„GYEREKCSINÁLÓ JÓZSI, LEVELE VAN!”
Katonatörténeteimből
N. Józsi barátunk, akivel, mint ahogyan”katonáéknál” szokták mondani, együtt húztunk csizmát, azaz egyidős honvédők voltunk. Középtermetű, szikár, mégis szívós, erős gyerek volt. Látszott rajta, hogy fiatal kora ellenére nem holmi tedd ide, tedd oda melót végzett civilben, hanem kemény fizikai munkával kereste meg a betevőre valót egy téglagyárban. A történet az ő elmondása alapján kezdődött, majd később már belenyúlt a katonaidőnkbe is.
A téglagyár ahol dolgozott, semmiben sem különbözött az országban lévő hasonló építőanyagot előállító üzemtől. Vegyesen voltak ott nők és férfiak, akik között munkahelyi kapcsolatok, szerelmek, egyéjszakás kalandok egyaránt előfordultak abban az időben is. Józsi barátunkat sem kellett félteni, mert ő is elcsábult, gondolom nem kellett nagyon csábítani, csak éppen nem igazán korban hozzáillő hölgynél próbálkozott. „Csak” kb. 15 – 20 évvel volt korosabb a kiválasztott, de ez egyikőjüket sem zavarta, hisz az illető hölgyike elvált asszonyként teljes szabadsággal rendelkezett az együttléteket illetően. Nem kellett bujkálniuk, de a saját otthonában azonban nem engedte, hogy a fiatal lovagja becserkéssze körül és belül egyaránt. Egyszóval zavartalanul élvezhették a szerelem minden lehetséges formáját egy ideig.
Bensőséges kapcsolatukról csak az nem tudott, aki nem akart. Józsi barátunk örült hogy egy tapasztaltabb partner vezette be a szerelem minden lehetséges formájába, társa hiúságát pedig legyezgette a fiatal hódolójának fáradhatatlan potenciálja. Egyszóval, mindketten teljes megelégedéssel viszonyultak a kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolat fenntartásához. Mindketten tudták azt is, hogy a végtelenségig nem tarthat a viszonyuk, de ez akkor egyáltalán nem érdekelte őket. Az asszonyka korához képest fiatalos bája teljesen lenyűgözte a virgonc fiatalembert, akitől minden olyat megkapott, amire talán a hasonló korú fiatal lánykák nem voltak, lettek volna kaphatóak. A kapcsolat már több hónapja tartott, amikor Jóska egy napon megismerkedett egy gyönyörű 17 éves diáklánnyal. A véletlen találkozásból randevúk sorozata következett, de erről jótékonyan hallgatott a partnere előtt. Nehéz volt már összeegyeztetni a találkozásokat a két hölgy között, hogy le ne bukjon, de a huncut mosolyú barátunk ezeket is sikeresen megoldotta egy ideig.
Érezte, hogy minden alkalommal a lebukás szélén áll, mert nem tudhatta, hogy a jóakarók valamilyen módon nem – e „segítenek” abban, hogy vége legyen a tündérmesének. Jóska talán nem annyira, de a kislány túlságosan komolyan vette a kettejük kapcsolatát, ezért mindenképpen be szerette volna mutatni édesanyjának a lovagját. A megbeszélt időpontban felvéve a legszebb ruháját, kellőképpen kiöltözködve egy csokor piros rózsával kopogtatott a házuk ajtajában. A kislány mosolyogva ajtót nyitott és puszi váltás után beljebb tessékelte a fiút. A szobaajtóban ott állt a várakozó édesanya, aki nem volt más, mint az ő munkahelyi kolléganője, a szerelmi partnere. A rózsacsokrot majdnem elejtette, és azt hitte, hogy abban a pillanatban süllyed el alatta a föld. A lány szerencsére nem vett észre ebből semmit, mikor kölcsönösen bemutatta őket egymásnak. A vacsora kicsit feszélyezett hangulatban telt el, mert nem tudták teljesen legyőzni a meglepetés okozta traumát. Egy percre sem maradhattak egyedül ahhoz, hogy magyarázkodni tudjanak, de talán nem is lett volna szerencsés akkor és ott ezzel foglalkozniuk. Búcsúzáskor illőn elköszöntek egymástól, mint akik tényleg aznap este látták a másikat először az életben.
Mondanom sem kell, hogy másnap a munkahelyen nem győztek egymásnak magyarázkodni. Egyet azonban megfogadtak akkor: A kapcsolatot nem szabad folytatniuk egymással, mert az már túl veszélyes lett volna. A két fiatal között ettől kezdve már olyan bensőségessé vált a viszony, hogy egy idő után megtörtént az eljegyzés. A katonai behívó azonban megakadályozta őket abban, hogy megtartsák az esküvőt. Szabira és eltávozásra rendszeresen hazajárt, eközben a menyasszonyka áldott állapotba került. Jóska megkomolyodott, legalábbis a külső jelekből erre lehetett következtetni. Tudta azt, hogy a leendő anyósa még a szemeit is kikaparta volna, ha más nőre mer kacsingatni.
Két találkozás között leveleztek is, amiben nem győzték egymást biztosítania szerelmükről. A körletünk közelében volt az irodaépület, ahol a tisztikar tartózkodott, de polgári alkalmazott hölgyek is dolgoztak velük adminisztrátorként. Az egyik őrnagy felesége, aki külsőleg egy kissé molettas, gusztusosan telt hölgy volt, hatalmas adag szexuális kisugárzással. Ő szokta áthozni a legénységi állománynak a hazulról jött leveleket. Ilyenkor minden szem rátapadva tetőtől - talpig végiggusztálta a vonzó jelenséget, hisz az egészséges férfiúi hormonok magasra szökve munkálkodtak bennünk már akkor, mikor a hangját meghallottuk a folyosón. A derültséget legtöbbször az okozta, amikor elkiáltotta magát:
„Gyerekcsináló Józsi, levele van!”
Ilyenkor kivétel nélkül mindenki tudta, hogy N. Jóska barátunk levelet kapott a menyasszonyától. Sajnos nem jól végződött a dolog, mert a fiatal menyasszony még a katonaidőnk alatt elvetélt. Azóta több évtized eltelt, nem tudom mi lett az igaz mese vége.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2008. 02. 13
