vasárnap, 2017. március 12. 10:23, Nézettség: 657

                ALACSONY BARNA KATONA FELEMÁS CIPŐBEN Boldog „Békeidők” 1966 – 68 között         Manapság a fiatalok már nem tudják elképzelni azt, hogy milyen lehetett a sorkatonaság, amelynek, hála Istennek én még tagja lehettem. Nem akartam kibújni alóla, mert úgy gondoltam, önállóság és kitartásból még nem kaptam eleget az élettől 18 éves koromra és bizony rám fér.

péntek, 2017. március 10. 09:44, Nézettség: 648

              FEGYVERBE! ZÚG AZ ŐR…” Egy kis nosztalgikus visszatekintés       1968. December és 1984. Január között Zircen dolgoztam a Mezőgépnél. Most nem sorolom fel, hogy hány névadáson ment keresztül az üzem a mai napig, de történetünk szempontjából úgysincs semmi jelentősége.

csütörtök, 2017. március 9. 15:39, Nézettség: 705

                LŐJETEK MÁR RÁ AZ ISTEN SZERELMÉRE, MERT MINDJÁRT BEÉRÜNK BUDAÖRSRE!            Elöljáróban el szeretném mondani azt, hogy az életben vadászpuska nem volt a kezemben,(fegyverben kivételt képez a géppisztoly és pisztoly katonaidőm alatt) éppen ezért mindig fenntartással fogadtam a vadász barátaim történeteit.

csütörtök, 2017. március 9. 09:34, Nézettség: 677

             SZÁSELVTÁRS ELFLINTULT A KÉMÉNY! Életképek katonaidőmből. Egy év után II.            Varga Jóska nagyon agyafúrt egy gyerek volt a seregben. Tömzsi, vaskos alkatú, nem volt magas termetű, olyan, mint akire szokták mondani: joviális külsejű egyén.

kedd, 2017. március 7. 11:40, Nézettség: 669

                „KAPCSOLJA BE A NYAKÁT…” Azaz, régi szép katonaidős emlékeimből.        Manapság mikor a szétzüllesztett Magyar Haderő szóba kerül, mi, akik még teljesítettünk sorkatonai szolgálatot, erre csak legyintünk egyet.

péntek, 2017. március 3. 09:27, Nézettség: 735

                ALAKI FOGLALKOZÁS NÉGYES TÁRGYKÖR. Életképek katonaidőmből. Egy év után              Történetem 1967 – ben játszódik. Németh Feri két méter körüli, száz kilogramm élősúlyban lévő, nagyon szerény mackó volt a seregben. Akkortájt mikor bevonult, én lettem a kiképző rajparancsnoka.

vasárnap, 2016. szeptember 11. 15:36, Nézettség: 842

                „APU, MAGOS A VALAGAD!” Avagy, nem mindig előnyös a kantáros overall viselete         A rendszerváltás gyökeresen megváltoztatta az életemet. Több alkalommal voltam kénytelen átmenetileg enni a munkanélküliség keserű kenyerét. Közben azonban több alkalommal kb. 1, 5 évig különféle olyan munkákat is elvállaltam, amit eddig csak hírből ismertem.

kedd, 2016. szeptember 6. 09:46, Nézettség: 846

                „MONDJAD DRÁGASÁGOM!  AKKOR VAJON AZ ÉN IDŐMBEN SZERINTED MIÉRT VOLT ANNYI ZABIGYEREK?” Emlékeim katonaidőmből        1966. 11. 24 és 1968. 12. 13 között töltöttem le Pápán a Tényleges katonai szolgálati időmet.

kedd, 2016. augusztus 30. 09:40, Nézettség: 770

                MINDEN ÚT TIHANYBA VEZET! Életképek katonaidőmből. Egy év után IV.          Bodó Laci nagyon huncut egy gyerek volt. Termetre ő is inkább azok közé tartozott, akikre velem együtt azt mondják, csiklandozza a fű a hátsóját, ha a mezőn halad.

péntek, 2016. június 10. 13:45, Nézettség: 852

              „NEM TUDOK TOVÁBBMENNI, MERT A GELEGÓRÉK ELŐTT KŰFAL VAN!” Egy kis humoros epizód a falumból      Szülőfalumban Bakonyszentkirályon kocsmákból soha nem volt hiány a történelem során.

110 bejegyzés | 6 / 11 oldal