NE KÖHÖGJÖN!

NE KÖHÖGJÖN!

    A következő történetem helyszíne nem lényeges, mert akárhol előfordulhatott széles e hazában. Nincs különösebb jelentősége sem, ennek ellenére igaz. Bárhol megtörténhetett, ahol busz pályaudvar létezik.

   Délután fél öt körül járhatott az idő, amikor a váróhelyiségben üldögélve a Füles keresztrejvényeit fejtegetve próbáltam elütni a várakozási időt. Borongós őszi délután volt akkor. Szezonja a náthának, a köhögésnek. Kicsit megfázva, kezemet illendően a szám elé tartva néha köhintettem egyet. Egyszer csak nyílik a bejárati ajtó, és dülöngélve betámolyog rajta egy tagbaszakadt ifjú ember, aki szemmel láthatólag egyensúlyi zavarokkal küzdött. (lásd részeg volt a lelkem)

 Körülbelül két méterre tőlem megállt és szelíden így szólt hozzám:

        -Ne köhögjön!

        Mivel mellettem is ültek többen a pad mindkét oldalán, úgy gondoltam, hogy nem hozzám szólt. Nyugodtan folytattam tovább a rejtvényfejtést, miközben ismét erőltetett a köhögési inger. Ekkor már bizonyossá vált, hogy az emberem az előbb is hozzám szólt, mert dülöngélve, most már közelebb lépve hozzám suttogva ismét megszólalt:

        -Nagyon szépen kérem, ne köhögjön!

        Ekkor már egy kissé én is bosszús lettem, mert rájöttem, hogy az előbbi felszólítás egyértelműen nekem szólt. Muszáj volt válaszolnom, ezért így feleltem vissza:

        -Idefigyeljen kedves barátom! Ha egyszer köhögnöm kell, akkor azt még a maga kedvéért sem tarthatom vissza. – Az ismeretlen kissé imbolyogva, révedező tekintettel rám nézett és meglepetésemre kezét felém nyújtva, esdekelve újból megszólalt:

        -Ne haragudjon a zavarásért uram. Ne köhögjön! – azzal leült az asztal szélére és csendben lehajtotta a fejét.

        Részeg ember, udvarias ember? – kérdeztem magamtól – mégis mi lehet a baja az én köhögésemmel? Más ember is köhög a világon, sőt itt körülöttem is, miért éppen engem szemelt ki magának ebben a váróteremben? Udvariasan, ám erélyes hangon, de nem bántólag így válaszoltam neki vissza:

        -Idefigyeljen fiatalember! Maga kint volt az előtérben az előbb. Miért zavarta odakint, hogy én köhögtem idebent? Magyarázza meg ezt nekem, ha tudja!

         Legnagyobb meglepetésemre az emberem felállt, újból kezet rázott velem, majd búcsúzóul ismét így szólt:

         -A viszontlátásra uram. Ne haragudjon a zavarásért. – majd halkan hozzátette a fülemhez hajolva – Ne köhögjön! – azzal, ingatag járásával, kissé dülöngélve, halkan dúdolgatva kimasírozott a helyiségből.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc.1979. 04.25.

 

 

 

 

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. szeptember 16. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 575


   


Tetszik