A MEGALÁZOTT ANTONIUS

A MEGALÁZOTT ANTONIUS

A történet régi, amikor még egy kocsmában 50 forintért

is becsületesen be lehetett rúgni, de a bárok is olcsóbbak voltak.

 

   A fiatalember jól szabott öltönyében, fehér ing, nyakkendő, kalappal a fején, fütyörészve lépett be a kisváros hírhedt „Mokka” – bárjába. A közelben tébláboló főpincér mihelyt meglátta, gyorsan elébe ment és mély meghajlások közepette üdvözölte:

      - Üdv Hercegem! Régen jártál mifelénk! – azzal a megszokott asztalához vezette a kedves vendéget, kalapját pedig elvéve bevitte a ruhatárba.

        Az új vendég leült, majd körbenézett a helyiségben. Bőkezű borravalóival érdemelte ki a személyzet megtisztelő megszólítását. A főpincér eközben visszaérkezve feltette a szokásos kérdést:

       - Mit hozhatok Hercegem? – a vendég megrökönyödött arcára tekintve azonban gyorsan a szájára ütött e szókkal – Milyen hülyeségeket is kérdezek. Természetesen hozom a Napóleon konyakot! – azzal elsietett. Pillanattal később már ott is termett és az italt széles mozdulattal az asztalra helyezte.

          A vendég egy hajtásra megitta a konyakot és így szólt a főpincérnek:

         - Idefigyelj Jocesz! Hozzál nekem harminc darab krémest, mert szörnyen megéheztem!

         -Igenis! Rögtön hozom – szólt és elsietett. Rövidesen visszatért és egy hatalmas tálcán a vendég elé rakta az étvágygerjesztő süteményeket.

         A fiatalember mohón nekiesett, Jocesz pedig némán figyelte amint sorra tűnnek el a sütemények feneketlennek tűnő gyomrában. Közben egy erélyes mozdulattal jelezte, hogy jöhet az ital utánpótlás is. Ez így ment egy darabig, amikor a vendég felpillantva észrevette, hogy a szomszéd asztalnál egy idősebb hölgy ül, a lábainál egy aranyos bundás kutyussal. A kis jószág olyan esengve pislogott a sorban eltünedező krémesekre, hogy nem tudta szó nélkül megállni:

         -Bocsánat Asszonyom! Az öné a kutya? – az igenlő fejbólintásra így folytatta – Ha meg nem sértem, akkor meghívom a kis kutyáját krémes vacsorára. Természetesen csak akkor, ha szereti.

         Az öreg hölgy meghatott hangon így felelt:

         -Természetesen szereti az én kis Antoniusom a krémest. Szívesen elfogadjuk a meghívást.

         A furcsa vendég gyengéden felemelte a földről a kiskutyát és visszaülve az asztalához négylábú, újdonsült ismerősét az ölébe ültetve etetni kezdte. Antonius pillanatok alatt úgy teleette magát, hogy már csak pár darab krémes maradt a tálcán. A jóllakottak elégedettségével fészkelődni kezdett vendéglátója ölében, majd le akart ugrani a földre. A fiatalember barátságos hangon becézgetve halkan így szólt hozzá:

        -Kis Antoniusom. Viselkedj rendesen. Tessék szépen megenni a maradékot is – azzal a kutya orra alá tartotta a tálcát. Antoniusnak azonban nem akaródzott több krémest elfogyasztani, ezért fellázadva, mérgesen elvakkantotta magát és ismét le akart ugrani a földre.

        -Ne gorombáskodj hékás! Nézze meg az ember. Nem illik ez egy jól nevelt blökihez. Edd meg szépen a krémeseket!

        A kutya azonban megmakacsolva magát, most oldalirányban próbált meg leugrani, miközben apró fogait csikorgatta. A vendéglátója erre a nem várt fordulatra kezdte elveszíteni a türelmét és mérgesen rákiáltott:

        -Ne vacakolj Antonius, mert mindjárt mérges leszek és ellátom a bajodat! – azzal újból megpróbálta a süteményt betenni a kutya szájába. Ami ezután következett, arra senki sem számított. Antonius hatalmasra tátotta pici száját és krémes helyett bekapta jótevője jobb hüvelykujját. Az fájdalmasan felkiáltott és kezét elrántva furcsa műveletbe kezdett. Dühösen elkezdte szétkenni a kutya szőrzetén a megmaradt krémeseket.

        Az idős hölgy elszörnyedve szóhoz sem tudott jutni az első percben, majd magához térve meglepetéséből, hangosan felsikoltott:

        -Mit csinál maga szerencsétlen flótás? Mit művel az én drága kis Antoniusommal?

        -Ne aggódjék asszonyom! – felelte most már kicsit lehiggadva a fiatalember. – Ha nem kellett a blökijének a sütemény, az még nem lett volna baj. Amit azonban az ujjammal művelt az már több volt a soknál. Képzelje el! Az én finom, előkelő ujjamat bevette abba a ronda szájába és megharapta. Hát nem felháborító ez?

        Az öreg hölgy ezekre a szavakra még hangosabban kezdett el kiabálni úgy, hogy most már az egész vendégsereg felfigyelt az eseményre.

          -Nem szégyelli magát, lelketlen gazember? Így elbánni egy ártatlan kis jószággal! Hé, pincér! Távolítsák el ezt az embert!

         -Mit ordibál ez a vén szipirtyó! – szólt közbe egy borízű hang, majd így folytatta. – Dobják ki ezt a ronda ebet! Mit keres itt a kultúrált úriemberek között egy négylábú dög?

         A sértett büszkeségű krémes tulajdonos ez alatt befejezte a művét és az összekent kutyust letette a földre. A szerencsétlen jószág pedig odafutott a gazdihoz és riadtan meglapult a lábainál. A hölgy elővette zsebkendőjét és hangos pityergések közepette elkezdte törölgetni a bundájáét.

         A főpincér közben odaérkezett és haragosan így szólt:

         -Idefigyelj Hercegem! Mi a fenét csináltál azzal a szerencsétlen jószággal, hogy tehettél ilyet?

         -Hagyd el Jocesz! Semmiség az egész. Bosszús voltam és kész. Megtörtént, hát megtörtént. Itt van kétszáz forint. Mondd meg az öreglánynak, hogy ne haragudjon rám. A pénzből tisztíttassa ki Antonius bundáját.

         Ezt követően az öreg hölgy most már megbékélve, de még mindig szepegve kilépett az ajtón, a fiatalember pedig vidáman felhörpintette az éppen soron következő ügyeletes konyakját.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2007. 09. 11

 

 

 

Szerkesztés dátuma: hétfő, 2013. szeptember 16. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 426


   


Tetszik