle erre, hogy amikor nincs magasabb rangú elöljáró a közelben, akkor nem muszáj őrmester elvtársoznunk nekünk sem.
Igaz, hogy megpróbáltunk bátorságot mutatni, mikor kimentünk a terepre a repülőtér erre kijelölt területére, ahol az alaki foglalkozásokat és a kézigránát hajítást szokták gyakorolni és vártuk, hogy mi fog történni. Ott Gyula bácsi még egyszer elismételte a teendőket, imigyen szólva:
-Kézbe veszed a gránátot, kihúzod a biztosítékot, fejed fölé tartod, azután nagy lendülettel elhajítod, majd gyorsan hasra vágod magadat!-
Ezt követően élesben meg is mutatta, hogyan kell szakszerűen eldobni a robbanóeszközt, ezután egyesével mi következtünk.
Tisztában voltunk azzal, hogy ezek csak gyakorlógránátok, amik nem olyanok, mint amit tényleges harcban használnak, de a robbanó és hangereje akkor is megvolt ugyanúgy és szakszerűtlen használat esetén baleset is keletkezhet, de azért magyarán szólva az alsóneműnk épsége is veszélyben volt elszíneződés tekintetében, ha valami történt volna.
Egymásután léptünk előre és elvégeztük az elmagyarázott és megmutatott utasításnak megfelelően a dobást, de mint ahogyan az egyszeri vadász monda valamikor:
„RÁFOGTAM, DURR, AZT NEM SÜLT EL”
Ugyanis az egyik társunk, a nevére már nem emlékszem, nem éppen az izmai fitogtatásáról volt ismert, mert eléggé véznácska és bizony az erő bedobása sem volt elegendő. Valószínű az történhetett, hogy a dobás erejében nem volt annyi lendület, hogy a fej megfelelően eltávolodjon, hogy az ütőszeg felszabadulva rá tudjon koppintani a gyutacsra a trotil berobbantásához. Becsapódáskor nem történt semmi, egyet-kettőt bukdácsolt, azután csendesen elterült a földön.
Fribék őrmester elordította magát:
-Mi történt katona?
Miért nem teljesítetted a feladatot, hiszen nem robbant fel a gránát?–
Alig hallhatóan, szinte remegve, halkan felelt vissza.-
-Nem tudom őrmester elvtárs. –
-Gyorsan menj ki érte és hozd vissza!-
-Nem merem, félek, hogy a kezemben fog felrobbanni.
-Jól van, te anyámasszony katonája! – felelte, majd komótosan odaballagott, felvette a földről, majd a kezében széthúzta a fejet a nyélről, számolt párat és messze elhajította, ahol az most már valóban teljesítette a kötelességét és felrobbant. Utána jó hangosan ismét megszólalt:
-Ide figyeljetek gyerekek!
Amit én most csináltam, örökre felejtsétek el! Így soha nem szabad gránátot felrobbantani, ahogyan most én megtettem. Nagy gyakorlat kell ahhoz, hogy tudjuk, mennyi idő alatt aktiválja a szúróláng a robbanóanyagot. Egyébként sem engedtem volna a katonának, hogy kimenjen a fel nem robbant gránáthoz, csak kíváncsi voltam, első ijedtségében hogyan reagál a felszólításomra. –
Et követően folytatódott a gyakorlat, aki még nem teljesítette a kiképzési feladatot, majd jókedvűen visszaballagtunk a körletbe. Egy darabig azonban még szekálták a tárunkat, de aztán a feledés homályába került, mert új feladatok vártak ránk, de ezek már más történetben fognak majd szerepelni.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2019. 02. 08. Péntek Délelőtt 10:15
A fotó csak illusztráció
